Mostanában nem vittem túlzásba az írogatást erre a blogra, inkább a betegségen túli életemmel foglalkoztam és azt hiszem ez így is van rendjén. Idő közben történt pár változás (számomra pozitív), amikről érdemes mégis írni.
Előtte annyi, hogy a kezelés vége óta 3 havonta járok kontrollra, tehát március óta volt már néhány. Egyik alkalommal vért vettek, hogy megnézzék a TSH hormonjaimat, ugyanis úgy tűnt, hogy pajzsmirigy-alulműködés alakult ki nálam. Drukkoltam magamnak, hogy mire odajutok, addigra ez rendeződjön. Vettek vért, meg is jött az eredmény, hogy minden rendben, nincs alulműködés, nem kell hormonokat szednem! Nagyon örültem, természetesen, hogy nem kell még jobban beavatkozni a szervezetem alapműködésébe. A doktornő elmondta, hogy a sikeres interferon kezelés szokta okozni leggyakrabban, de ez a kezelés után visszaállhat, normalizálódhat, szerencsére így is történt!
Az utána következő kontrollon megvizsgáltak, vért nem vettek, megnézték az anyajegyeimet, hogy történt-e valami változás, de mindent rendben találtak. Újabb megnyugvás.
Teltek a hónapok, ismét elmúlt 3, ezért november elején ismét megjelentem a rendelőben. Nyirokcsomók tapintása, anyajegyek megtekintése dermatoszkóppal és a kérdés, hogy hogy vagyok..? Mondtam, hogy mostanában fáradtan, de ráfogom az évszakváltozásra meg a munkahelyi stresszre. A doktornő nem reagálta túl, megállapította, hogy rá(m)nézésre minden rendben, nem fogyok, egészségesnek nézek ki, tehát aggodalomra nincs ok és egyébként is, nem sokára megint ideje lesz egy alapos és átfogó vizsgálatnak. Megcsinálhatjuk egyenként (koponya CT, mellkas röntgen, és a többi), de akkor többször kell bejárkálnom vagy elküldenek újra PET/CT-re, ami ugyebár egy teljes átvilágítás. Munkahely szempontjából mindenképp a második választást tűnt jobbnak, azt viszont nem tudom, hogy melyik terheli meg jobban a szervezetem, ha összeadnám egyenként a röngeneket meg CT-ket vagy a PET/CT. Tudom, nem ez az elsődleges szempont, az a fontos, hogy lássák időben, ha baj van, meg ne aggódjak a sugárterhelés miatt, de azért szerintem normális dolog, hogy ilyen is eszébe jut az embernek.
A PET/CT miatt persze jött a természetes félelem, hogy mi van ha..? Aztán jöttek a "Nem szabad erre gondolni, minden rendben lesz, ne aggódj!" és társai megnyugtatások, amik azért nincsenek rám igazán hatással, mert nem szeretem azt a hozzáállást, hogy az ember mondvacsinált magyarázatokkal megnyugtatja magát és ennek következtében semmit de semmit nem tesz azért, hogy tényleg így legyen! Azt gondolom, hogy az egészség manapság nem pottyan az égből, sokunknak igenis meg kell harcolnunk érte, én pedig szeretek nyugodt lelkiismerettel ágyba bújni, azzal a tudattal hogy a lehetőségeimhez mérten ma is megtettem (szinte) mindent annak érdekében, hogy egészséges maradjak! De mivel ez egy ideig nem valósult meg nálam, ezért változtatásokra vettem rá magam, amikre azóta már büszke vagyok.
