A kimetszés után

Nos, tegnap telelt a 2 nap, úgyhogy szépen eltávolítottam a tapaszt és készültem a látványra.
Érdekes, hogy ennyire "rá vagyok pörögve", de amikor a hátamból szedték ki, azt ugye nem láttam, tehát nem tudtam nézni, hogy hogy néz ki, hogyan gyógyul, stb. Most, hogy a lábamon van, azért sokkal érdekesebb, mert nyomonkövethetem a szervezetem gyógyítóképességeit és hogy napról-napra hogyan forr és forr össze az az eredetileg nyílt seb. Számomra ez érdekes. Megbarátkoztam már a látvánnyal és a tudattal, hogy ezentúl a lábamon is lesz egy "harci sebesülés".
Így néz ki letisztítás után:

Tudom, hogy nem egy szívetmelengeő látvány, főleg, hogy élőben hullámos tőle a lábam, mert ez egy eléggé alapból is feszes felület, amit a damillal csak még jobban össze kell húzni, szóval egyelőre elég barátságtalan látvány a számomra, de tudom, hogy ez még alakul. 

Kicsit rám járt a rúd azzal, hogy másnap egy elég hosszú műszakot kaptam a KFC-ben, szóval rengeteget kellett állnom, mászkálnom, persze egy óra után már fájt eléggé és erre rátett az is, hogy munkatársnőm egyszer véletlenül guggolás közben belekapaszkodott a lábamba, persze pont a sebbe, azt hittem ki fogok ugrani a bőrömből rövidtávon. Szóval fájt egész nap, bicegtem, majd este hazaérkezés után jól felpolcoltam és pihentettem. Másnap lakásnézőbe mentünk, akkor is húzódott nagyon, de nem volt az, hogy minden egyes időpillanatban fájt. Ma ismét munka nemsokára, hosszúkás műszak, kicsit féltem, de nincs más hátra, ez nem a világvége, este majd pihentetem megint. 

Lackóval mindketten ki vagyunk akadva, hogy ilyen sokáig tart az, hogy eredmény legyen. 5-7 hét! A karácsony miatt is persze, szóval megint úgy jártam, mint 3 éve... Karácsony előtt kiszedték, aztán a várakozás... Klassz volt. Mire odajutunk, már el leszünk költözve (halllleluja) és jócskán be leszünk rendezkedve. Beszéltünk már arról is, hogy mi lenne, ha rossz lenne az eredmény, de ezen még nem szeretnénk túl sokat filozofálgatni, inkább arra próbálunk hangolódni, hogy minden rendben lesz vele. 

Nos, nagyvonalakban ennyit az új harcidíszemmel kapcsolatban, lehet, hogy legközelebb akkor jelentkezem, ha kivették a varratokat vagy majd meglátom. 

Most irány a sültcsirkegyár!

Üdv.: Nati

Kezdődik...(?!)

Megérkeztem az első skóciai dermatológiai látogatásomról. Ezzel a szépséggel tértem haza...

Az történt, hogy odaértem a megbeszélt időpontra, (megjegyzem egy kihívás volt pontosan megtalálni a megjelölt helyet a kórházon belül. Gondolj bele, minden angolul, orvosi nevek, soha nem voltál még abban a kórházban...) Végül pontosan odaértem, mondtam a recepciós néninek hogy van egy időpontom, leültetett. Nézelődtem. A páciensek 8O%-a idős volt és többnyire néni. 1-2 középkorú és kb. 1 fiatal. A bőrgyógyászat részen volt kb. 5-6 rendelő egymás mellett és bizonyos időközönként hívták be a betegeket. Tehát alapvetően nem 2OO beteg jut egy orvosra és mindekinek rá kell várnia, hanem x héttel az esemény előtt kapsz egy időpontot, egy bizonyos orvoshoz, akihez be fogsz menni, de ezzel párhuzamosan egyszerre többen is rendelnek, szóval nincs olyan érzésed, hogy úristen, itt fogok ülni holnapután reggelig és az orvosnak addigra, mire bejutok kilesz már mindene és nem lesz jó fej és elég alapos. Mondjuk ezt az doktornénijeimen soha nem éreztem, pedig rennngeteg embert vizsgáltak meg mindig egy nap alatt. Talán csak túl szűk volt a váró vagy magam sem tudom, de más érzés volt Magyarországon. Ráadásul kb. 5 percet vártam, majd hívott egy férfiorvos. Nagyjából tudta, hogy miért vagyok ott, mert a GP-mtől átmentek az adatok. A GP a "háziorvos", angolul general practicioner és ha úgy mész oda hogy totát beteg vagy (influenzára vagy ilyesmire gondolok) akkor 9O%-ban paracetamolt fog feliírni. Szóval vagy kitanulod, hogy hogyan gyógyítsd meg magad skóciában vagy menj haza a kis bajoddal. Nos, ezek alapján nem sokat vártam a bőrgyógyászattól, de pozitívan kellett csalódnom. 

