>Sziasztok,

most kaptam a hírt, hogy a nagybátyám meghalt. Egy ideje küzdött már a rákkal, ha jól tudom, a gégéjét támadta meg, majd megműtötték, aztán szondán keresztül táplálta magát. Az orvosok mondták neki, hogy amit megtehettek, megtettek, a többi nem rajtuk múlik. Miután ezt elmondták neki, eléggé összeomlott.
A történethez hozzátartozik, hogy hosszú évekig az alkohol bódulatába menekült a problémák elől. A felesége még elég rég halt meg tüdőrákban, a két gyermeke annak érdekében, hogy viszonylag normális életet tudjanak élni, elfordult tőle. Néha azért meglátogatták, hozták az unokákat, foglalkoztak vele.
Számomra egy érdekes egyéniség volt az Albert, főleg ha azokra az ünneplésekre gondolok, amikor Apu citerázott, ő gitározott a másik nagybátyám meg köcsögdudázott. Jó kis banda volt, iszonyat hangulatot tudtak csinálni. Nekem nagyon tetszettek mindig is a gitárjai, jól tudott játszani rajtuk, hangulatos volt az egész. Amolyan örömzene.
Párszor kölcsön is kértem a gitárját, még amikor elkezdtem tanulgatni zenélni, na azon aztán igaziak voltak az akkordok.

Mivel velünk szemben lakik/lakott, ezért most élesben látom, hogy nemrég megérkezett az orvos, aki majd megállapítja, hogy mi a helyzet. (...) Most pedig elment.

Rohadtul szar érzés van ilyenkor az emberben, felfogni, megérteni, elfogadni a halált...

Rohadt rák. Rohadt lemondás és rohadt elmúlás. Annyira nehéz... :(


Összepakolok, mert nem sokára indulok vissza Szegedre. Holnap reggel megint megyek a Bizottság elé, akik majd megállapítják mennyire vagyok nyomi. Ez már a fellebbezés utáni procedúra lesz, túl sok esélyt nem adok a dolognak, de mindenképp odamegyek, megpróbálom, lesz ami lesz.

Csütörtökön találkozok Cs.-val, a Kissrác anyjával (és lehet a Kissráccal is) az ovi előtt, odaadja a maradék tartozását és megbeszéljük, hogyan tovább, kell-e vigyázni rá (azt mondta nagyon kellenék, csak a rohadt pénz...), ilyesmiket.
Pénteken vérvétel, mert jövő héten kontroll és ha jól sejtem lassan mehetek megint arra a sok és kellemetlen vizsgálatra. Nem akarom :( Félek, hogy találnak valamit. De ezen majd igyekszem dolgozni és nem zakatolni rajta. A következő napokban ismét visszaállok a helyes kajálásra és ha lesz idő mozogni is fogok. Jó lenne, ha jó lenne a véreredményem, mindig annyira necces a fehérvérsejtszámom :S

Indulok, szép hetet mindenkinek, itt éppen esik az eső és szürkeség van, úgy tűnik közeleg az ősz.

Puszi: Nati

Klasszul megígértem, hogy majd lesz a hétvégén csomó bejegyzés, mert úgyis hazahozom a laptopom. Namost, egy a bökkenő, hogy a laptopom mégsem hoztam haza, mert Hugom azt mondta nincs itthon net. Akkor meg minek, ha úgysem tudnám berakni Nektek, amit írtam. Szóval maradt Szegeden. Persze már pénteken jött a szerelőbácsi (nem, mintha baj lenne) és ügyesen megcsinálta a netet én meg bosszankodtam, hogy na ennyit az ígéRETEKről :)

Pénteken reggel megérkezett Szegedre Apum meg Hugom. Megvártuk a sorunkat, kb. egy óra várakozás sorra került apu a varratszedésnél. Szépen kiszedegették neki, komolyan alig látszik valami, mindenki ügyes volt. Nem tudom min múlik ez, mert nekem most olyanok a varrataim, mintha nyúlnának és nem éppen tetszenek. Igaz, tornáztatom, használom a kezem, különben annyi erő sem lenne benne, hogy valamit értelmesen felemeljek. Lehetséges, hogy ettől. Mindenesetre baromira nem szép. Legalábbis nekem nem.