1.) Változtatás a táplálkozásban
2.) Változtatás a mozgásban
3.) Változtatás a magánéletben
Táplálkozás: a kezelés vége után felszedtem jó pár kilót. Folyamatosan rakódtak rám, szerintem rohamos sebességgel és nem indokolatlanul. Első sorban amiatt, mert azt hittem, hogy én úgyse fogok visszahízni, hiszen majd 10 kilót dobtam le a feron miatt. Óriásit tévedtem, mert a kilók csak jöttek és jöttek... Nekem meg eszembe sem jutott korlátozni a tápanyagfelvételem, minek, úgysem "ragad rám". Hát nem a fenét! Szeptember környékén már több voltam súlyban, mint a kezelés előtt és ez természetesen elkezdett nagyon zavarni. A külvilág megállapítása szerint rendben van ez így, legalább egészséges kinézetem van, de szerintem az egészséges kinézet nem egyenlő a súlyfelesleg természetes megjelenésével. Sokat gondolkodtam, hogy mit tehetnék. Első körben megnyugtattam magam, hogy mozgok eleget, hiszen rengeteget biciklizem, majd legfeljebb kicsit jobban odafigyelek az étkezésekre, nem eszek 6 óra után, nem eszek annyit... Aztán gondoltam egy nagyot és inkább belevágtam a kalóraszámolgatásba. Körülbelül egy hónapig minden kalóriát és szénhidrátot számon tartottam, méricskéltem, nem bűnöztem, emellett pedig amikor időm engedte már pattantam is a biciklire és indultam, tekertem. Nos, megmondom őszintén, hogy az ég világon semmi változás nem történt, emellett gyakran nagyon éhes voltam és szenvedtem amiatt, hogy nem ehettem meg azt, amit megkívántam. Talán annyi volt a különbség, hogy a hasam egy nagyon picit lejjebb apadt amiatt, hogy kvázi soha nem volt tele. De ezt egy hónap kemény diéta után nem mondanám nagy eredménynek. Nagyon rossz érzés volt, hogy hiába küszködök, nincs változás, ezért feladtam. Úgy döntöttem, hogy inkább ráállítom magam arra, hogy elfogadjam a testem, az alkatom, a kinézetem olyannak, amilyen, hiszen ha változtatni nem tudok, akkor nincs más út, csak a megbékélés. Elkezdtem egy idézőjeles "önbizalom-tréninget" magammal, amihez külső segítséget is kaptam a pszichológusom és néhány fiúbarátom formájában. Ők sokat segítettek abban, hogy elkezdjem jól érezni magam úgy, ahogy vagyok. Tehát volt egy időszak, amikor megpróbáltam úgy tekinteni magamra, hogy ez vagyok én, én így vagyok én és így is szerethető vagyok és igenis van olyan férfi akinek így vagyok jó. Egész jól ment, de valahol mégis mindig zavart az, hogy nem húzhatok fel olyan ruhákat, amiket igazán szeretnék, mert a hasamat takargatnom kell vagy a fenekem miatt csak térdig jönnek rám a nadrágok - és erre nem az a megoldás szerintem, hogy eggyel nagyobbat kell venni, mert pontosan tudja az ember lánya, hogy milyen rossz érzés az, hogy még az eddigi méreteinél is nagyobb ruhát kell vennie, hogy beleférjen... Nekem nagyon fájt. Ezért úgy gondoltam, hogy mégis változtatni szeretnék. Azt tudtam, hogy a hirtelen és radikális változás ebben az esetben nem lesz nyerő, ezért szép lassan kezdtem szoktatni magam a gondolathoz, hogy pár hét/nap múlva, majd kevesebbet és más ételeket fogok enni, emellett a mindennapjaim részévé válik újra a mozgás, ami egy idő után majd szokássá válik és hiányozni fog, ha nem történik meg. Mindennek minden bizonnyal csak lassan lesz meg az eredménye, de most nem fogom feladni,kitartok hosszú távon és bízom az eredményben, mert egy napon majd elégedetten fogok a tükörbe nézni és újra rámosolyoghatok saját magamra, mert kemény munkával, rengeteg befektetett energiával, de elértem azt, amit szerettem volna! Onnantól viszont továbbra is oda kell figyelnem, mert nem szeretném, ha megfeledkeznék pont arról a befektetett energiáról és sutba vágni minden lemondott ételt, minden végigizzadt percet. Szeretném megtartani és sokáig élvezni azt, ami elértem. Ez mondjuk még elég messze van, hiszen amint ez látszik is, nem hetek hanem hónapok eredménye lesz. Azt szokták mondani, hogy kb. annyi hónap alatt lehet elérni a kívánt súlyt, amennyi idő alatt felszedtük azt. Nos, ha ezt vesszük nyers alapnak, akkor ez nálam minimum 3-5 hónap lesz, mert körülbelül 3 hónap alatt lettem annyi, amennyi előtte soha és a további hónapokban ez lassabban, de csak gyarapodott. Ennyit mindenképp rá kell szánnom, akkor is, ha közben karácsony lesz (kérni is fogom hozzá az erőt, az biztos) és a nagy hideg miatt még futni sem fogok tudni elmenni, ugyanis elkezdtem mozogni!