Szóval a doki tudta már, hogy miért vagyok ott, majd elkezdett kérdezgetni. Hogy volt, merre volt, milyen kezelést kaptam stb, majd megkért hogy a leleteim másolatát küldjék el nekem mert legközelebb el kell hoznom, hogy lássák a részleteket. Kérdezgetett még dolgokat, mindez kb. 1O perc volt összesen majd megnézte kukkerral (dermatoszkóp) a pöttyeim. Megemlítette, hogy elég sok van a hátamon :) Jeleztem, hogy tudok róla. Azt mondta, hogy azokkal ránézére minden rendben, majd szétnyomkodott, kicsit máshogy és máshol is, mint ahogy otthon szokták. Persze a nyirokcsomóimat jó alaposan (mindig fáj a műtött hónaljamnál ez a procedúra), a lábamnál is, amin meglepődtem. Hasamat is, ami szintén új volt. Aztán hopp, ráakadt a szeme egy, a bal lábamon lévő kisebb méretű pöttyre. Kérdezte, hogy ez változott-e az utóbbi időben? Mivel változott, ezért mondtam neki, hogy az utóbbi fél évben eléggé. Milyen volt előtte - kérdezte ő, énmeg próbáltam okosan válaszolni neki a frenetikus angol nyelvtudásommal. Próbáltam a lehető legpontosabban megfogalmazni, hogy mikortól és miben változott. Nézegette a kukkerral elég sokáig, jobbról, balról, úgy hozzátapasztotta, hogy szerintem a csontvelőmet is látta ha elég jól figyelt. 

Hümmögött kicsit, aztán megkért, hogy öltözzek fel. Addig bőszen írt. 

Miután visszatértem a függöny mögül, már leírt egy oldalt. Furcsa, hogy itt nincs asszisztens, hanem ők, saját kézzel írják le az egészet. Ezen spórolnak, vagy ennek valami más az oka? 

