Változás.

Az ember azt gondolja, hogy ha találkozik egy komoly betegséggel, megváltozik tőle az egész élete.
Én ma gondolkodtam el azon, mi változott azóta, hogy ez velem megtörtént.

A második műtét után nagyon odafigyeltem arra, mit eszek. Igyekeztem jobban beépíteni a táplálkozásomba a zöldségeket, gyümölcsöket, igaz soha nem voltam az a tipikus húsevő, de így az étkezéseim nagy részét ezekből próbáltam fedezni. Persze mellette könnyebb husikat is fogyasztottam, meg teljes kiőrlésű kenyeret. Az édességet igyekeztem minimumra csökkenteni, inkább gyümölcsökkel pótolni. Többször centrifugáztam le magamnak céklát, répát, almát vagy amilyen gyümölcsöm még volt. Reszeltem zöldségeket, gyümölcsöket, hogy minél változatosabbnak lássam ezeket a táplálékokat. A testemnek jól esett, mert nyilván egy csomó fontos dolgot bevittem, a lelkem pedig jól érezte magát, mert tettem azért, hogy jobban legyek. Csíráztattam, teát ittam. És nagyon kevés tejterméket ettem. Azt azért, mert a Gerson-diéta egyik alapja, hogy minimum 3 hónapig semmi tejtermék. Én ugyan nem csináltam meg a diétát, de próbáltam hasznosítani belőle a fontos pontokat.

Hetente minimum 1x gerinctornáztam, mellette relax-jógát csináltam. Mindkettő szuper jól esett. Tornáztattam a karomat, hátamat, hogy helyreálljanak belül a dolgok, hiszen nagyon meg lett bolygatva. Mellesleg úgy gondoltam, a hegemnek sem árt, ha nem szűkül össze annyira.

Olvastam könyveket, az időm nagy részét ez tette ki. Spirituális és segítő könyveket. A rákról, a táplálkozásról, a különböző öngyógyító módszerekről. Fejlődni igyekeztem.

Hogy mi maradt ezekből mára?

Sajnos nemsok.

Az előttem álló legközelebbi célok egyike, hogy ezeket visszahozom az életembe. Iszonyatosan érzem a hiányukat, minden apróságnak megvan a következménye, amit azóta nem csinálok.

Kedden levizsgázom és visszaállítom a rendet. Magam érdekében. Tisztáznom kell, mit tehetek és mit nem, mik a határaim és a határaimon belül mi az, amiben jó vagyok. Amiben jó vagyok, arra ráfekszem és próbálom mégjobbá tenni. Fontos folyamat lesz ez, mert éppen úgy alakulnak a dolgaim, mint ahogy én azt elterveztem nem is olyan rég.

Például már nem vagyok annyira biztos benne, hogy majd bölcsődében szeretnék dolgozni. Nem a gyerekek miatt, őket továbbra is nagyon-nagyon szeretem és nem amiatt, mert fárasztó, mert nagyon felelősségteljes vagy mert kevés a fizetés. Hanem ennél többre vagyok képes, szélesebb a látóköröm és én ennél többet és talán máshogy szeretnék segíteni.
Szeretnék mindenképpen gyermekekkel foglalkozni, de még nem tudom milyen formában. Jó lenne nyitni egy családi napközit például, de ez nagyon komoly vállalkozás lenne. Vagy jó lenne egy olyan bölcsiben dolgozni, ahol hátrányos helyzetű gyerkőcök vannak, mint abban, ahol még a tanulmányaim elején jártam. Abban a gyermekotthonban olyan gyerekek vannak, akik állami gondozásba kerültek. Nagyon szívszorító, de óriási szükségük van a segítségre! Nekem segítenem kell, nem csak nevelnem, gondoznom, nekem ennél többet kell tennem úgy érzem!!

De például egy olyan dologban is el tudom magam képzelni, hogy egy szervezet vagy alapítvány oszlopos tagjaként járjuk az országot és beszélünk a melanomáról, felvilágosítjuk az embereket, ilyesmi. Azt tudnám élvezni és szívvel-lélekkel csinálni. Mondjuk nem főállásban, mert nem szeretném, hogy a mindennapjaimat ennyire ez határozza meg.