A táplálkozásom nagyvonalakban úgy néz ki, hogy reggel teljes kiőrlésű müzlit eszek egy fél almával és tejjel, kb. annyit amennyi kitart 10 óráig, amikor megint eszek egy almát, vagy ha nagyon éhes lennék, akkor hozzá pár darab korpovit kekszet. Ebédre kevesebbet eszek, mint eddig, de igyekszem mindig előre főzni, ami ezen a héten ez volt: tejben párolt csirkemell, köles, párolt zöldségek. Ezt ettem 3-4 napig ebédre. Uzsonnára eszek utoljára szénhidrátot, de erősen korlátozva. Ez volt egyik nap joghurt banánnal, másszor joghurt magában vagy almával, ha ezek nem, akkor pár falat a bölcsisek megmaradt uzsonnájából, ami fél- egy szelet kenyér feltéttel és pár falat valamilyen zöldséggel. Az utóbbi napokban a vacsorát kihagytam és továbbra is úgy tervezem, hogy amikor este megéhezem (általában valamilyen nasira), akkor nekiállok mozogni, hogy inkább úgy termeljek némi endorfint, mint hogy csokival. Nem mondom, hogy ha sokáig vagyok fent, akkor nem korog párat a gyomrom, de ha nagy vész van, eszek egy kis kígyóuborkát vagy hasonló más minimális kalóriát tartalmazó zöldséget. Nap közben sok víz, zöld tea vagy extra fáradtság esetén 3az1ben "kávé" vízzel, édesítővel. Alapvetően édességes vagyok, ezért gyakran édesítem az ételeimet, pl. a reggeli müzlit, vagy az edzés utáni kefíremet. Édesítőszert használok, de valószínű, hogy hamarosan beszerzek egy adag xilit-et is, habár elég borsos az ára. Viszin nem szeretném túlzásba vinni az édesítőzést, olvastam már róla elég negatív kritikát, hogy ezt meg azt okoz. Váltogatni fogom a kettőt, az lesz a biztos. Cukrot nem használok, a teát már régóta citrom és cukor nélkül iszom. Lisztes termékeket direktbe nem vásárolok, ha mégis, akkor csak teljes kiőrlésű lisztből lehet. Pl. havonta 1-2x teljes kiőrlésű bio szeletelt kenyér, de ha nem az sem baj, elvagyok az abonettel, pufirizzsel, korpovittal. Ha mégis muszáj vacsoráznom, akkor fehérjét eszek, húst zöldséggel, vagy egy kefírt, joghurtot. A jövő hétre is egy adag csirkemellet készítek el ebédre, mellé párolt brokkoli vagy vegyes zöldségek. Mondjuk egy leves sem lenne rossz ötlet, szerintem holnap össze is rakom.
Nagyjából így néz ki a táplálkozásom, bár még lehetne szigorítani rajta, de akkor tényleg azt érezném, hogy soha nem lakok jól és csak szenvedés az egész. Reggel és délben eszek rendesen (odafigyelve), aztán már nem. Mindig is a vacsora volt nálunk a fő étkezés, emiatt nehezen állok át, de rajta vagyok nagy erőkkel!
Mozgás: pontosan 3 napja sikerült végre megtalálnom az ideális futócipőt! Hatalmas öröm, üresebb pénztárca, de ez már nagyon régi terv, óhaj és többnyire sóhaj, mert mindig más volt az első, amire azt a pénzt el kellett költenem... De úgy gondoltam, hogy az életmódváltással majd úgyis kevesebb táplálékot veszek magamhoz (igaz, néha drágább, mint amit egyébként vennék), úgyhogy vagy most agy soha. Hozzáértő segítéségét kérve sikerült rátalálni a megfelelőre, róla van szó:
Nekem nagyon tetszik, kényelmes, szellőzik és öröm benne futni! Nagyon örülök, hogy egy tízesből kijöttem és a szakember szerint nagyon jó választás volt. Bízom benne, hogy sokáig mozoghatunk együtt.
Ennek örömére, még aznap (csütörtökön) este tettem egy próbát, hogy hogy is állok és így nézett ki az aznapi mozgásom:
5 perc intenzív séta, 10 perc kocogás váltva 45 percen keresztül, majd 40 perc intenzív séta.
