2013. július 27., szombat

Kontroll

Sziasztok,

egy ideje nem jelentkeztem, mert most más dolgok vannak a fontossági listán, persze a bőrömmel való foglalkozást továbbra sem hanyagoltam el.

Pár hete voltunk a Párommal bőrgyógyászati ellenőrzésen és nagyon hasznos volt!
Körülbelül egy órát ránk tudott szánni egy nagyon kedves és tapasztalt doktornő, aki mindenről beszélt nekünk, ami csak a melanomával kapcsolatban lehet. Sok információ elhangzott, amiről már tudtam, hiszen az évek alatt kutattam eleget a témában.
Nagyon meglepődött, amikor arról beszéltünk, hogy Magyarországon egy éven keresztül kaptam interferon kezelést, mert itt nem alkalmazzák, illetve nem így mivel tudják, hogy esetenként olyan mellékhatásokkal járhat, ami lényegesen rontja a beteg életminőségét és hát van, akinek nem bírja a szervezete vagy az idegrendszere és attól csak még mélyebbre süllyed, ha abba kell hagyni, mert azt érzik, hogy az egyetlen "gyógymód" is kikerült a kezükből. Szóval játszik itt is a pszichológia és én is alátámasztom, hogy nagyon kemény meló akár csak pár hónapot is végigferonozni, az egy év az meg... Járhatna érte valami díj. De ha úgy fogom fel, én megkaptam a díjat, mert azóta is tünetmentes és egészséges vagyok. Ezért megérte!

Átnézte a doktornő a pöttyeimet és részletesen elmagyarázta, hogy mire kell figyelnünk. Páromnak is megmutatta a "kukker"-en keresztül, hogy hogyan is néznek ki a különböző típusú pöttyök, anyajegyek és mikor kell fokozottabban odafigyelni (szín, alakváltozás, méretbeli növekedés, stb.). Okosabbak lettünk! Eddig is néztük őket, sőt néha le is fényképeztük egyiket-másikat, hogy ha esetleg változás van, azt mi magunk is észre tudjuk venni és menni azonnal megnézetni.

A legfontosabb továbbra is (és mindig is az marad), hogy FIGYELJÜNK! Nézzük őket és ha valami gyanus, ne várjunk hetekig, hónapokig, hanem menjünk és akár soron kívül megnézik.

Örülök, hogy továbbra is megfelelő kezekben vagyok és remélem nem lesz rá szükség, de ha bármikor olyan helyzet adódna, hogy cselekedni kell, akkor tudni fogják, hogy lépniük kell.

Amit én a magam részéről továbbra is megteszek, hogy nem napoztatom (pláne nem égetem) magam, ha nagyon tűz a Nap és olyankor kell kimennem, akkor 5O faktoros naptejjel előtte már lekenem magam. Nem nagy fáradtság és minimálisan sem zavar, hogy idén nyáron sem leszek barna, mert számomra ez már nem jelent semmit. Az viszont, hogy a bőrömet a további évekre olyan állapotában tudjam megőrizni, amilyenben most van, nagyon fontos! Hamarosan gyermekem születik és így még jobban oda kell figyelnem magamra, hiszen neki rám, ránk van szüksége. Nekem pedig a kezemben a lehetőség, hogy őt már pici korától kezdve megvédjem a Nap káros sugaraitól és megtanítsam arra, hogy hogyan lehet kihasználni a napocska erejét anélkül, hogy az az egészségünknek ártana. Szerintem itt kezdődik a tudatos felkészítés és erre minden pici gyereknek szüksége lenne. Nem megijeszteni őket, hanem tudatosságra nevelni.

Remélem az évek során egyre több ember fog rájönni, hogy a barnaság már se nem divatos, se nem kelti az emberben az 'egészséges' érzést, hiszen mindenki tudja, hogy az illető többet árt magának, mint használ. Aki szenved attól, hogy sápadt a bőre, az próbáljon ki más techinkákat, van már pár a piacon amivel befolyásolni tudja a bőrszínét de szerintem a legoptimálisabb ebben a szituációban is csak elfogadni azt, amilyenek vagyunk. Aki szépnek lát minket, az a saját színünkkel lát szépnek :)
A genetikát pedig sajnos egyelőre nem tudjuk kikerülni, ezért fontos a tudatosság, hogy akinek ilyen típusú probléma volt a családjában, legyen tisztában vele, hogy veszélyeztetve van és fokozottan kell figyelnie magára és családtagjaira.
Biztos vagyok benne, hogy az életmód is számít, de ez már egy összetettebb feladat és nem lehet annyival elintézni, hogy 'hogy ha nem eszel cukrot, nem leszel rákos'. Nincs rá garancia, se bizonyíték. Fontos, hogy hogyan élünk testben, lélekben és szellemben, de tudom, hogy nem egyszerű feladat ebben igazán benne lenni, benne élni, hiszen olyan sokminden eltereli a figyelmünket a belső világunkról... De néha térjünk vissza önmagunkhoz!

Mindenkinek további szép nyarat kívánok, itt Skóciában meglepően meleg van és sokat süt a Nap, néha már túl sokat :) De a D-vitamin így termelődik... Séta reggel vagy estefelé, amikor még érezni lehet a napfény erejét, de már nem éget.

Vigyázzatok magatokra!

1 megjegyzés:

  1. Szia Nati, gratulálok a blogodhoz meg a kitartásodhoz! :)
    Lenne egy kérdésem, amivel esetleg tudnál az önvizsgálatokhoz egy kis segítséget adni. Eltávolítás előtt melanomáról nem készült véletlenül fénykép, amit meg tudnál osztani? Kb. mekkora méretű volt és mennyi idő telt el az eltávolításáig attól az állapotától kezdve, hogy mai fejjel már Te is gyanúsnak ítélnéd meg? Köszi!

    VálaszTörlés