2010. április 20., kedd

Életmentő vakcina a melanoma ellen?



Találtam egy érdekes linket, nem tudom, hogy mennyi valóságalapja van, de őszintén örülnék, ha ez igaz lenne:

Az előrehaladott állapotban lévő melanomás páciensek egy része is teljesen felépült egy tesztelés alatt lévő vakcinától, amely csak a tumorsejteket támadja meg és sértetlenül hagyja az egészséges sejteket - adta hírül az egyik brit napilap.

Howard Kaufman, a chicagói Rush egyetemi orvosi központ munkatársa elmondta, hogy tanulmányuk megmutatta, egyes előrehaladott állapotú melanomás páciensek is meggyógyulhatnak, és mások állapota is javul a szer hatására. "Évente emberéletek ezreit menti majd meg" - tette hozzá.

A vakcinát Nagy-Britanniában is tesztelték, ahol az elmúlt 25 évben a melanoma aránya nagyobb ütemben emelkedett, mint más gyakori ráktípusoké, évente mintegy kétezren halnak meg miatta az országban. Ebben a tanulmányban ötven, előrehaladott állapotban lévő melanomás brit páciens vett részt, akiknek már nem jósoltak kilenc hónapnál hosszabb életet. A kutatók megállapították, hogy 16 százalékuk teljesen felépült a vakcina alkalmazása után, és legalább négy évig tünetmentesek maradtak. A betegek további 28 százalékánál legalább felére csökkent a tumor mérete.

A meghökkentően jó eredmények alapján az OncoVEX elnevezésű vakcina III-as fázisú klinikai próbái is megkezdődnek - közölte Kaufman. A klinikai kipróbálás most induló szakaszában összesen 430 melanomás páciens vesz részt szerte az Egyesült Államokban. A vakcinát közvetlenül a tumorba fecskendezik be kéthetente egyszer, legfeljebb 24 alkalommal. A résztvevő önkénteseket az első adag vakcinát követően két évig követik nyomon.

Az OncoVEX-et eredetileg a herpeszvírus ellen fejlesztették ki, a kutatók véletlenül fedezték fel, hogy a vakcina megtámadta a rákos szöveteket, amikor tévedésből rossz helyre tett, tumorsejteket tartalmazó Petri-csészébe került a szer.

Remények szerint a szer levédése felgyorsul és öt éven belül piacra kerül.

Forrás: MTI





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése