Szép hosszú hétvégét mindenkinek!

Mi is történt a héten..? Huhh, sok minden, ismét. Jól kifáradtam. Aztán egy nagy szusszanás és jövő héten ilyenkor már túl leszek a gyakorlati és a demons vizsgán is, nagy szó!! De jó lesz, utána már csak a szóbelire kell majd keményen tanulni, de legalább lesz időm végre magammal foglalkozni!
Szóval:
Hétfő, kedd bölcsi intenzíven, nem fejteném ki, alaposan elfáradtam. Hétfőn este nagyon besírtam az interferon miatt, megint csak második szúrásra sikerült, mert az első annyira fájt, hogy azonnal elkezdtem sírni (pedig nem szoktam...). Beszúrtam, azonnal kirántottam és még utána is baromira fájt... Béna voltam, vagy túl fáradt, nem tudom, de nem ment. Sírtam Ricsinek, Ő meg látványosan sajnált, utálok gyengének mutatkozni előtte. De akkor elszakadt a cérna.

Szerdán reggel 8-ra mentünk záróvizsgázni a suliba. Én az utolsó percig naivan bíztam benne, hogy nem 6 órás lesz a procedúra és majd odaérek kontrollra az onkológiára, de csalódnom kellett. Bizony fél 3-ig írtuk, 10 perces szünetekkel. Elég kemény volt, de összességében annyit mondok: szerintem jól sikerült. Bízom benne, hogy nem csak a pozitív gondolkodásom mondatja ezt velem. Elvégre mindenhova írtam, amiben nem voltam biztos azt is kitöltöttem, hátha...
Nagy hasznát vettem az agykontrollnak, mert az utolsó feladatlapnál már szinte semmi erőm nem maradt gondolkodni, de lementem alfába, rákoncentráltam és utána sorban jutottak eszembe a válaszok! Tök jó érzés volt :)
Este a Lányokkal elmentünk egy ilyen pizzázó-szórakozó helyre, ettünk fincsi pizzát meg megpróbálkoztam egy bacardi-cola-val, de mivel aznap (is) szúrtam magam, elég rosszul kezdtem el magam érezni. Úgyhogy nem sokat ittam belőle, odaadtam a többieknek. Beszélgettünk, fényképezgettünk (nagyon előnyös fejem van rajtuk, 6 óra vizsga és interferon után, este 11 körül...).
Aznap este kitaláltam, hogy másnap elmegyek kontrollra, mert nekem mégis csak ez a legfontosabb! Írtam SMS-t a gondozónőmnek, aki betanít, hogy jegyet kell mennem beíratni, de ahogy tudok, rohanok vissza a bölcsibe. 11 körül odaértem a kórházba, kb. 3/4-ed órát vártam, így is szerencsém volt, hogy Mónika pont akkor jött beszedni a papírokat, amikor megérkeztem. Eszter doktornő volt bent. Megbeszéltük, hogy innentől kezdve minden kontroll előtti péntek reggel menjek be és leveszik a friss vért, amiből látják majd, hogy áll a fehérvérsejtszámom. Megnézte az előző véreredményt és azt mondta, hogy úgy tűnik kezd beállni a fehérvérsejt, már nem esik annyira drasztikusan és az LDH-m is rendben van. Kérdeztem mikor kell koponya CT-re, megy ilyenekre mennem, azt mondta, hogy az interferon kezdetétől számolva 6 hónap. Azt hiszem észrevette rajtam, miért kérdezem. Igen, eléggé félek, hogy felbukkan újra... Kérdezte, hogy van-e valamilyen tünetem, amiből arra következtethetünk, hogy esetleg probléma van, de a fáradtságon, szédülésen kívül semmi újat nem tudtam mondani. A többi az azóta van, hogy szúrom magam, szóval semmi kifejezetten új. Nagyon aranyos volt és segítőkész, beszélünk a leszázalékolásról is és azt mondta, hogy ha elindult az ügy, akkor szóljak neki és írnak egy összesítőt, amire majd szükségem lesz. Jó ötletnek tartotta, hogy a vizsgák után pihenjek és mondta, hogy ettől még vállalhatok munkát, ha akarok. Rákukkantott az anyajegyeimre, rendben vannak. Mónika (asszisztens, szocmunkás) nagyon ügyesen levette a vérem, komolyan alig éreztem. Vele is beszélgettem néhány mondatot, ő is nagyon szimpatikus és kedves. A doktornővel abban egyeztünk meg, hogy másnap felhív milyen lett a friss véreredmény, hogy maradhat-e az 5millió egység (interferon, feleadag) vagy hogyan tovább. Elbúcsúztam és rohantam a bölcsibe. Ott elég gyászos hangulat fogadott:

Gondozónőm szinte rám sem nézett, annyit mondott, hogy menjek be a bölcsődevezetőhöz legyek szíves. Ujujujj, itt gondok lesznek... Bementem. Szépen ki lettem kérdezve, hogy képzelem azt, hogy egy SMS-sel elintézem azt, hogy nem jövök be, ezt nem így kéne csinálni, neki is tudnia kéne arról, ha hiányzok, mert végülis ez egy munkahely, menjek vissza és kérjek bocsánatot stb. Magyarázkodtam, hogy ha nem megyek "jegyet beíratni", akkor nincs meg a félévem meg stb, de közben marhára rosszul éreztem magam. Visszamentem a csoportszobába és leültem a gondozónőm mellé. Valahogy így zajlott a dolog:

Gnő: -Na, mit mondott a Móni?
Nati: - Hogy beszéljük meg ezt a dolgot. Szeretnék valamit mondani, ha lehet négyszemközt.
Gnő: - Rendben. Most?
Nati: - Igen, kimehetnénk?
Gnő: - Persze, gyere.

Kimentünk a folyosóra, leültünk egy-egy székre és ahogy kimondtam az első mondatot, elkezdtem bőgni.

Nati: - Szeretnék valamit elmondani. Decemberben állapítottak meg nálam melanomát, azaz bőrrákot. Kétszer megműtöttek, van egy nagy vágás a hátamon és kiszedték bal oldalról az összes nyirokcsomómat. Interferon kezelést kapok. Eléggé padlón vagyok a mellékhatásoktól és ezzel a betegséggel megbirkózni is elég nagy feladat. Amikor azt láttad rajtam, hogy úgy nézek ki, mint aki egy percet sem aludt az éjjel, az ettől volt. Amikor lázas voltam, akkor nem a megfázás miatt...
Gnő: - Akkor ezért nem vetted le soha a pulóvered még nagy melegben sem..?
Nati: - Igen, elég nagy és még csúnya vágásom van, nem szerettem volna, hogy észrevegyék. Mert senki nem tud róla. Sem a csoporttársaim, sem a tanáraim, nem mondtam el senkinek és nem is szeretném, hogy kiderüljön.
Gnő: - Pedig nyugodtan elmondhattad volna...
Nati: - De nem akartam, hogy emiatt esetleg kevesebb feladatot adj nekem, vagy úgy gondold, kímélned kell... Nem akartam, hogy megkülönböztessenek és emiatt kivételezzenek velem, hogy ne emeld a gyerekeket, többet pihenj, menj haza előbb nyugodtan stb. Érted?
Gnő: - Értem. De elmondhattad volna, mert sejtettem, hogy van valami, csak nem akartam feszegetni. Mondtam is Edinának, hogy nagyot csalódtam benned, hogy így a gyakorlat végén, amikor a legfontosabb komolyan venni te teszel az egészre és gondolsz egyet, nem jössz be, mindezt egy SMS-sel intézed el. Én azt hittem, hogy te komolyan veszed ezt a szakmát és jól akarod csinálni. Van hozzá tehetséged, érted a gyerekek nyelvét de most egy világ omlott össze bennem a mai akciód után.
Nati: - Értem és megértem. Nem tudtam máshogy elintézni, kontrollra kellett mennem, mégis csak ez a legfontosabb.
Gnő: - Jól van, örülök, hogy elmondtad. Ha bármi van, szólj...

