Szuper, megjött a kedvem az íráshoz. Lehet azért, mert nem rég jöttem vérvételről és általában ilyenkor tudatosodik bennem úgy mélyebben, hogy még itt van körülöttem a betegség, még kell járnom kontrollra, még szúrom magam délután, még a papírjaimból állapítják meg, hogy hogy vagyok, még fokozottan kell figyelnem magamra és ez így is lesz jó darabig.

Mónikával ismét beszéltük néhány mondatot a melanoma klubról meg a csodálatos gyógyulásokról, mert bizony vannak! Nagyon jó lenne, ha ezeket a klub honlapján mindenki elolvashatná, mert engem spec. nagyon érdekel! Biztos vagyok benne, hogy erőt adna olyan betegeknek is, akiknek szintén rosszak lettek az eredményeik és el vannak keseredve.

Nagyon meleg van, igazi nyár! Én nem szeretnék elkezdeni siránkozni, hogy jaj az ózonlyuk miatt teljesen megváltozott a Föld légköre meg hasonló dolgok, én csak örülni szeretnék annak, hogy jó idő van, hogy mosolyognak az emberek és van időm magamra. Jut eszembe:

Sikerült a szóbeli záróvizsgám is, tehát ez azt jelenti, hogy:

CSECSEMŐ- ÉS KISGYERMEKNEVELŐ- GONDOZÓ LETTEM!!!!!!!!! :)

Már nem csak ifjúságsegítő vagyok, hanem olyan emberke is, aki a gyermekekhez is ért és mindenhez egy kicsit, ami velük kapcsolatos! Nagyon örülök, hogy sikerült elvégeznem, mert amikor kiderült, hogy beteg vagyok, egy darabig úgy tűnt, hogy halasztanom kell. 2 műtét és egy kezelésbeállítás szerencsére mégsem vett el olyan sokat az iskolai napjaimból. Nem szeretném, hogy nagyképűen hangozzon, de büszke vagyok magamban valakire, aki akkor nem adta fel, amikor még bekötözve, alig mozduló karral; vagy amikor a interferon mellékhatásától lázasan, kábán, gyengén kellett mennem órára vagy gyakorlatra. Szakadt rólam a víz, kint meg alig volt pár fok. Vert a láz. A bölcsődében meg hallgatnom kellett, ráfogtam arra, hogy biztos a gyerekektől kaptam el, csak talán kicsit nekik is furcsa volt, hogy másnapra semmi bajom, legalábbis látható tüneteim nem voltak... Persze aztán kiborult a bili, de ezen is túl vagyok, sikerült a gyakorlati vizsga is, csakúgy mint az egészségügyi (gondozás, ápolás) és az írásbeli. A szóbeli volt az utolsó, kedden történt, és sikerült! Annyira örülök! :) Az önajnározásból ennyi elég, csak szerettem volna megosztani Veletek ezt a jó hírt!

Visszatérve a nyárra: tegnap Barátommal elmentünk a plázába, hogy vegyünk neki nyári nadrágot. Itthon még nem volt semmi bajom, de ahogy kiléptem a melegre, elkezdtem szédülni, imbolyogni. Reméltem, hogy ha a testem megszokja a meleget, majd jobb lesz. Amikor odaértünk, az egyik üzletben annyira megszédültem, hogy meg kellett kapaszkodnom. Azt hiszem hirtelen jött ez a kánikula! Kicsit átgondoltam és már nem indulok el víz nélkül. A testem egyébként is naponta más állapotban van, talán egy kicsit sokkolta a magas hőmérséklet. De oda fogok figyelni.
A másik meg a Nap ugyebár... Megmondom őszintén, ha a városba indulok, én nem kenem le a kilátszó részeimet (karom, arcom) 50-es faktorú naptejjel. Rosszul teszem? Igazából nem tudom az igazi választ. Nem azért, mert fogalmam sincs ezekről a dolgokról, hanem mert talán magam sem akarom elhinni, hogy ezt ennyire komolyan kell/kéne venni. Azt hiszem legjobb lesz, ha jövő héten kontrollon ezt (is) megkérdezem. De most komolyan, Ti bekenekednétek?
Azt hozzá teszem, hogy ezen a nyáron, életemben talán először nem lesz napozás. Eddig sem vittem túlzásba, mert alapból nem vagyok az a csokibarna istennő, és értelmét nem láttam órákat szenvedni a tűző napon, de azért nem ijedtem meg a naptól. Lekentem magam és a hátamat takarva napoztattam a lábam, hasam. Igen, a hátamat takarva! Tehát a hátamat már évek óta NEM ÉRTE NAP. És látjátok, mégis ott indult be egy anyajegy, aminek helyét azóta csak egy vékony, hosszú, rózsaszín csík jelzi. Tehát fontos, hogy az élet legelejétől kezdve legyen figyelem fordítva a napozásra, mert lehet, hogy mire tudatosul benned, hogy védeni kellene a bőröd, már valami elindult. Ha ismertek kisgyermekes anyákat, kérlek, mondjátok nekik, hangsúlyozzátok, hogy ez nem vicc!
Nem tudom még hogyan fog zajlani a strandolás, ha megyek. Vagy reggel, vagy este. De részemről a déli, tűző napos lubickolás kifújt, van nekem elég bajom :D