Változóban vannak az elképzeléseim. Semmi esetre sem szeretnék megrekedni ott, hogy na én leleszek százalékolva és innentől kezdve nekem annyi, soha nem fogom megvalósítani az olyasfajta álmaimat, amiket anno kitaláltam. Neem, nem vagyok rokkant, sem annyira csökkent képességű, hogy a rokkant igazolványomat lobogtatva majd minden alól felmentetem magam... Igenis vannak álmaim, egyelőre még kialakulóban, de érzem, hogy ha összeszedem magam, fontos dolgokat tudok majd véghez vinni. Nem engedem magam befordulni és azon sajnálkozni, hogy a betegség az egész életemet keresztülhúzta és már nem lehetek az, aki szerettem volna lenni. Lehet, hogy majd jobban oda kell figyelnem a stresszre, táplálkozásra stb; de nem szeretném, hogy az határozza meg a mindennapjaimat, hogy beteg voltam. Tudom, hogy előjöhet és ezért olyan veszélyes meg alattomos, és meg is fogom tenni, amit megtehetek annak érdekében, hogy többet ne kerüljek ebbe a szörnyűségek szituációba, de nem szeretnék egész életemben azon rettegni, hogy jaj, most van-e bennem rákos sejt és jaj le tudja-e gyűrni az immunrendszerem, vagy hogy jaj van-e már áttétem és társai. Ez iszonyat rossz ám! Ezen félni minden nap, hogy jaj merjek enni egy hamburgert vagy összeomlik tőle a szervezetem és mire megemésztem már mehetek újabb műtétre..? Az egész alapvetően egy lelkiismereti kérdés, mert tudod, hogy saját magaddal cseszel ki, ha nem figyelsz oda! Ki az a hülye, aki saját magának akar lelkiismeret furdalást csinálni? Hát én nem, ezért inkább odafigyelek amennyire éppen oda tudok, aztán ha elrontom még mindig megnyugtatom magam azzal, hogy legközelebb jobban csinálom.

A félelemmel egyébként sem vagyunk jó barátok, az utóbbi hónapomat konkrétan végigparáztam! Minden nap minimum 5x megfordult a fejemben, hogy mi van, ha már áttétes vagyok és nincsenek tüneteim, csak alattomosan terjeszkedik a testemben és mire észreveszik már nem tudnak segíteni..? Minden nap hallok ilyen sztorikat, félelmetesek mennyi ember jár így. Persze a családomban is történt már ilyen és még mindig nem tudom felfogni, hogy ez hogy lehet. Azt hiszem megalapozott a félelmem. Már azon gondolkodtam, hogy beszélek Dórival (pszichológus), mert ezt már nem tartom normálisnak, hogy erről szólnak a napjaim, de aztán mentem kontrollra és az Eszter doktornő mondta, hogy ne olvasgassak ilyen sztorikat, hanem saját magammal foglalkozzak, emellett az eredményeim a jó határok között vannak, tehát nem indokolt, hogy elküldjön koponya CT-re, vagy ilyesmire. Abszolút igaza volt és szerintem ez az, ami túllendített az eluralkodott félelmemen.
Egyébként az is nagyban közrejátszik, hogy nem volt időm magamra figyelni, emiatt ugye jött az imént említett lelkiismeretfurdalás, annak következményeként pedig az, hogy elkezdtem félni. Mert tudtam, hogy ennél többet kell tennem. Ezen is dolgozni kell még!

Visszatérve az eredeti gondolathoz, úgy igazán, különösebben még nem változott olyan sok minden. De ha változást kell említeni, akkor az, hogy többet gondolkodok, mindenféleképpen megemlítendő. Jobban odafigyelek, hogy egyes tetteimnek vagy tetteim hiányának mi lehet a következménye, milyen hatással van az rám, esetleg segíthet-e nekem az önmegismerésben, gyógyulásban. Nem tekintek viszont magamra állandóak betegként, nem kezelem magam egy megváltozott képességű valakinek. Egy olyan embernek látom magam, aki nagy lehetőséget kapott: egy új esélyt az élettől.
Nem álltak be nálam radikális változások, nem lett különösebben más a kinézetem, a megjelenésem vagy a stílusom, nem lett gyökeresen más a gondolkodásom, csak érettebb egy fokkal és más szemléletű. Már más dolgokat tartok fontosnak és egy folyamatosan változik. Nem lettem még újra vega, és nem ástam még bele magam a jóga titkaiba. Nem lettem más, mint aki voltam, mégis több szempontból változtam.