Varratszedés után felmentünk albiba, Hugommal lecuccoltunk és már jöttünk is haza.
Délután negyven fokos melegben álltam neki takarítani az udvart, ház előtti járdát, alig izzadtam le :D Este fogtam magam és lebicikliztem a focipályára, hogy az idén először felmérjem, mennyit is bírok kocogni. Először is, a pálya televolt focistákkal, ilyen korombeliekkel, tehát alapból majdnem visszafordultam, de találkoztam Andris ismerősömmel, aki azt mondta, nem fognak beszólni. Beszélgetés közben eszembe jutott, hogy elfelejtettem beinjekciózni magam, hát szívás. De mivel elszánt voltam, úgy döntöttem, hogy azért lekocogok pár kört, nem sokat, aztán irány haza akkor még nagyjából időben be tudom adni magamnak a "szert". Zene a fülbe, bemelegítés és adjneki. Az első kör felénél azt éreztem, hogy nagyon ellenkezik a szívem. Gondolom nem tetszett neki, hogy nagyon felment a pulzusom és amiatt éreztem azt amit éreztem. Felvettem az egy kör kocogás, majd egy kör gyors séta ritmust. A srácok persze eléggé bemérték mi a helyzet, de próbáltam leszarni, nézzenek. Ha bejön nekik egy Tankcsapdás-pólós szenvedő, vörösfejű, izzadt lány, akkor hajrá, lehet próbálkozni. Nem próbálkoztak.
Kb. 20 perc, fél óra lehetett a procedúra, de majd' meghaltam. Olyan szinten befeszültek a vádlijaim, hogy azt hittem soha többet nem tudom majd behajlítani a lábaimat. Nem tudom, talán még jobban be kellett volna melegíteni..? Nem értek hozzá, de meg fogok kérdezni egy ismerőst, aki nagyon jó futó. Itthon még csináltam pár gyakorlatot, hogy minden részemet alaposabban megmozgassam, aztán kidőltem.

A hétvége a falunapról szólt (ha lehet annak kikiáltani, mert eddig Halászléfőző volt a hivatalos neve), ez szombaton zajlott. Délutánra én is odaértem, megnéztem Hugomék fellépését, nagyon ügyesek voltak, mint mindig. Hihetetlen meleg volt, álltam egy helyben és csorgott a hátamon a víz. Nem szerettem volna sokréteges népviseletben nyomatni azokat a perdüljforduljos táncokat :) Utána Nagynénémékhez mentem halászlét enni, meg persze sütit, meg amit még belém tudtak tukmálni. Ismerősökkel beszélgettem, sétáltam, próbáltam kikerülni a stresszt és megnyugtatni magam, hogy csak pár óráig kell elviselni az iszonyatos hangzavart, káoszt és hogy mindenki tízezerrel fel van pörögve. Ettől valahogy elvagyok szokva és a testem-lelkem eléggé kétségbe is esett, hogy itt a világvége, meneküljek. De szerencsére jöttek olyan emberek, akik hasonlóan nyugisabbak és ők hozták magukkal az aurájukban a nyugisabb perceket, ezért maradtam.
Estig úgy folytak a dolgok, holide, holoda mentem, ezzel és azzal is beszélgettem. Miután besötétedett grillezés következett, megettem az adagom, ittam egy kis pezsgőt, majd hazaindultam. Mamám még kint ült a ház előtt, várta a tűzijátékot, aranyos volt. Ez már fél11 körül lehetett. Fél órát beszélgettünk, aztán meggyőztem, hogy menjen be alukálni és én is mentem haza szunnyadni. Éjfélkor volt a tűzijáték, én arra már csak felébredtem, de mivel nem szeretem, nem igyekeztem megnézni. Még mindig felesleges pénzkidobásnak tartom, de aki szereti, annak biztos jó móka.