Írt még egy kicsit majd elkezdte mondani, hogy mi a helyzet. Mondta, hogy előfordulhat, hogy bizonyos vizsgálatokat majd Magyarországon kell elvégeztetnem, ha megyek majd haza. Mondta, hogy bizonyos vizsgálatokat itt is meg tudnak csinálni, de majd minden akkor derül ki, ha pontosan látják majd, hogy mi a kórtörténetem a leleteim alapján. Ezen csodálkoztam kicsit mert nem értettem hogy mitől függ, hogy itt vagy otthon kell megcsináltatni... De abban sem voltam 1OO%-ig biztos, hogy ezt mondta, szóval majd második körben bátrabban kérdezősködöm. Aztán mondta, hogy most az fog következni, hogy fogok kapni egy alapidőpontot, amikor vissza kell majd jönnöm, de ha valami probléma van a pöttyel, akkor annál hamarabb, mert akkor azonnal intézkednek. Nos, ezt a lehetőséget nem igazán szeretném célba venni, de nem kezdtem el neki magyarázni. 
Következő dolog, hogy most el fogok menni szépen szépen lefényképeztetni a pöttyömet, aztán pedig egy kimetszésre, mert ezt bizony el kell távolítani és megnézni, hogy mi a helyzet vele. Nos, első körben ennek őszintén tudtam örülni, mert minden olyan gyanús vagy gyanúshogygyanús anyajegyet, pöttyöt, izébizét azt szeretnék magamról eltávolíttatni, szóval hajrá, akarom, gyerünk csináljuk! Aztán ahogy realizáltam a helyzetet, kicsit bátortalanabb lettem és jöttek a kérdések: Már megint? Most komolyan megint elkezdődik? Jön az aggódás, a várakozás, a félelemhegyek, a kérdőjelek? Úrrá lett rajtam ez a bizonytalanság, hogy egy ilyet hogy a fenében tudnék végigcsinálni egy idegen országban egy idegen nyelven? Ez durva, egyszerűen túl durva. De nem kell még aggódni, nincs eredmény, csak szépen el kell menni leszedetni, igen, oké, fájni fog, aztán szépen lesz egy újabb vágásom, meggyógyul, ki pörög ezen? Eggyel több vagy kevesebb... Elköszöntem a doktorúrtól majd elküldött egy fiatal csajszi a pulthoz, hogy kérjek időpontot, de fogalmam sem volt, hogy mire. Addigra már eluralkodott rajtam az egész annyira, hogy nehezemre esett mindent felfogni. Odamentem a pulthoz és elmondtam, hogy engem ideküldtek időpontért. Kérdezte a nő, hogy ma volt-e a vizsgálatom, mondtam, hogy yes. Kaptam egyet januárra, na mondom, az frankó, majd januárban kivágják, addigra meg ha para van imádkozzak megint és lesz valami. Aztán utólag kiderült, hogy nem úgy van az... Visszamentem a csajhoz, átvett egy skót nő (egy szót nem lehet érteni abból, amit mond) és lehadarta, hogy hova kell mennem fényképezésre. Kértem, hogy mondja el mégegyszer. Akkor sem sikerült tökéletesen megértenem, de gondoltam majd csak útbaigazít valaki, csak induljak el a helyes irányba. Annyit értettem, hogy kávézó meg ott már meg fogom találni, de köszi, abban sem voltam biztos, hogy az a tetves kávézó merre lehet. Jó, nagy levegő, elindultam, kávézó megtalálva, de semmi jelét nem láttam annak, hogy erre akármi is lehet a semmin túl... Tébláboltam ott egy pár percig, majd randomra elindultam egy irányba, aztán már éreztem, hogy erre lesz. Annyira felbátorodtam, hogy meg sem kérdeztem a takarítócsávót, mert tudtam, hogy jó felé megyek. Úgy is lett, hamarosan megtaláltam a táblát, amit követtem aztán egy kedves idős néni megmutatta, hogy hova kell pontosan mennem. A büfésnéni mondta, hogy kopogjak be, fél perc múlva kijött a fényképésznéni egy nagyonidős nénit kísérve, majd azonnal behívott. Beállított szépen, kettőt kattintott és már mehettem is vissza. Akkor már eléggé elegem volt az egészből, mert annak idején 3 éve is így kezdődött minden és nem tudtam hova tenni a tényt, hogy most megint ezt kell csinálnom csak még nehezítettebb verzióban. Bár ha jól megnézem, az valamennyit javít a helyzeten, hogy egyszer már túlvoltam ezeken csak most annyiban más, hogy mégis minden új és kihívás. Ettől függetlenül nem kevésbé riasztó.