Nem mondanám egy maratoni futásnak, de elsőre rosszabbra számítottam. Azért van hova fejlődni, mert egyelőre ott tartok, hogy 5 perc megy gond nélkül, aztán jön a következő és következő szint. Bízom benne, hogy a hó nem fog leesni túl hamar és nem vesz vissza a lendületemből. Pénteken reggel kipróbáltam az éhgyomorra való futást, 15 perc intenzív bicikli, majd 5 perc futás, 5 perc gyaloglás váltva kb. 30 percen keresztül, aztán ismét 15 perc gyors bringa. Aznapra ennyi volt a mozgásom, nem akartam túlerőltetni magam még egy alakformáló tornával is. Mára viszont azt tervezem, hogy 4 óra körül ismét elindulok, jó lenne 40 percet kocogni, aztán hazajövök és nekivágom egy Rubint Réka tornának. Tudom, nagy erő kell majd ahhoz, hogy kocogás után még nekiálljak a második felvonásnak, de utána majd nagyon jó érzés lesz, hogy megcsináltam!
Magánélet: nyilvános és szerintem nincs ebben továbbra sem semmi szégyellnivaló; még mindig járok a pszichológusomhoz, mert úgy éreztem, szükség van a segítségére. Természetesen változást hozott megint az életembe, mert úgy tűnik, hogy egy embert, akit nagyon szerettem (szeretet-szerelem) és sokáig nem sikerült elengednem, azt lassacskán, kis lépésekkel de végre sikerül... Nagyon rövid kapcsolat volt, de nagyon meghatározó. Már 8 hónapja vége és én hosszú ideig szerettem volna jóvátenni azt, amit akkor, ott elrontottunk, de már nem tehettem meg. Egy lehetőséget kaptam, az elmúlt és ebbe nem tudtam belenyugodni. Fél évig masszívan szenvedtem miatta, minden egyes nap reménykedtem benne, hogy lehet ez máshogy és sokkal jobb is, de ez már soha nem fog bekövetkezni, illetve be fog, csak nem vele.
El kellett fogadnom és megértenem, hogy vannak olyan helyzetek az életben, amikor csak egy esélyt kapunk és ha nem tudunk élni vele, az nem feltétlenül csak a mi hibánk. A megbocsátás fontos erény - és néha önmagunkkal szemben a legnehezebb. Ezt is tanulni kell.
Ennek az útnak járom az utolsó kilométereit és egyre közelebb a vége, ahol majd valami új veszi kezdetét. Nem állítom biztosra, hogy egy új kapcsolat, lehet, hogy egyszerűen csak egésszé válik a lét - nélküle. Minden esetre nagyon tudok örülni a jelenlegi állapotnak, hiszen nem kevés munkám van benne. Már sokkal jobb, mint pár hónappal ezelőtt! Az idő nem mindenre gyógyír, de igazán fontos összetevő.
Ennyiben változott az életem. Már csak kitartás, idő és befektetett energia szükségeltetik a továbbiakban is és meg lesz az eredmény! Akkor nagyon fogok örülni.
Még annyi, hogy vettem Dr. Lenkei vitamint, az alapdobozt, kb. egy hete szedem és érzem a változást. Kevésbé vagyok fáradt, lankadt, jobban bírom a mindennapokat. Nem kívánom annyira az édességet, nincsenek falásrohamaim, több energiám van és ezek mind-mind nagyon fontosak számomra. A bölcsődében most megint nehéz időszak van és marad is decemberig, kell az energia. Ez a készítmény segít most nekem talpon maradni, örülök, hogy beruháztam rá. Annak is örülni fogok, ha majd marad pénzem a rezsit kifizetni :D
Azt hiszem meséltem mindenről, ami az utolsó beszámolóm óta történt és idevág.
Még nincs időpontom PET/CT-re, annyira nem is sietek oda :) Lehet, hogy most majd Kecskemétre kell mennem, mert ott is megnyílt a központ. Meglátjuk.