Már nem hiszem azt, hogy bölcs és tapasztalt vagyok. Az eddigi életem megtanított arra, hogy minden nap egy új lecke és minden nap új feladatokat kell megoldani. Ez nem egy olyan dolog, hogy az érettségivel vagy az államvizsgával véget ér. Folyamatosan jönnek a feladatok, nincs vége. Nincs az, hogy azért mert 22 évesen beteg lettem én már olyan bölcs vagyok, mit senki más és olyan dolgokat éltem meg, amiről másnak fogalma sincs. Ennél még sokkal okosabb és bölcsebb leszek, mert minden nap gyarapodok valami újjal, amitől több leszek!

Már nem félek annyira a jövőtől, mert örülök, hogy a mai napot megélhetem. Minden nap az adott napot. Tudom, hogy egy folyamat része vagyok és folyamatosan változom. A fejlődésnek még a legelején vagyok és idővel, fokozatosan jutok majd el egy olyan szintre, amikor tényleg azt mondhatom, hogy sok mindent megéltem, van némi tapasztalatom.

Rájöttem, hogy azok a képességek, amik bennem vannak, kibontakozásra várnak. Nem szabad őket elfojtanom, hanem inkább ki kell őket használnom és kezdeni valamit ezekkel az erényekkel. Az, hogy én elvégeztem az ifjúságsegítő szakot és utána gyermekekkel kezdtem el foglalkozni, abszolút nem zárja ki egymást. Mindkettőhöz szociális érzék kell és emberszeretet. Én talán ebben vagyok jó, ehhez értek. Hát akkor meg kell keresnem, miben tudom ezt hasznosítani.

Megtanultam egy icipicit a saját érdekeimet nézni. Erre soha nem voltam képes és még ma sem tökéletes, sőt, inkább elfojtom, de igyekszem tényleg "gyakorolni". Itt nem az önzőségről beszélek, bár néha az sem ártana, hanem arról, hogy ha 2 dolog közül lehet választani, inkább azt választom, ami a másiknak jó és ez nem kifejezetten egészséges. Mindig csak másoknak akarnék örömet szerezni, magamat meg háttérbe szorítva elnyomom a szőnyeg alá? Ez nem normális dolog és főleg nem egészséges. De igyekszem tenni saját magam érdekében ez ellen.

Kicsit még őszintébb vagyok. Ennek köze van az önérvényesítéshez, hiszen az, hogy ki merem mondani azt, ami nem tetszik, magamnak jó. Az meg mégjobb, ha esetleg nekem emiatt jó :)

... és még biztosan tudnék mondani néhány dolgot, de már ígyis sok lehet belőlem.

És aki arra kíváncsi röviden-tömören, hogy hogy is vagyok:

Köszönöm, mellékhatásoktól meggyötörve, vizsgadrukktól bestresszelve, de jól! Ma végre sütött a nap, begyűjthettem a szükséges D-vitamin szükségletemet. Persze csak 5 után merészkedtem ki, ha nem muszáj, nem csinálok magamnak bajt. Nagyon várom, hogy kedden leszóbelizáróvizsgázzak, utána írok magamnak egy konkrét tervet, hogyan fogom visszacsempészni a fent említett dolgokat az életembe.

Jövő pénteken vérvétel, utána héten kontroll, remélem jól áll a vérem :)

Szép vasárnapot Mindenkinek, aki erre jár, bízzunk a jó időben! És nem mellesleg, gondoljunk azokra, akiknek a házát, mindenét viszi a víz, tornatermekben alszanak és joggal érzik azt, hogy az ár az egész életüket mosta el... Én már nem merem nézni a híradót, mert csak összeszorul a szívem. Aki tud, hívja a vonalakat és adakozzon.

Kedden lehet drukkolni, utána mindenképp beszámolok az "élményekről". Csak jó tételt húzzak és tudjak sokat mosolyogni! Ez a titok :)

Szeretettel üdvözlök Mindenkit, sziasztok:

Nati