2013. április 17., szerda

A másik

Küldöm a linket a másik blogról, ami nem betegségről, sokkal inkább az Életről, az élni akarásról szól.
Közvetve kapcsolódik az egész-ség témához.

Csak azért linkelem be, mert tudom, hogy van, aki már kíváncsi mi is készült itt a háttérben :)

Íme:

http://anya-sag.blogspot.co.uk/

2013. április 12., péntek

Csak röviden


Üdv itt,

csak egy kis helyzetjelentéssel érkezem, mert pár napja tettem látogatást a bőrgyógyásznál, rutinszerű ellenőrzés céljából.

Lehet, hogy emlékeztek, hogy írtam róla pár bejegyzéssel korábban, hogy volt némi kis zavar a rendszerben amiatt, mert más orvos fogadott, mint akihez ki voltam írva, aztán megjelent végül az a hölgy is, aki neve alatt futottam, szóval én magam sem tudtam előre, hogy aznap épp a férfi vagy a női orvosom fog fogadni. A női volt, dr K., akivel tulajdonképp még csak futólag találkoztam, mindössze egyszer, amikor bejött ő is lerészletezni, hogy mit is láttak a kivágott részben, amit a lábamról távolítottak el.
Szóval most hozzá kerültem.

Nagyon kedves volt - és nagyon lassú. Úgy értem, hogy nyugodt, de valami furcsa módon, amivel csak ritkán találkozom, ezért meglepő volt. Nem akart fél perc alatt túlleni a procedúrán, komótosan kérdezgetett dolgokat, majd megvizsgált. Ahhoz vagyok szokva, hogy a férfi orvosom úgy megnyomkodja a nyirokcsomóimat és azoknak a helyét, hogy aztán 3 napig fájdalmaim vannak. Na dr K. ennek a módszernek a tökéletes ellenkezője. Már-már úgy éreztem, inkább simogat, mint tapogat, de elég alaposnak tűnt és minden bizonnyal nem először csinálta, szóval igyekeztem azzal nyugtatni magam, hogy ha lenne valami, így is észrevenné.

Megnézte a pöttyeimet (SZEMMEL!), eszköz nélkül, ami engem kicsit aggasztott, de igyekeztem bízni abban (ismét), hogy észrevenné, ha valami gyanús lenne. Felhívtam a figyelmét egy anyajegyre a hátamon, ami időnként viszket és ha bekenem testápolóval, akkor elmúlik. Ez ugyanaz az anyajegy, ami miatt Lackó sokat aggódott kezdetekben, mert furcsán néz ki, de az előző alkalommal is alaposan megnézte a doki, most is jól megnézegette, szóval remélhetőleg csak annyi, hogy ugye alapból elég száraz a bőröm és vannak rajta pontok, amiket ha kicsit megvakarok, csak rosszabbak lesznek és tovább viszketnek. Emlékszem, amikor a melanoma volt az oldalamon, az úgy viszketett, hogy azután sem csillapodott, miután bekentem. Annyiban maradtunk, hogy normálisnak néz ki, csakúgy, mint a többi, nyirokcsomók rendben vannak, találkozunk 3 hónap múlva!

Kicsit kétkedve ballagtam ki a rendelőből, de tudom, az a fajta vagyok, aki képes túlkombinálni a dolgokat.
Tudják miért vagyok ott, tudják mit kell nézniük, van elég tapasztalatuk, próbáljak meg bízni bennük. Meg egyébként is, most az életem teljesen másról szól, mint a betegségről, nemsokára adok egy linket, ahol erről a változásról bővebben is lehet majd olvasgatni, akit érdekel.

Legközelebb júliusban találkozunk, ha minden rendben megy, addig meg marad a szokásos self-check és az egészségfejlesztés.

Maérkezett meg hozzám a Nagynéném segítségével a ZeoFalvin-C elnevezésű lekvárom, amiről dióhéjban annyit kell tudni, hogy minőségileg válogatott, 10 fajta, antioxidáns tartalmú gyümölcsből, egyedi technológiával, a természetes hatóanyagok maximális megőrzésével készített koncentrátum, amely a gondos feldolgozásnak köszönhetően megőrizte magas flavonoid, polifenol növényi antioxidáns tartalmát. A ZeoFlavin-C tartalmaz továbbá: C-vitamint, flavonoidokat, antocianinokat, ásványi anyagokat, kálciumot, vasat, magnéziumot, káliumot. Az antioxidánsok hatása révén hozzájárul a szervezetben zajló káros oxidatív folyamatok gátlásához. Bővebben itt: http://www.gabriellamajor.eu/termekeink/etrendkieg/zeoflavin_c.html
Azért döntöttem emellett a termék mellett, mert színtiszta természettel van tele, kizárólag gyümölcsökből. Az utóbbi időben nagyon érzem, hogy nem tudok elég zöldséget-gyümölcsöt enni, ezért kerestem olyan lehetőséget, ami ebbe a problémába tud beavatkozni és segíteni. Nagyon elegem van már a tablettákból, mégis lenyomom őket, mert muszáj, de éreztem, hogy a testem természetes összetevők után kiált.
Most kipróbálom, kb. egy hónapra elég ez a lekváradag, aztán lehet, hogy a másik fajtát is tesztelem, a Ferro Flavonoidot. Bár mostanában nem kaptunk el semmit, az az időszak van, hogy duplán kell támogatnom az immunrendszerem.

A legújabb bánatom a gyakori fejfájás, persze már agydaganatra is gondoltam, de valószínűleg más áll a háttérben.


Hamarosan jövök :)


Üdv.: Nati