Közben persze végig bőgtem, mert NEM AKARTAM ELMONDANI és muszáj volt, én nem tudok hazudni huzamosabb ideig és így minden bizonnyal nem csak egy embernek mondtam el. Ezzel tisztában vagyok, hogy így elég sokan megtudják, de nem tehettem mást, ígyis többen csalódtak bennem, pedig nem is követtem el azt, amit hisznek, hogy megtettem... Ők azt hitték csak lógok, ki tudja, hogy jegybeíratás helyett merre járkálok, emellett biztosan voltak benne, hogy nagy ívben letojom a gyakorlatot, nem is érdekel az egész, csak legyek túl rajta és annyi... Nem tudom nektek leírni azt az érzést, ami akkor rohangált bennem 120-szal, de valami iszonyú volt. Nem tudom, talán egy filmben lehetne megjeleníteni, vagy ha nagyon összeszedném magam korrekt megfogalmazásban is le tudnám írni, de így nem. Mint amikor nincs szíved összetörni a malacperselyt, hiszen annyi időn keresztül kibírtad, hogy ne végy ki belőle, csak bele tegyél, aztán egyszer csak valami kényszer miatt fognod kell a kalapácsot és apró darabokra törni... Én is hosszú heteken, már-már hónapokon keresztül hazudtam azt mindenkinek, hogy szuperül vagyok, hogy ez csak egy megfázás, áá nincs melegem, nem veszem le a pulcsim, áá nincs semmi gond, csak rosszul aludtam/érzékeny vagyok a frontra/lement a vérnyomásom bla, bla.
Össze-vissza kertelések, belül meg egyre jobban feszülés, sírni akarás, otthon kiborulás.

Jól tettem-e, hogy elmondtam? Változott-e valami, előnyömre vált-e vagy hátrányomra..? Sok kérdés. Mindenképp el kellett mondanom, ez volt a végső megoldás. A gondozónőm azóta sem néz rám szebben, ellenben kérdez egy csomó mindent a betegségről. Nem ad kevesebb feladatot, ugyanúgy leoszt, ha valami nem oké. Joggal teszi, az én érdekemben. Bennem pedig annyi változott, hogy egy pici fokkal büszkébb is vagyok magamra meg neheztelek is egy kicsit. Hogy miért nem tudtam úgy megoldani, hogy ne derüljön ki... És büszke azért, mert ehhez a nehéz helyzethez képest mégis össze tudtam szedni magam, oda tudtam állni és elmondani. A helyzet úgy hozta, hogy színt kellett vallanom, hát vállaltam és kiböktem végre. Nem örülök, hogy így alakult, talán majd egyszer, ha túl leszek ezen... Próbálok arra gondolni, hogy erős voltam és el tudtam mondani. Ebben van egy kicsi jóérzés.

Elnézést, hogy megint összefüggéstelenül írok, ezek az érzések elég frissek és ilyenkor nem tudok még szép kerek mondatokban fogalmazni. Ugrálnak bennem az emlékek, a pozitív és negatív érzelmek, mégis annyi mindent el szeretnék mesélni, hogy emlékezzek majd rá, milyen volt ez és ez a harc, meg persze az is fontos, hogy Ti, akik olvastok, mert érdekel benneteket, mi van velem, tényleg megkapjátok az élményeket, tapasztalatokat, történéseket. Szóval elnézést, amiért nem szépen megfogalmazott, mindenhol tiszta és értelmes mondatokban mondom el az eseményeket. Talán átmegy amit érzek, s ha nem, hát legalább nem élitek bele annyira magatokat, így nem fáj annyira.

Pénteken nagyon próbáltam mindent jól csinálni. Valahogy más volt a hangulatom is, meg mintha a gyerekek is érezték volna rajtam, hogy aznap kicsit más vagyok. Szabadabban, lazábban, viccesebben és néhány köteléktől mentesebben foglalkoztam velük és nagyon sokat nevettünk. Tapasztalat, hogy ha nagyon elengeded magad és felvállalod a bohóc szerepét, onnantól kezdve már csak nagyon nehezen fogsz tudni fegyelmezni, mert nem fognak komolyan venni... Ezért nagyon kellett figyelnem a határokra, hogy a tiszteletet is megtartsam, mégis egész nap jól érezzük magunkat. Szerep-játékoztunk, furulyáztunk, énekeltünk, meséltem nagy átéléssel (imádják) és tényleg nagyon sokat nevettünk. Kétfajta mesélés van: amikor elolvasod, ami a könyvben van és ennyi, le van tudva. Vagy amikor elolvasod, de szíved-lelked beleteszed abba a mesébe. Erősen hangsúlyozol, játszol a hangszíneddel, játszol a kezeddel, az arcoddal, a mimikáddal és közben minden gyerekkel. Iszonyatosan jó érzés, ha szép lassan odagyűlnek köréd, már azt sem látod hol vagy eredetileg, csak mesélsz, mesélsz és tátott szájjal hallgatnak, mosolyognak és összecsapják a kezüket, képzeletben látják a mese szereplőit és egybeolvadnak a történettel... Ugrálnak, mint a nyuszik, repdesnek, mint a verebek, szárnyalnak veled, hiszen színész vagy, beleéled magad és együtt repültök egy képzeletbeli világban. Ez a mese.