Köszöntem a figyelmet, legközelebb is jövök :)
Szép heteket mindenkinek, tessék jól felöltözni és időben elgondolkodni a karácsonyi ajándékokon! :)))
Üdv.: Nati
1.) Változtatás a táplálkozásban
2.) Változtatás a mozgásban
3.) Változtatás a magánéletben
Táplálkozás: a kezelés vége után felszedtem jó pár kilót. Folyamatosan rakódtak rám, szerintem rohamos sebességgel és nem indokolatlanul. Első sorban amiatt, mert azt hittem, hogy én úgyse fogok visszahízni, hiszen majd 10 kilót dobtam le a feron miatt. Óriásit tévedtem, mert a kilók csak jöttek és jöttek... Nekem meg eszembe sem jutott korlátozni a tápanyagfelvételem, minek, úgysem "ragad rám". Hát nem a fenét! Szeptember környékén már több voltam súlyban, mint a kezelés előtt és ez természetesen elkezdett nagyon zavarni. A külvilág megállapítása szerint rendben van ez így, legalább egészséges kinézetem van, de szerintem az egészséges kinézet nem egyenlő a súlyfelesleg természetes megjelenésével. Sokat gondolkodtam, hogy mit tehetnék. Első körben megnyugtattam magam, hogy mozgok eleget, hiszen rengeteget biciklizem, majd legfeljebb kicsit jobban odafigyelek az étkezésekre, nem eszek 6 óra után, nem eszek annyit... Aztán gondoltam egy nagyot és inkább belevágtam a kalóraszámolgatásba. Körülbelül egy hónapig minden kalóriát és szénhidrátot számon tartottam, méricskéltem, nem bűnöztem, emellett pedig amikor időm engedte már pattantam is a biciklire és indultam, tekertem. Nos, megmondom őszintén, hogy az ég világon semmi változás nem történt, emellett gyakran nagyon éhes voltam és szenvedtem amiatt, hogy nem ehettem meg azt, amit megkívántam. Talán annyi volt a különbség, hogy a hasam egy nagyon picit lejjebb apadt amiatt, hogy kvázi soha nem volt tele. De ezt egy hónap kemény diéta után nem mondanám nagy eredménynek. Nagyon rossz érzés volt, hogy hiába küszködök, nincs változás, ezért feladtam. Úgy döntöttem, hogy inkább ráállítom magam arra, hogy elfogadjam a testem, az alkatom, a kinézetem olyannak, amilyen, hiszen ha változtatni nem tudok, akkor nincs más út, csak a megbékélés. Elkezdtem egy idézőjeles "önbizalom-tréninget" magammal, amihez külső segítséget is kaptam a pszichológusom és néhány fiúbarátom formájában. Ők sokat segítettek abban, hogy elkezdjem jól érezni magam úgy, ahogy vagyok. Tehát volt egy időszak, amikor megpróbáltam úgy tekinteni magamra, hogy ez vagyok én, én így vagyok én és így is szerethető vagyok és igenis van olyan férfi akinek így vagyok jó. Egész jól ment, de valahol mégis mindig zavart az, hogy nem húzhatok fel olyan ruhákat, amiket igazán szeretnék, mert a hasamat takargatnom kell vagy a fenekem miatt csak térdig jönnek rám a nadrágok - és erre nem az a megoldás szerintem, hogy eggyel nagyobbat kell venni, mert pontosan tudja az ember lánya, hogy milyen rossz érzés az, hogy még az eddigi méreteinél is nagyobb ruhát kell vennie, hogy beleférjen... Nekem nagyon fájt. Ezért úgy gondoltam, hogy mégis változtatni szeretnék. Azt tudtam, hogy a hirtelen és radikális változás ebben az esetben nem lesz nyerő, ezért szép lassan kezdtem szoktatni magam a gondolathoz, hogy pár hét/nap múlva, majd kevesebbet és más ételeket fogok enni, emellett a mindennapjaim részévé válik újra a mozgás, ami egy idő után majd szokássá válik és hiányozni fog, ha nem történik meg. Mindennek minden bizonnyal csak lassan lesz meg az eredménye, de most nem fogom feladni,kitartok hosszú távon és bízom az eredményben, mert egy napon majd elégedetten fogok a tükörbe nézni és újra rámosolyoghatok saját magamra, mert kemény munkával, rengeteg befektetett energiával, de elértem azt, amit szerettem volna! Onnantól viszont továbbra is oda kell figyelnem, mert nem szeretném, ha megfeledkeznék pont arról a befektetett energiáról és sutba vágni minden lemondott ételt, minden végigizzadt percet. Szeretném megtartani és sokáig élvezni azt, ami elértem. Ez mondjuk még elég messze van, hiszen amint ez látszik is, nem hetek hanem hónapok eredménye lesz. Azt szokták mondani, hogy kb. annyi hónap alatt lehet elérni a kívánt súlyt, amennyi idő alatt felszedtük azt. Nos, ha ezt vesszük nyers alapnak, akkor ez nálam minimum 3-5 hónap lesz, mert körülbelül 3 hónap alatt lettem annyi, amennyi előtte soha és a további hónapokban ez lassabban, de csak gyarapodott. Ennyit mindenképp rá kell szánnom, akkor is, ha közben karácsony lesz (kérni is fogom hozzá az erőt, az biztos) és a nagy hideg miatt még futni sem fogok tudni elmenni, ugyanis elkezdtem mozogni!