Sokan kérdezik, hogy vagyok. Ilyenkor megköszönöm szépen az érdeklődést és azt mondom, hogy köszönöm szépen JÓL. Persze nem kezdem el ecsetelni, hogy MIHEZ KÉPEST. Ahhoz képest, amikor teljesen egészséges voltam... máshogy vagyok most. Testileg gyengébben, az egyik karomban alig van erő és elég gyakran fáj, viszont lelkileg teljesen máshogy vagyok. Nem azt mondom, hogy megváltoztam, mert ahogy írtam az előző bejegyzésemben, nem vettem óriási fordulatot. De máshogy látom a világot. Ez a szemlélet mégis változóban van, úton vagyok, alakulok.
Ahhoz képest, amikor a kórházban, a második műtétem estéjén összeestem a WC-ben, ahhoz képest, köszönöm szépen, nagyon jól vagyok! Ahhoz képest is, amikor először megláttam azt a hatalmas vágást a hónom alatt és még tovább... Közelről elég horror volt. De akkor úgy láttam az arcokon, hogy távolról is. Ahhoz az estéhez képest, amikor először kaptam interferont, huhúú, csodálatosan jól vagyok! Most nem ver a láz, most lábra tudok állni, most nem kell ok nélkül sírnom. Hogy ez este is így lesz-e, majd ha hat a szer, nem tudom. Lehet. Az is lehet, hogy ma is kiüt, de másnap úgyis minden más. Akkor más miatt kínlódok, de a hétvégén 2 nap szünet, pihenhet a testem.
Tehát az, hogy hogy vagyok, nálam mostanában viszonyítás kérdése!
Ha megkérdezed, elmondom szívesen, de nem tudom annyival lezárni, hogy köszi, jól. Hozzá kell tennem, hogy mihez képest, hogy értsd, mit jelent ez a pillanatnyi állapot.

Tegnap megint hallgattam az agykontrollos Gyógyulj meg! CD-met, amiben az egyik rész arra próbál ösztönözni, hogy kérdezzem meg magamtól, hogy miért alakult ki a betegségem? Rengeteg lehetőséget felsorolt (pihenni szeretnék, ki szeretnék lépni a kapcsolatomból, hiányzik valami az életemből, lelkiismeret furdalás gyötör valami miatt) stb. Elgondolkodtam, úgy igazán mélyen és megkérdeztem magam:

Miért alakult ki a betegségem?

Egy belső érzés megfogalmazta bennem a választ. Nem tudom, hogy tényleg ez-e az igazi oka, nem tudom, hogy valóban ez lenne az az indok, amiért ezeken megyek most keresztül, de ha igen, akkor ezzel nagyon komolyan kell foglalkoznom és ha tényleg ez, akkor óriási feladatok várnak rám. Azt sem tudom, hogyan kezdek majd bele, azt sem tudom honnan jön majd az ihlet, hogy kitaláljam, merre induljak, hogy elkezdhessem, nem tudok még semmit. Bízok és hiszek abban, hogy a megfelelő időben, megkapom a válaszokat. A válaszokban pedig benne lesznek azok a segítségek, amikre szükségem van az induláshoz.
Gondolom érdekelne Titeket, hogy mi lehet az oka a betegségemnek. Azt hiszem, ezt nem szeretném így lazán, egy mozdulattal leírni, kijelenteni, ez ennél sokkal nagyobb dolog. Talán igazam van, de lehet, hogy tévedek, az idő majd vagy bebizonyítja az igazam vagy megcáfolja. Ha sikerült elérnem azokat a dolgokat, amik még csak fogalmazódnak bennem, akkor majd egyszer, ha elértem őket kimondhatom, megmutathatom: NA EZÉRT LETTEM BETEG, HOGY EZEKET MIND MEGTEREMTHESSEM!

Mert bizony ha nem történt volna meg, ha nem állapították meg volna, hogy beteg vagyok, akkor kényszerítene az élet ilyesfajta gondolkodásra. S hogy hálás vagyok-e a betegségemnek azért, amit kihoz belőlem? Inkább azt tudom mondani, hogy Istennek vagyok hálás azért, mert időben figyelmeztetett. Szólt, fejbe kólintott, hogy én ennél többre vagyok képes, mint amennyit hiszek magamról, hogy ennél sokkal több a lehetőségem, csak csinálnom kell. Lesz most időm pihenni és kitalálni, merre tovább. Hiszem, hogy mellettem lesz és segíteni fog.

Mára ennyi :)

Köszönöm, hogy olvastatok, szép hétvégét mindenkinek!