Fantasztikus éjszakám volt.

Lefekvés előtt, éjféltájban eszembe jutott, hogy este elfelejtettem beadni a feront! Hát, csak gratulálni tudtam magamnak, mert ez egyértelműen azt jelentette, hogy (hülye vagyok) jól kicsesztem magammal, mert ha ilyen későn adom be, akkor csak reggel fog hatni, tehát nem tudom kialudni, tehát az egész következő napom offolva lesz :D Reggel fél 6 környékén el is kezdődött a csoda, fejfájásra, kínlódásra, hidegrázásra ébredtem. Próbálkoztam, igyekeztem a visszaalvással, de másfél-két órán keresztül nem ment, aztán lakótárs ébredt és mindenféle hangokat produkált, úgyhogy kicsit bepöccentem, hogy ebből a nagy alvásból már nem lesz semmi. Aztán a vészmódszerhez nyúltam: füldugó. Kaptam pár napja egy kedves ismerősömtől és most használatba vettem. Addigra már annyira ki voltam merülve, hogy szép lassan félálomba szenderültem. Persze marhaságokat álmodtam az interferonról meg magyarázkodtam valakinek, hogy ha agydaganatom lenne, azt úgy sem érezném és biztos, hogy nem attól fáj a fejem... Úgyhogy nagyon pihentető alvásban volt részem :D

10 körül hívott valaki telefonon, aztán úgy döntöttem, fejfájás ide, retardált állapot oda, én már nem fekszem vissza, ha meg is kell erőszakolnom magam. Az ágyból való kimászás előtt még agykontrolloztam egyet, aztán elindult a nap. Hát van egy fejem, az tény, meg lelkesnek sem vagyok mondható, de így jár, aki megfeledkezik az aznapi adagjáról.
Legyen ez (negatív)példa minden sorstársam előtt.
Úgy tűnik még így az utolsó feronos napjaimra is rányomja a bélyegét, csak hogy tudjam majd értékelni, ha nem lesz :D Bár már afelől is kétségeim vannak, hogy jó lesz-e az nekem. Én komolyan kérném még, ha lehetne. Mazochista nem, de bizonytalan néha vagyok.
Oké, be vagyok szarva attól, hogy nem fogom tudni majd úgy csinálni ezt az életmódváltást, ahogy kéne. Ilyenkor mindig lelkes vagyok meg kitartó 1-2 hétig, aztán összeomlik minden és visszaesek, mert nem bírom csoki nélkül. A csoki tehet mindenről! :D (Eszek is pár kockával, haha...) Szóval szeretném ügyesen, okosan csinálni, hogy az a testemnek is jó legyen, ne csak az ízlelőbimbóimnak és bár eddig sem voltam egy mekdonálc fan vagy ilyen szemetek pártolója, de azért bőven van mit javítani a táplálkozásomon. Talán szakemberhez kéne fordulnom, hogy meggyőzzön. Valaki, valakit tud ajánlani, lehetőleg Szegeden vagy Baján..?

Ennyi a mai napi panaszkodás, tanulság levonva így a végére :)
Amúgy rendben vagyok, kezdek lelkileg is kiegyensúlyozódni, volt egy kisebb hullámvölgy, de igyekszem legalább minimálisan átvenni az irányítást az érzelmeim meg az indulataim felett, néha nem árt. Persze a pozitív érzelmek kapnak teret, nekik megengedem :)
Kisütött a nap, megyek is sétálni egy nagyot, aztán kiülök valahova olvasni, mert megint hoztam ki pár könyvet a könyvtárból, amik csak rám várnak.

Üdvözletem az olvasóknak, hamarosan jelentkezem! ;)

Nati

Sziasztok kedves érdeklődők,

az utóbbi időben nem koptattam túl sok alkalommal a billentyűzetet (persze csak blogolás szempontjából nem...), de most összefoglalom az elmúlt idő lényeges pontjait:

Kontroll: a fehérvérsejt nagyjából stagnált, tehát megkezdtem az utolsó hónapomat a feronnal. Utolsó hónap :) Édes érzés ezt kimondani. Végignyomtam vele egy évet és már a finisben vagyok. Sok olyan nap, hét volt, amikor azt éreztem, hogy elég, ez egy teljesen más minőségű élet, mint ami előtte volt és nem épp kényelmes. De visszatekintve gratulálok magamnak, hogy nem adtam fel és amikor már a nulla alatt voltak kettővel az értékeim, akkor sem abban bíztam, hogy na akkor majd hátha elveszik a feront, hanem pont az ellenkezője, inkább ráagykontrolloztam meg pozitív gondolkodást nyomattam, hogy javuljanak az eredmények.
Tényleg már csak pár nap van vissza. Megcsináltam :)

Vizsgálat: tegnap hívott Anyum, hogy megvan a PET CT időpontja, április 29.-én kell mennem Budapestre, hogy megcsinálják. Abszolút nem vagyok oda ezekért a sugárzásos vizsgálatokért, de persze tisztában vagyok vele, hogy nagyon fontos, hogy meglegyen az eredmény. Ígyis eléggé rá vagyok parázva erre az agydaganat témára, már annyi helyen hallottam, hogy elkezdtem kicsit félni tőle. Nem intenzívem, tehát nem arról szólnak a mindennapjaim, hogy ülök a sarokban és tördelem az ujjaim, hogy jaj mi lesz, hogy ha kialakul, csak néha eszembe jut, majd követi a gondolat, hogy köszönöm, de nem, ebből a buliból kimaradok. Őszintén azt gondolom, nem adok rá esélyt, hogy megjelenjen. Persze a feron után megint majd jön egy új "újrakezdés" az életmódomban, hogy ezt továbbra is fennálljon.