Ebédeltetéskor kiment mindkét gondozónő, Eszter csoporttársammal együtt mégis egyedül csináltuk az egészet, egészen az altatásig. Tényleg nagyon igyekeztem és meg is említették, hogy látszott. Nekem nem mondtak (most először!) semmit, hogy elrontottam volna, sőt még azt meg is dicsérték, hogy egy elég nehezen kezelhető kisfiút ügyesen lecsendesítettem. Örültem neki. Remélem csütörtökön a vizsgán is ilyen rendben fog menni minden. Van bennem félelem...

Pénteken még fent maradtam Szegeden, mert kb. 5-re értem vissza az albiba és már semmi kedvem nem volt csomagolni, vissza rohanni a buszmegállóba és éjszaka hazaérni. Inkább megnéztem egy filmet és lefeküdtem aludni.
Másnap (szombat) jöttem haza, elmentem egyik nagynénémhez eperért, mert nekem tartogatta (de aranyos!), aztán Mamámhoz csibecsipedettet enni, meg szőlőt szemezgetni. Annyira jó fej a Mamám, vett nekem ilyen aszalt vörösáfonyát, mert azt mondta neki egy ismerőse, hogy nekem most nagyon szükségem van azokra a dolgokra, amik abban vannak. :)
Ma én főztem a tésztát a halászléhez, mert Anyu ilyen zarándoklatra ment Máriagyűdre, aztán fürdeni Harkányba. Fincsi lett, megettük, aztán Hugommal mentünk Mamámhoz, ahol még éppen elcsíptük a Gruics-családot. Sajnos csak pár pillanatra, de lehet, hogy holnap bemegyünk még Bajára hozzájuk, mert ez igencsak kevéske volt. Mamánál meggyes pite evés, kakóivás (házi tejből), diómajszolgatás, tv-ben benjo hallgatás, vihar elmúlás várás... Itthon internet, epres-banános-mézes "turmix" evés (nagyon finom!) és blogolás ezerrel. :)

Talán mára ennyi elég is lesz. Úgy sem sikerült túl összeszedettre ez a bejegyzés, amolyan mindent bele-elven azt írtam le, ami eszembe jutott.
A jövőre nézve: holnap vissza Szegedre, kedden bölcsi és délután demons vizsgára emlékeztető-ismétlő óra; szerdán bölcsi, csütörtök vizsga délelőtt a bölcsiben, majd délután a demons teremben egészségügyi vizsga. Na, az egy húzós nap lesz! Oda kelleni fog rengeteg koncentráció, top-on levés, gyors reakciók, szabályok betartása, sok mosolygás és két 5-ös a végén! :)
Aztán pénteken már nem kell menni a bölcsibe, azt hiszem pihenek majd egy nagyot és végre elkezdhetem megvalósítani a terveimet (tudjátok, a mozgás-táplálkozás-lelki fejlődésre vonatkozóakat)! Nagyon várom!

Nos, egyelőre ennyi, még beteszem a vitaminjaimról szóló leírásokat, mert fontosnak tartom őket. Sokat segítenek a mindennapokban, amikor fogytán az energia.

Holnap még szünet, szép pünkösdöt mindenkinek!
Nem ígérem, hogy hét közben tudok majd, írni, de hátha... Ha a csütörtökön túl leszek, lesz mit mesélnem!

Szeretettel: Nati

(a kép címe stílusosan: Kindergarten)