A táplálkozásom nagyvonalakban úgy néz ki, hogy reggel teljes kiőrlésű müzlit eszek egy fél almával és tejjel, kb. annyit amennyi kitart 10 óráig, amikor megint eszek egy almát, vagy ha nagyon éhes lennék, akkor hozzá pár darab korpovit kekszet. Ebédre kevesebbet eszek, mint eddig, de igyekszem mindig előre főzni, ami ezen a héten ez volt: tejben párolt csirkemell, köles, párolt zöldségek. Ezt ettem 3-4 napig ebédre. Uzsonnára eszek utoljára szénhidrátot, de erősen korlátozva. Ez volt egyik nap joghurt banánnal, másszor joghurt magában vagy almával, ha ezek nem, akkor pár falat a bölcsisek megmaradt uzsonnájából, ami fél- egy szelet kenyér feltéttel és pár falat valamilyen zöldséggel. Az utóbbi napokban a vacsorát kihagytam és továbbra is úgy tervezem, hogy amikor este megéhezem (általában valamilyen nasira), akkor nekiállok mozogni, hogy inkább úgy termeljek némi endorfint, mint hogy csokival. Nem mondom, hogy ha sokáig vagyok fent, akkor nem korog párat a gyomrom, de ha nagy vész van, eszek egy kis kígyóuborkát vagy hasonló más minimális kalóriát tartalmazó zöldséget. Nap közben sok víz, zöld tea vagy extra fáradtság esetén 3az1ben "kávé" vízzel, édesítővel. Alapvetően édességes vagyok, ezért gyakran édesítem az ételeimet, pl. a reggeli müzlit, vagy az edzés utáni kefíremet. Édesítőszert használok, de valószínű, hogy hamarosan beszerzek egy adag xilit-et is, habár elég borsos az ára. Viszin nem szeretném túlzásba vinni az édesítőzést, olvastam már róla elég negatív kritikát, hogy ezt meg azt okoz. Váltogatni fogom a kettőt, az lesz a biztos. Cukrot nem használok, a teát már régóta citrom és cukor nélkül iszom. Lisztes termékeket direktbe nem vásárolok, ha mégis, akkor csak teljes kiőrlésű lisztből lehet. Pl. havonta 1-2x teljes kiőrlésű bio szeletelt kenyér, de ha nem az sem baj, elvagyok az abonettel, pufirizzsel, korpovittal. Ha mégis muszáj vacsoráznom, akkor fehérjét eszek, húst zöldséggel, vagy egy kefírt, joghurtot. A jövő hétre is egy adag csirkemellet készítek el ebédre, mellé párolt brokkoli vagy vegyes zöldségek. Mondjuk egy leves sem lenne rossz ötlet, szerintem holnap össze is rakom.
Nagyjából így néz ki a táplálkozásom, bár még lehetne szigorítani rajta, de akkor tényleg azt érezném, hogy soha nem lakok jól és csak szenvedés az egész. Reggel és délben eszek rendesen (odafigyelve), aztán már nem. Mindig is a vacsora volt nálunk a fő étkezés, emiatt nehezen állok át, de rajta vagyok nagy erőkkel!
Mozgás: pontosan 3 napja sikerült végre megtalálnom az ideális futócipőt! Hatalmas öröm, üresebb pénztárca, de ez már nagyon régi terv, óhaj és többnyire sóhaj, mert mindig más volt az első, amire azt a pénzt el kellett költenem... De úgy gondoltam, hogy az életmódváltással majd úgyis kevesebb táplálékot veszek magamhoz (igaz, néha drágább, mint amit egyébként vennék), úgyhogy vagy most agy soha. Hozzáértő segítéségét kérve sikerült rátalálni a megfelelőre, róla van szó:
Nekem nagyon tetszik, kényelmes, szellőzik és öröm benne futni! Nagyon örülök, hogy egy tízesből kijöttem és a szakember szerint nagyon jó választás volt. Bízom benne, hogy sokáig mozoghatunk együtt.