Visszamentem, már egyből vezettek is egy helyre, ahol a kezembe nyomtak egy ilyen információs papírt, miszerint velem most biopszia fog történni és jelezzek, ha bármilyen szívproblémám van vagy gyógyszert szedek vagy bajom van az érzéstelenítéssel. TESSÉK?? Milyen érzéstelenítés? Most megint valami olyan fog következni amiben VÁGNAK? Besokkolódtam kicsit, mert a tudatlanok állapotában lebegtem eddig abból kifolyólag, hogy nem értettem, hogy MA fogják kimetszeni a kis drágát és az időpont, amit a pultnál kaptam az a következő látogatásomnak az időpontja. Szóval eléggé össze voltam már zavarodva időpontok és történések tekintetében de kezdett kiviláglani, miről is van szó. Mivel nem voltam teljesen biztos a dolgomban, ezért megállítottam egy arra közlekedő ottdolgozó nénit és megkérdeztem tőle, hogy most az fog következni, hogy kimetszik az anyajegyem vagy sem? Mosolygott egyet, hogy igen, az fog történni, de ez csak egy kicsi dolog, ne féljek és továbbvonult. Nos, mint akit leforráztak. "Most már biztos." Készültem fejben a beavatkozásra, gondoltam, hogy hasonló lesz, mint annak idején. Túl sokat nem volt időm agyalgatni, mert azonnal behívtak. Szegeden nagyon sokat kellett várnom és minden egyes perc elteltével csak rémültebb és rémültebb lettem. Most tudtam, hogy kb. mire számíthatok. 
Behívtak, két aranyos, beszédes, jófej középkorú hölgyemény fogadott, az egyik azonnal elkezdett beszélni hozzám, kérdezgetni, gondolom masszív figyelemelterelés szempontjából. Jöttek a szokásos kérdések, hogy mikor jöttem, meddig maradok, hogy tetszik stb és eléggé meg lett dicsérve az angolom, hogy ahhoz képest milyen szépen beszélek, amit jól megköszöntem, mert aznap volt elég negatív érzésem azzal kapcsolatban, hogy mennyire is jó... Mondta, hogy de tényleg szép és nagyon érthető és mennyire jó, hogy a skót akcentust is értem! Örültem. Felvázolták, hogy mi fog történni, mondtam, hogy csináljuk, nem az első lesz, tudom mi vár rám. Felfeküdtem, letakarták a lábam, körberajzolt a sebész néni, aztán jött a monumentális tű. Na, akkor kezdődött kicsit a belső remegés... Szúrt, fájt. Szúrt, fájt. Eltakartam a szemem egy pillanatban, mert akkor már nagyon fájt. Kérdezték, hogy jól vagyok-e, mondtam, hogy hát jól, csak éreztem... Szúr még párat, azokat minimálisan kevésbé éreztem. Aztán vártak... Beszélgettünk mindenféléről, ami csak eszébejutott a csajszinak, jól esett, hogy törődik velem, mert tuti látta, hogy kivagyok. Időnként olyan volt, mintha, elkezdett volna vágni a másik, de mindig kérdezte, hogy érzem-e és mindig mondtam, hogy igen... Oké, ez zajlott egy ideig, megint próbálta, megint mondtam, hogy még érzem. Megörtént ez x alkalommal, amikor úgy döntöttek, hogy akkor kapok több érzéstelenítőt. Akkorra már elöntött a meleg, elkezdtem remegni... Nem éreztem túl jól magam. Megkaptam az újabb adagot, némi szúrást éreztem, de próbáltam nem oda figyelni. Eltelt x idő, megint próbált, akkor már nem éreztem, úgyhogy jött a szike és vágott. Úristen de hálás voltam neki! Csak csinálja már és legyek túl rajta! Eltelt x idő, majd csak rányomta a gézt a sebre, majd történtek dolgok, jött valami szerkezet ami elállította a vérzést, majd összevarrta. Megkérdezte, hogy meg szeretném-e nézni mielőtt leragasztja, nyeltem egy nagyot és igent, mondtam. Szép kis 5 öltéses produkció, mélyedéssel a lábamban, na jólvan mosmár, ragasszuk le és megyek Isten hírével. Eléggé húzott a fejem és remegtem is nagyon, úgyhogy kaptam vizet meg cukot (mennyire jó fejek már..), aztán mondtam nekik, hogy ilyet Magyarországon nem kaptam, úgyhogy köszönök szépen mindent és tényleg hálás vagyok amiért ilyen kedvesek voltak velem és én most távoznék... Hát elindultam nagy elánnal de aztán realizáltam, hogy ez azért húzódik, szóval a 16 perces utat megtettem egy jó háromnegyedóra alatt a lakásig. Bicegtem, mert nem akartam, hogy ez az alapból feszes felület tovább feszüljön és baja legyen a varratoknak. Szóval nagyooonlassan hazaértem, cipő le, láb felpolcol és várja, hogy kimegy az érzéstelenítő és jön a fájdalom. Egyelőre nem szenvedek, meglátjuk majd este. Mondták, hogy szedjek be fájdalomcsillapítót ha nagyon fájna meg ha esetleg belázasodnék. Na nehogymár. Holnap reggel nyitok a KFC-ben, szóval nincs itt nyüszögés kéremszépen. Najó lesz, majd ha Lackó hazaér. 
Instrukciók: 2 napig nem érheti víz, nem futhatok-kocoghatok, de gyaloglásból is a rövidebb távokat válasszam lehetőleg, ne nagyon emelgessek, szóval ne terheljem a lábam. Tekintve, hogy egész nap állok meg megyek a KFC-ben, ezért ez eléggé nehézkes, de majd igyekszem pihentetni, ha hazaértem.
2 nap után levehetem a tapaszt, érheti víz, de ne áztassam. 2 hét múlva 11.-én hívjam a GP nurse-ét (ápolónő), hogy mi volt (gondolom tudni fogja és majd akkor derül ki az eredmény, de nem vagyok biztos benne). 4 hétig nincs uszoda, erőltetés, ilyesmik. Ja, korcsolya sem, pedig terveztük, hogy megyünk. na nembaj, majd később. 

Itt tartok most, egyelőre nem aggódom, várom, hogy ez is szépen meggyógyuljon aztán majd mondanak valamit. Bízom a legjobbakban ismét és arra gondolok, hogy a következő időszakom nem fog megint arról szólni, hogy műtétek, kezelések, szenvedések stb. Az elég meglepő lenne. De csinálnám. 

Szóval így nézett ki az első látogatásom a skóciai bőrgyógyászaton. Nem volt eseménymentes :)

Szép estét, később jelentkezem!


Üdv.: Nati

Csendben lenni

Egy keveset fogok most arról írni, hogy mi az, ami annyira hiányzik nekem a rohanó mindennapokból és minden pillanatban, amikor önmagam szeretnék lenni csak egyetlen válasz van arra, hogy hogyan valósíthatnám ezt meg, ez pedig a "csendben levés" vagy másnéven a meditáció.

Írtam már arról, amikor annak idején elkezdtem a pszichológusommal és valószínűleg arról is, hogy milyen pozitív tapasztalatokat szereztem ezzel kapcsolatban. Egészen máshogy láttam a világot, színesebben, békésebben, de a legfontosabb, hogy saját gondolataim, mondanivalóm is sokkal letisztultabb és tartalmasabbá vált, mint azelőtt. Nagyon tudom, hogy mennyire lehetetlennek tűnik napi 1O-2O percet rászánnia az embernek a napjából, hogy megteremtse a megfelelő környezetet és csak a csendre figyeljen. Nekem nem megy már elég rég óta, de a lelkem mindig vágyakozik az eltűnt állapot után. Élethelyzetemből fakadóan most muszáj újra a módszerhez nyúlnom és beépítenem valahogy, bárhogy a mindennapjaimba, különben végleg elveszek, elúszok az árral. Márpedig nem ez a célom, hanem hogy határozottan tudjam, hogy ki vagyok, hol vagyok, mik a céljaim és mit miért teszek. 

Gondoltam rá, hogy kitalálok magamnak egy minimum 2 hetes "programot", miszerint minden nap minimum 5 percet ülnöm kell és befelé figyelnem. 2 hét elég arra, hogy egy új tevékenység, amibe belekezdünk lassan szokássá váljon és már hiányozzon, ha valami oknál fogva abbahagyjuk. Tekintve, hogy én is elég rohanó életmódot élek, reggel kelés, munka, munka, munka, bevásárlás, lakás, Kedves, persze az utolsó lenne saját magam akire időt szánnék, pedig párkapcsolati és értelmes élet szempontjából is ennek kéne az első helyeken szerepelnie. Sajnálom az időt elvenni a Kedvesemtől vagy vagy bármi mástól, ami kikapcsol vagy segít a pihenésben. Leggyakrabban mindketten olyan fáradtak vagyunk, hogy zuhany és vacsora után egyből az ágyba dőlünk be és alszunk el. 

Fogalmam sincs egyelőre, hogy hogyan fogom tartani magam az elhatározásomhoz, de muszáj leszek. Nem bírok tovább a felszínen úszkálni és várni a csodát. Az egészségem, a lelkem és a gondolkodásom szempontjából is esszenciális, hogy újra megpróbáljam. 

Ha valaki esetleg kedvet kapott, az alábbi videóban rövid betekintést nyerhet arról, hogyan lehet ezt elkezdeni.

Egy viszonylag lényegretörő és hasznos útmutató annak, aki szeretne elkezdeni "csendben lenni" vagy ha úgy tetszik, meditálni. Én nem pont így csinálom, de teljesen használhatónak tartom azt, ahogyan ő mutatja. A lényeg, hogy törekedjünk arra, hogy lecsendesítsük magunkat és ezt egy-egy újabb meditáció alkalmával hosszabbra és hosszabbra nyújtani. Furcsa, különleges és felemelő állapotokat fogunk megtapasztalni, ahogy haladunk az úton. 
Én azt gondolom, azt tapasztaltam, hogy ez az állapot rendkívül pihentető, egészséges és olyan élményeket segít megtapasztalni, amit sem pénzzel, sem más egyéb képességgel nem érhetnénk el. 

Let's try to meditate!


(Kedvenc rövid-meditációs zeném, ami instant módon segít ellazulnom és összpontosítanom. Próbáld ki, nem kell rögtön csodát várni, csak lazíts... Lehetőség szerint fülhallgatóval ajánlom. Ha valaki szeretné írok részletesebb útmutatót is arról, én hogyan csinálom, mire figyelek és mit tapasztalok, amikor már az ideális állapot közelében járok.)

Szép napot és sikeres befelé-figyelést kívánok!

Kedves Olvasoim,

Tekintettel arra, hogy hamarosan elkezdodik a skociai borgyogyaszati 'kalvariam' (ami remelhetoleg siman es zokkenomentesen fog zajlani), uj bejegyzessel fogok jelentkezni.

Kivancsian varom, hogy mit fog tartogatni a kulfoldi orvosi rendszer es milyen hatekonysaggal gondozzak a volt rakbetegeket.

Addig pedig kindenkinek szep oszt es jo egeszseget kivanok!

Nati