Jelentkezem, külföldről!

Kedves Olvasók,

az utóbbi pár hónapban nagyot változtak az életkörülményeim, ugyanis nagyot léptem... Egészen külföldig! Március 11.-e óta Skóciában élek, itt dolgozom, itt tapasztalok. Nagy változás ez az életemben, hiszen soha nem költöztem még külföldre, nem próbáltam még idegen nyelven kommunikálni napi szinten emberekkel, nem csöppentem még egy ennyire különböző kultúrába. Igen, itt a férfiak hordják a szoknyát, itt sokkal többet esik az eső és emiatt sokkal zöldebb a fű. Mindenki jött mindenhonnan, csütörtökön kezdődik a hétvége bulizás szempontjából és nincsenek hajléktalanok. Délben nem harangoznak és kevésbé népszerű a marhapörkölt savanyúuborkával. De nem is ez a legfontosabb. Beszélek kicsit a testemről és a lelkemről.

Nos, a nagy elhatározás ellenére nem vagyok még 5O kiló, pedig kitaláltam, hogy ha kijövök majd lefogyok, mire májusban először hazalátogatok. Ez a terv gyorsan romba is dőlt, mert szerencsémre viszonylag gyorsan kaptam munkát, ami miatt megfelelő kalóriamennyiséget kell a szervezetembe juttatnom ahhoz, hogy talpon tudjak maradni 8-9 vagy több órát is egyhuzamban. Azt, hogy talpon, szó szerint értem, mert ezidő alatt végig állnom, mennem, talpalnom kell. Kaja nélkül nem menne, vagy összeesnék vagy olyan szinten állna le az agyam, ami miatt csak én kerülnék nagyon kellemetlen helyzetbe. Szóval maradt az "enni kell" verzó. A testem kb. ugyanolyan, mint amikor kijöttem, nagy változást nem tapasztalok rajta. Nem kergetem görcsösen a "le fogok fogyni" álomképet, mert azóta sem kaptam arra utaló beszólást, hogy dagadt lennék vagy hasonlók. Az itteni nők sokkal magasabb testzsírszázalékkal is olyan bátran húznak miniszoknyát, ami engem először sokkolt majd megszoktam a látványt. Azért nem szeretnék rájuk hasonlítani, takargatom is magam, ahogy tudom.

Viszont lassacskán idekint is sikerül megközelíteni az egészséges táplálkozás témakörét, amit valljuk be, itt még sokkal nehezebb... Az emberek a kész vagy félkész ételekre vannak beprogramozva, vagy éttermekben, kajáldákban esznek (nyilván nem egészséges ételeket) vagy félkészen megveszik a teszkóban. Eleinte én is belefutottam pár ilyen történetbe, de elkezdtem újra hallgatni a testemre és pénztől és időtől függően már megfelelően oda tudok figyelni arra, mi kerül az asztalra majd a gyomromba. Még mindig nem tökéletes, de az itteni kínálathoz mérten még mindig egészségesebben táplálkozom, min a legtöbb ember. Ma borsófőzeléket készítettem halrudakkal. Van még mit finomítani, de jobb, mint a hamburger.

A lelki dolgaim... Nos, vannak kihívások. Vannak megmérettetések. Úgy érzem, lassacskán megtanulom kezelni azokat az új helyzeteket, amiket elém vet a sors, hiszen én akartam. Néha elgondolkodom, hogy biztosan ez volt-e az, amit kívántam magamnak, de hát tényleg változást, új kihívásokat szerettem volna, hát megkaptam!

Mindig a kialakult negatív megmérettetés mutatja meg, hogy ki milyen erős. Ha jól mennek a dolgok, akkor nagyon könnyű hangoztatni, hogy én milyen erős vagyok. - Csernus Imre

 

Igaz. Amikor rendben mennek a dolgok, hajlamos vagyok én is elhinni, hogy ez már örökre így marad, ami természetesen nem igaz, de akkor, ott, jól esik elmerülni abban a pozitív áramlatban, mert ez csak tovább fokozza az elégedettségérzésem.  Azt mondom, hogy én nem szeretnék már akkor is attól rettegni, hogy jaj de rossz lesz majd később, hiszen "a jó után a rossz jön" és hasonló közhelyek, hanem inkább szeretnék kihasználni és teljesen átérezni, magamban érezni azt a boldog, önfeledt és valójában tökéletesen elégedett érzést, amit csupán csak egyetlen egy pozitív történés generált bennem. Ugyanúgy, ahogy nem szeretnék a szerelmem első napján már azon rettegni, hogy jaj, milyen rossz lesz majd, ha vége lesz... Nem. Ameddig jó, addig had legyen már jó. És az ilyen napokhoz, órákhoz azért van szerencsém.

Kontrollra akkor megyek legközelebb, ha hazajutok, előreláthatólag júliusban. Akkor mindenképp megjelenek. Addig pedig magam vizsgálom s ha bár a hátam közepére nem látok, igyekszem olyan mértékű önkontrollt gyakorolni, amibe beletartozik a pöttyeim ellenőrzése a nyirokcsomóimmal egyetemben. Nem felejtettem el, honnan jöttem. Féltem attól, hogy ha kijövök majd kikerülök a "biztonságos zónából" az orvosaimmal, akik rendszeres felügyeletet biztosítottak lelkileg azzal, hogy tudtam, hogy ha bármi van, csak sétálok 1O percet vagy biciklivel ott vagy 5 perc alatt és máris tudnak valamit mondani... Most ettől nagyon távol állok, ezért érzem valószínűleg azt, hogy továbbra sem szabad megfeledkeznem arról, hogy figyeljek magamra, a testemre, a lelkemre és ne felejtsek el az egészségemmel foglalkozni.

A Nap káros sugaraitól teljes mértékben védve érzem magam, hiszen itt elég keveset süt a Nap, aminek negatív hatása is van az ember hangulatára, de legalább fényvédő krémre nem kell költenem :) 

Egy lépéssel előrébb vagyok már a "még ismerkedem a helyzettel" állapotától, de szerintem tökéletesen soha nem fogom a magaménak érezni ezt a helyet. Tanulmányútnak kiváló és csak megerősítni bennem, hogy tényleg képes vagyok olyan dolgokat is megtenni, amiktől sok-sok éven át rettegtem és elképzelhetetlennek tartottam... Bevallom, még pár hónapja sem tudtam elképzelni, hogy egyszer majd egyedül felülök egy repülőre és repülni fogok. Nagyon erős ellenállás volt bennem ezzel kapcsolatban és bármilyen meglepő saját magam számára, mégis képes voltam rá. Ez ad egy olyan szintű önbizalmat, amit bár napról-napra újra és újra csiszolnom kell és újra elővennem, mert gyakran megfeledkezem róla, amikor pl. leordítják a hajam a munkahelyemen. Viszont itt van bennem, már az enyém, nem veheti el senki tőlem. Ezek valahogy erősebbek a negatív a tapasztalataimnál és sérüléseimnél. Jobban szeretek ezekre koncentrálni.

 

Egyelőre ennyit gondoltam írni a külföldi dobbantásomról, köszönöm a megtisztelő figyelmet, mindig jól esik, ha valaki erre jár és érdekli is az, ami velem történik.

 

Üdvözlet Skóciából,

 

Nati