észheztérés, sokadik állomás

Üdv. ezen a napsütéses pénteki napon!

Rimánkodtam kicsit tegnap, hogy süssön a napocska, mert már hiányzott. Melegebb bár nem lett az idő, de a hangulatomon a fény azért lökött egyet.

Reggel felkelés után jókislány módjára szépen megreggeliztem, majd elmentem a Katolikus Ház-ba meditálni. Olyan közepesen voltam eredményes, minden esetre örülök, hogy reggel nem kapcsoltam le a villanyt és fordultam a másik (fájós) oldalamra, hogy tovább aludjak, pedig nagy volt a kísértés. De összeszedtem magam és elindultam. Hasznos 50 perc volt, az biztos. Kedvelem azokat az embereket, akik oda járnak, bár nem is ismerem őket. Gondolom ez idővel talán változik.
Meditáció után szerettem volna bemenni turiba, mert bár pénzem nincs, de kívánságom van, gondoltam hátha kifogok valami ruhát jó olcsón. A közelben nem volt kilós turi, ezért bementem 2 vállfásba, de nem vettem semmit. Jól fog jönni az a pénz majd következő héten... A boltban viszont vettem akciósan tejet, mandarint, rizst meg olívabogyót, mert vagy spagettit vagy ilyen rizses vegadolgot szeretnék csinálni (ma már nem, de majd holnap). Nem azért vega, mert még mindig vega vagyok, de annak idején sok ilyet készítettem és úgy szoktam meg, hogy nincs benne hús. Azóta is úgy kívánom.
Barátnőm ma rosszul érzi magát, úgyhogy egyedül fogok menni futni. Ez azt jelenti, hogy nem határozom meg előre, hogy mennyit fogok, csak elkezdem és ameddig bírom. Ilyenkor szokott előfordulni, hogy kicsit feszegetem a határokat, de csak akkor van esélyem fejlődni, ha kitapogatom mennyit is bírok. Kíváncsi leszek.

Amiért elkezdtem írni, az mégsem az, hogy beszámoljak a napomról. Kaptam ide a blogba egy linket egy másik blogról. Macilány történetéről szól, aki leukémiás volt és a testvérétől kapott őssejteket, hogy egy új esélyt kapjon a gyógyulásra. Hát elolvastam a történetét. A negyedik-ötödik bejegyzés körül majdnem elkapott a sírógörcs. Komolyan mondom, olyan emberfeletti erővel rendelkeznek páran (igazából sokan, csak nem tudunk róluk), hogy az valami hihetetlen! Tényleg az élet legszélső határán, a halál markában lebegnek emberek és egyszerűen nem adják fel, harcolnak! Amikor már azt érzik, hogy se erejük, se kedvük, se reményük semmire, mert pislogni is fáj, akkor is az tartja bennük a lelket, hogy ez majd jobb lesz! Én ezeket a történeteket olvasva mindig enyhe sokkot kapok... És mélyen magamba nézek, hogy mi a sz@rért (bocsánat) nyavalygok én a kis semmitmondó történetecskémmel, miért sajnáltatom magam a bejegyzéseimmel, miért kesergek azon, hogy szét vagyok vagdosva, miért panaszkodok a feron mellékhatásai miatt, miért látom néha egy-egy pillanatra annyira kilátástalannak a helyzetemet...? Emberek, akik az utolsó pillanatban lettek visszahozva az életbe... Emberek, akikből 6 cső lóg éjjel-nappal... Emberek, akik hónapokat töltenek a kórházban... Emberek, akik mégis küzdenek és nem adják fel. MINDEN ELISMERÉSEM!!! És megemelem a kalapom, mert arra, amikre ők igen, én lehet, hogy nem lennék képes. Huhhh...

(Aki szeretné elolvasni Macilány történetét, itt megteheti: http://macilany.blog.hu/
És egy másik, ő pedig Varga Tomi és a cseppet sem lájtos története: http://tamasvarga84.blogspot.com/)

Hát, ilyenek vannak kérem szépen. Olyan harcok vannak az életben, amikről egyeseknek fogalma sincs. Azok az emberek bosszantanak, akiknek minden a kezükbe hullott és emiatt eszükbe sem jut értékelni azt, ami van. Egy napod adnék nekik kölcsön a harcolók életéből, azt hiszem sok mindent átértékelnének. Az én életem már csak vidámpark ahhoz képest, amiken ők nap mint nap mennek keresztül. Nem kívánok senkinek rosszat, mert úgy gondolom, valahol, valamikor mindenki megkapja amit megérdemel. Csak annyit kívánok nekik, hogy legalább egyszer az életben üljenek le és mondjanak hálát mindazért, amivel az élet megajándékozta őket, ha már küzdeni nem kellett érte. És ahogy tudnak, segítsenek másoknak.

Még egy érdekesség: Lakótársam, aki orvos és Budapesten van valami előadásokat hallgatni, írta tegnap SMS-ben, hogy benne voltam XY doktornő előadásában. (XY az a doktornő, akihez kezdetben jártam, bőrgyógyász-onkológus, nagyon kedves néni.) Nem kicsit lepődtem meg, hogy én, személy szerint a melanomámmal benne vagyok egy budapesti előadásban :) Aztán felhívott és elmesélte, hogy a melanomámról volt egy kép és arról beszélt a doktornő, hogy egy fiatal lányé, aki ma már interferon kezelés alatt áll. Lakótársam megismerte és összerakta a képet, hogy rólam van szó. Persze a fejem nem mutatták, szóval csak a beteg pöttyöm alapján ismernének fel, de az már rég nincs a birtokomban szerencsére, mert mára már én lennék az ő birtokában...
Aztán ma is hívott, hogy képzeljem el, a mai előadáson meg a tetoválások és a melanómáról volt szó, hogy a tetoválásokból kiszabadult pigmentek hogyan zavarják a nyirokcsomókban találhatóakat, vagy valami ilyesmi... Magyarul, hogy van-e köze a tetoválásoknak a bőrrákhoz. Na, erre én is kíváncsi lennék, egyébként. A mai előadáson meg a hegeimről készült képeket mutogatták meg a szmájlis tetoválásomat, ami a csuklómon van. Kész vagyok :D Az van, hogy igazából híres vagyok, csak nem tudják az arcomhoz kötni a látottakat :P Viccelek, de egyébként meglepett a dolog, alaposan. Nem mintha zavarna, csak vicces, hogy ha Lakótárs nem megy el ezekre az előadásokra, akkor soha nem tudom meg, hogy mindenféle orvosok találkoznak az esetemmel. De megtudtam :)

Mára ennyi, alaposan be is sötétedett, nemsokára indulhatok futni. A hétvégén maradok Szegeden és igyekszem hasznosan tölteni az időt. Munkakeresés, takarítás, sütés-főzés, olvasás, talán egy kis zenélés, mozgás és ami közben jön.

Szerintem hamarosan jelentkezem, mert mindig van valami, ami írásra inspirál :)

Köszi, ha olvastok! És nagyon örülök, ha visszajeleztek ám! Akármit. :)

Nati