Mi a helyzet, Nati?

Hello,

kaptam egy kérdést, bár sajnos nem tudom kitől, hogy mi a helyzet?

Nos, megvolt a bőrgyógyász bácsi-néni látogatása, ugyanis megintcsak a nénihez voltam beírva, de ugyanaz a bácsi fogadott, aki legelőször. Párom is jött velem, segített a dolgok megértésében. (Ha nincs ott, nem sok mindent értek, mivel kb. végig olyan szavakat mondott, amikről lövésem nem volt.)
Megvizsgált megint jó alaposan, anyajegyeket csekkolta, nyirokcsomókat nyomogatta, mutattam neki olyan pöttyöt is, amit ő eredetileg nem lát (fenék - bugyi alatt, cici - melltartó alatt), majd nyugtázta, hogy mindegyik nagyon rendben van. Lász kérdezgetett dolgokat, bácsi magyarázott. Például, hogy melyik anyajegytípus veszélyesebb, ami kidudorodik a bőrből vagy amelyik teljesen a bőrfelszínnel megegyezik, kiderült, hogy a második, a kidudorodóak alig veszélyesek. (Ha jól emlékszem.) Kérdezte, hogy az, hogy valakinek melanomája volt, többségben belső szervi rákot idézhet elő vagy inkább újra melanomaként bukkanhat fel? A válasz az volt, hogy nem igazán szokott olyat csinálni, hogy bőrrák után valahol máshol jelenik meg, esetleg a mellrákkal hozható kapcsolatba, de nem egyenes ági okozója. Szóval, ha valakiben a melanomára hajlamosító gén van, akkor a legcélszerűbb az anyajegyek rendszeres és következetes vizsgálata, ahelyett, hogy folyamatosan mindenféle belső szervi elváltozás után kutatnánk. Ez engem meglepett.

Ennek következtében jutottunk el ahhoz a kérdéskörhöz, hogy mi legyen a CT-kkel, röntgenekkel, ultrahangokkal. Közben megérkezett az igazi K. doktornő, aki Lász-szal beszélt már telefonon és bekapcsolódott a beszélgetésbe és ő is szépen elmagyarázott mindent, amit kérdeztünk vagy amit el kellett mondania. Namost, elmondták, hogy az Egyesült Királyságban nagyon pontos és sokévi kutatások bizonyítják azt, hogy a melanoma, ha akkor, amikor felfedezték nem képzett áttétet, (majd következett valamilyen kezelés), akkor utána már nem fog. Tehát nem az áttétek után kell kutatni, hanem mindig magát a bőrt kell vizsgálni precíz részletességgel. Nem egyszer mondták el, hogy az ő kutatásaik megbízhatóak és az eredmények azt mutatják, hogy sikeresek is, szóval szerintük nem érdemes mindenféle káros sugárzásnak kitenni nagy dózisban a testem, mivel azzal többet árthatunk, mint használhatunk. Ezt ecsetelték még mindenféle klinikai alátámasztásokkal meg szakszavakkal, amikben én már jócskán elvesztem, de a végén csak annyit mondtam, hogy "hiszek maguknak", és azt kívántam, hogy nekik legyen igazuk, de teljes mértékben. Ők még hozzátették, hogy ha ragaszkodom hozzá, akkor ők biztosítják a vizsgálatokat, de lehetséges, hogy hamis eredményeket fogok kapni és csak jobban megijedek, mint kéne, pedig csak egy kis cisztáról vagy hasonló dologról van szó. Itt már feladtam és leokéztam a bulit, hogy ne sugározzanak engem se ki, se be, de valószínűleg látták rajtam, hogy nem magam vagyok a totális lelki megnyugodás mintaszobra ezekben a percekben, úgyhogy felajánlották, hogy elküldenek mindenféle nyirokcsomó ultrahangra, mert ha valami kezdődik, az ott és akkor látható lesz. Orrájt, mondtam, hogy abból bajom nem lehet, úgyhogy majd kapok szépen leveleket, amikben időpontok lesznek és mehetek nyirokcsomónézelődésre. Ja, ezt a témakört lezárva még hozzátették, hogy szerintük erre se nagyon pörögjek rá (oké, nem ezekkel a szavakkal), mert minden rendben van! Eltelt 3 év (na ez engem le is sokkol időnként!), mialatt mindig minden rendben volt, szóval nyugodjak meg, ők háromhavonta engem jó alaposan átnéznek (haj)tövemtől a kislábujjam hegyéig és bármi van már le is szedik azonnalba a gyanús dolgokat. Lac még megkérdezte, hogy ha bármikor olyan szinten rosszul érzem magam, hogy az bármi rákos dologra adhat gyanút, akkor jelentkezhetek-e és ki fognak-e vizsgálni, akkor persze bólogattak és biztosítottak arról, hogy ezzel a kórelőzménnyel természetesen elsőbbséget élvezek és segítenek ahogy tudnak. Azt is hozzátették, hogy ha bármelyik anyajegyemen gyanús változást látok, akkor is jelentkezzek és megnézik. RENDBEN!

Szóval így állunk a britis bőrgyógyászattal, melanoma-tapasztalattal. Én először azt hittem, hogy ezek totálba félvállról veszik a dolgokat (rengeteg embertől hallottam már, hogy a háziorvosi rendszer milyen furcsán működik), de abban bízom, hogy egy ilyen nagy országban, ahol az emberek nagy százaléka totál fehérbőrű, tele pöttyökkel, azért ad némi okot arra, hogy muszáj volt fejlődjenek és rendelkeznek olyan szintű tapasztalattal, hogy magabiztosan állíthassák, hogy amit és ahogyan ők csinálnak, az megbízható. Nem vagyok túl bizalmas ember ilyen szempontból (sem), ezért álltam annyira kétkedve a felvetésük felett, miszerint nem kellenek szükségszerűen a mindenféle belső vizsgálatok. Mondom mégegyszer, legyen igazuk!

Egyébként tényleg rendben vagyok, tehát nincs ok annak, hogy aggódni kéne, csak gondol arra is az ember, hogy ha bármi van, jobb azt idejében tudni... Ugyebár. De tényleg lassan el kéne hinnem, hogy nem feltétlenül kell az egész életemnek a rettegésről, a félelemről és a kóros elváltozások utáni kutatásról szólnia. Egyszerűen teret kell adnom magamban annak a lehetőségnek is, hogy lehetek egészséges a múltamtól függetlenül és nem kötelező arra "várnom", hogy mikor bukkan elő valahol, valamilyen formában.

Egy másik blogon, egy másik lánynak van egy bejegyzése, ami a visszaesésről szól, s az ezzel járó lelki küzdelmekkel, itt található:

http://meggyogyulok.blogspot.co.uk/2012/06/visszaesesek.html

Van sok hasznos bejegyzése, lehet szemezgetni. Mindannyian máshogy igyekszünk meggyógyítani magunkat, ő is kipróbált jónéhány technikát. Tudom, a sorsunkat nem tudjuk kikerülni és belső nyugalomba kell kerülni azzal a gondolattal, hogy "ahogy lesz, úgy lesz", viszont vannak dolgok, amiket megtehetünk önmagunkért. Egyáltalán nem könnyű megtalálni a saját vagy a helyes utat, de a keresgetéssel csak új ajtók nyílnak meg, s be tudunk csukni olyanokat, amikre már nincs szükségünk. Merni kell lépni, kilépni az árnyékunkból, s keresni a fényt. Meg kell tanulnunk úgy élni, hogy az tartalommal és értékkel teljen meg. Lehet, hogy erre egy betegség fog megtanítani, lehet, hogy egy veszteség. Vagy egy könyv, egy mester, akármi.
Mesélhetmék itt a túlvilággal, halállal kapcsolatos érzéseimről is, de nem hangolnám sem magam, sem másokat erre a vonalra. Élek, élünk, a jelent észrevéve és a jövőben bizakodva.

Ennyi az üzenetem mára!

Üdv. az olvasóknak.