Hangulat-állapot: múlt héten véget ért a majd' egyéves terápiám. Dórával szépen összefoglaltuk és lezártuk ezt a hosszú és annál tartalmasabb folyamatot. Ez volt az első olyan hetem, hogy nem kellett készülnöm a találkozásunkra, mert nem volt. Immár a saját lábamra kellett állnom, megtanulni egyedül foglalkozni azzal, ami ott dolgozik, belül. De vajon meg is tanultam?
Figyelnem kell arra, hogy megéljem, majd kifelé is kommunikáljam az érzéseimet. Mivel fokozottan hajlamos vagyok arra, hogy magamba fojtsam és eltitkoljam a bennem zajló eseményeket, ezért tudatosan kell róluk beszélnem, megnyílnom. Szerencsére egy év alatt hozzászokott az agyam, hogy kinyitok egy ajtót magamban valahol és kiengedem azt, ami mögötte van. Ahogy elkezdtem ezt tudatosan csinálni , megfigyeltem magamon, hogy sokszor kezdek úgy mondatokat, hogy "Úgy érzem...", "Azt éreztem..." és "Azt gondolom, hogy...", ami teljesen jó, mert ezek tiszta énközlések, őszinték, belülről. Szükségem van arra, hogy kimondjam ami bánt vagy ami éppen örömet okoz. Megtanultam kifelé is kommunikálni és ez nagy dolog számomra, örülök neki.
Emellett és ezzel párhuzamban észrevettem, hogy egyre fontosabbnak tartom azt, hogy a kapcsolataimban (családi, párkapcsolati, baráti) igenis meg tudjuk beszélni a konfliktusokat. Feltárni az okokat, elfogadni, hogy van és megpróbálni változtatni. Konstruktívan, előretekintve. Nem belegabalyodni, elveszni bennük és elveszíteni a reményt is arra, hogy van megoldás.

A változások látszólag észrevétlenül csordogáltak az életembe, de ez ebben a formában nem igaz. Tudatos munka eredményei, amik nem mentek volna a terápia nélkül. A betegség nélkül most nem lennék az, aki vagyok. És ennek a valakinek lenni JÓ.

Hamarosan aktuális lesz a munkavállalás téma is, arról is beszámolok, amint haladás mutatható fel. A háttérben már futnak az események, de még nem szeretnék elkiabálni semmit, ameddig nem biztos.

Ezek a hetek már úgy mennek, hogy alig-alig gondolok az egy évvel ezelőtti eseményekre. Visszatekintek néha az út elejére, ahonnan indultam és könnybe lábad a szemem, ha látom magam kívülről, milyen is voltam akkor, hogyan is léteztem. A harc azonban nem ért véget, mert ha egyszer felvettem a kardot, akkor bár békés módszerekkel, de használni is fogom. Igyekszem megvédeni magam a kárt okozó tényezőktől. Mondjuk ez koránt sem egyszerű, mivel nem tudhatom mindig előre, hogy bizonyos szituációkból, eseményekből hogyan fogok kijönni, vesztesen vagy győztesen, de már képes vagyok arra, hogy több oldalról tekintsem meg magam és ne csak mindig vagy a szívem vagy az eszem vezéreljen.

Habár nagyon sok minden történt és komoly változások történtek bennem, a "küldetésemnek" még mindig csak néhány százalékát teljesítettem, úgyhogy nincs pihenés, hátradőlés, a komoly feladatok még csak ezután jönnek, jobb ezt idejében tudatosítani.

Mi jut eszembe arról a szóról, hogy 'melanoma'? - megmozdul valami bennem, egy keserű érzés, egy tompa lökés a lelkemben. Egy mély sóhaj, néhány vágás a testemen, "mintha kitéptek volna belőlem egy darabot" és tényleg ez így is történt fizikailag, meg lelkileg is. Egy pontja az életemnek, ahol minden megváltozott és új lapot osztott a sors. Rá volt írva, hogy más lesz, nagyon más meg olyan energiákat kell mozgósítanom, amikről nem is tudtam, hogy léteznek, ami nem lesz egy könnyű mese, de vagy belevágok és hagyom, hogy belém vágjanak, vagy mindegy is, hogy mit hagyok, meg mit nem, mert onnantól az erőm fog elhagyni én meg előbb-utóbb a testem. A megfáradt, eltorzult, már csak félig létezőt. De inkább harcos módjára beültem a szép rózsákkal feldíszített tankomba és elindultam szembe a démonokkal, szembe az árral, szembe saját sorsommal. S most itt vagyok, a tankom párszor kiürült majd újra tele lett, ahogy csökkent az erőm majd újra visszatért. A démonok összetöpörödtek, a rózsák elhervadtak, hogy valami új kerüljön a helyükre, valami amiben még több az élet. Talán egy saját kert, hogy ne kelljen letépni őket, hanem csak gyönyörködni a létezésükben.

Az életnek illata van. Amit hátulról fúj a szél, az a terjengő szarszag pedig csak arra jó, hogy figyelmeztessen, hogy ha nem a jó irányba nézel, bármikor beleléphetsz egy nagy adagba.

Úgyhogy most valahogy így... :) Dátum szerint pontosan mához egy hétre fogom beadni az utolsó feront. Aztán azt hiszem megünneplem, hogy vége :) DE NAGYON!!!!!!!!!! :D :D :D


Nati