Ennek örömére, még aznap (csütörtökön) este tettem egy próbát, hogy hogy is állok és így nézett ki az aznapi mozgásom:
5 perc intenzív séta, 10 perc kocogás váltva 45 percen keresztül, majd 40 perc intenzív séta.
Nem mondanám egy maratoni futásnak, de elsőre rosszabbra számítottam. Azért van hova fejlődni, mert egyelőre ott tartok, hogy 5 perc megy gond nélkül, aztán jön a következő és következő szint. Bízom benne, hogy a hó nem fog leesni túl hamar és nem vesz vissza a lendületemből. Pénteken reggel kipróbáltam az éhgyomorra való futást, 15 perc intenzív bicikli, majd 5 perc futás, 5 perc gyaloglás váltva kb. 30 percen keresztül, aztán ismét 15 perc gyors bringa. Aznapra ennyi volt a mozgásom, nem akartam túlerőltetni magam még egy alakformáló tornával is. Mára viszont azt tervezem, hogy 4 óra körül ismét elindulok, jó lenne 40 percet kocogni, aztán hazajövök és nekivágom egy Rubint Réka tornának. Tudom, nagy erő kell majd ahhoz, hogy kocogás után még nekiálljak a második felvonásnak, de utána majd nagyon jó érzés lesz, hogy megcsináltam!
Magánélet: nyilvános és szerintem nincs ebben továbbra sem semmi szégyellnivaló; még mindig járok a pszichológusomhoz, mert úgy éreztem, szükség van a segítségére. Természetesen változást hozott megint az életembe, mert úgy tűnik, hogy egy embert, akit nagyon szerettem (szeretet-szerelem) és sokáig nem sikerült elengednem, azt lassacskán, kis lépésekkel de végre sikerül... Nagyon rövid kapcsolat volt, de nagyon meghatározó. Már 8 hónapja vége és én hosszú ideig szerettem volna jóvátenni azt, amit akkor, ott elrontottunk, de már nem tehettem meg. Egy lehetőséget kaptam, az elmúlt és ebbe nem tudtam belenyugodni. Fél évig masszívan szenvedtem miatta, minden egyes nap reménykedtem benne, hogy lehet ez máshogy és sokkal jobb is, de ez már soha nem fog bekövetkezni, illetve be fog, csak nem vele.
El kellett fogadnom és megértenem, hogy vannak olyan helyzetek az életben, amikor csak egy esélyt kapunk és ha nem tudunk élni vele, az nem feltétlenül csak a mi hibánk. A megbocsátás fontos erény - és néha önmagunkkal szemben a legnehezebb. Ezt is tanulni kell.
Ennek az útnak járom az utolsó kilométereit és egyre közelebb a vége, ahol majd valami új veszi kezdetét. Nem állítom biztosra, hogy egy új kapcsolat, lehet, hogy egyszerűen csak egésszé válik a lét - nélküle. Minden esetre nagyon tudok örülni a jelenlegi állapotnak, hiszen nem kevés munkám van benne. Már sokkal jobb, mint pár hónappal ezelőtt! Az idő nem mindenre gyógyír, de igazán fontos összetevő.
Ennyiben változott az életem. Már csak kitartás, idő és befektetett energia szükségeltetik a továbbiakban is és meg lesz az eredmény! Akkor nagyon fogok örülni.
Még annyi, hogy vettem Dr. Lenkei vitamint, az alapdobozt, kb. egy hete szedem és érzem a változást. Kevésbé vagyok fáradt, lankadt, jobban bírom a mindennapokat. Nem kívánom annyira az édességet, nincsenek falásrohamaim, több energiám van és ezek mind-mind nagyon fontosak számomra. A bölcsődében most megint nehéz időszak van és marad is decemberig, kell az energia. Ez a készítmény segít most nekem talpon maradni, örülök, hogy beruháztam rá. Annak is örülni fogok, ha majd marad pénzem a rezsit kifizetni :D
Azt hiszem meséltem mindenről, ami az utolsó beszámolóm óta történt és idevág.
Még nincs időpontom PET/CT-re, annyira nem is sietek oda :) Lehet, hogy most majd Kecskemétre kell mennem, mert ott is megnyílt a központ. Meglátjuk.
Köszöntem a figyelmet, legközelebb is jövök :)
Szép heteket mindenkinek, tessék jól felöltözni és időben elgondolkodni a karácsonyi ajándékokon! :)))
Üdv.: Nati