Másnap, azaz tegnap segítettem Anyának a főzésben, aztán ebéd, aztán szieszta, aztán Mamalátogatás, aztán haza, vacsi, majd ismét mozgás. Igen kérem, először csak sima zenére kezdtem el minden részemet átmozgatni (fél perc alatt leizzadtam), majd rákerestem pár videóra a neten, főleg külföldieket találtam, mert a Rékásokból meg Alexandrásokból csak részletek vannak, azzal meg sokra nem megyek. Ez is kb. 20 perc - fél óra lehetett, de elégnek éreztem. Egyelőre még nem az a cél, hogy kibírjak egy egyórás vagy másfél órás edzést, mert tudom, hogy még nem bírnám és csalódnék. Ez így nagyjából ideális, így is volt olyan, amikor abba kellett hagynom. Viszont NAGYON igényli a testem a mozgást és egyébként is baromira idegesítő, hogy annyi erőnlétem nincs, mint egy ropinak. Ezen szeretnék lassan javítani. Azon is gondolkodtam, hogy beiratkozom a SZOTE Fitnesz-be, vannak erősítő meg minden típusú edzések, csak persze a pénz eltántorított, de lakótárs mondott valamit, hogy lehet annál olcsóbban kijönni, mint amit én számoltam. Szóval jobban utána kell néznem és mérlegelnem. Persze ha lenne rendszeres munkám (mondjuk nemsokára újra ovi és lehet, hogy kellek majd a Kissrácéknak), akkor nem kéne ezeken ennyit vacillálnom.
Ennyit a mozgásról, mondjuk úgy, hogy valami elindult. Nem dicsekedek, mert még mínuszban vagyok, de igyekszem javulni.

Nem nyertem a Facebook-os FÁKKLI-s pályázaton. Semmit. Nem hogy a terveimet nem válogatták be (egyiket sem), hanem sem bérletet, sem fát, se SEMMIT nem nyertem. Van ez így, de rohadt nagy szívás. Se póló, se matrica, se kitűző nem lesz olyan, amit én terveztem. Pedig nagyon szerettem volna és 2 hétig ezen pörögtem, még aznap hajnalban is rajzoltam, mert eszembe jutott valami. SZÍVÁS!! (Lehet, hogy a csalódás miatt, de nekem nem is nagyon tetszenek a nyertes tervek. Vagy csak nem értem őket. Na mindegy.) Ezen még nem tettem túl magam, de igyekszem. A probléma, hogy így már sokkal kevésbé vagyok lelkes és ameddig nem dolgozom fel ezt, addig szerintem nem is fog visszatérni a lelkesedésem. De megyek holnap Dórához és biztosan fogunk erről is beszélni, szóval remélhetőleg kibújik majd belőlem ez a fájdalom és békén hagy majd a továbbiakban. Aztán lehet újra bezsongani, mert JÖVŐ HÉTEN KEZDŐDIK!!! Ilyenkor azért kezd bizseregni a jókedvem :)

Már hétfő van, még itthon vagyok, mert délután elvileg megyünk Dávodra fürdeni, csak most éppen totál el van borulva az ég. Nem tudom mikor sikerül beadnom az interferont, de valahogy meg kell oldanom. Este vissza Szegedre valahogy.

Nnna, elsztoriztam az eseményeket, egyelőre ennyi, további élményeket még gyűjtöm, majd írom :)

Köszi, hogy itt voltatok, hogy olvastatok! Szép hetet Nektek, pusszantás:

Nati

lécci

Van valakinek Leszarom tablettája, lécci, nagyon kéne!?

(http://www.youtube.com/watch?v=atk9bD97j_k)

Most újra az van, ami már egy ideje nem volt és nem különösebben hiányzott. Kb. egy hete ismét visszatérőben vannak a mellékhatásaim és próbálnak kínozgatni. Ma éppenjól sikerül nekik, mert alapból alig tértem magamhoz reggel, aztán miután beindult az agyműködésem meglepetten tapasztaltam, hogy bizony ÚGY fáj a fejem, ÚGY más a bőrérzékelésem, ÚGY érzem magam, mint 1-2 hónapja, amikor minden másnap ezekkel ébredtem és vittem őket egész nap magammal.

Voltam tegnap kontrollon. Most nem a szokásos doktornénim vizsgált meg (mert a Szigeten van, melanoma-szűrést tartanak, dejó!), hanem Judit doktornő. Első dolga, mint mindig, megkérdezni, hogy hogy vagyok. Mondtam, hogy köszönöm jól, visszajött pár kiló. Kérdeztem, hogy átvághat-e a dolog a fogyás után majd egy tőlem független hízásba esetleg, de azt mondta, hogy ez nem valószínű. Kérdezte miket eszek, mondtam, hogy igyekszem egészséges táplálékot magamhoz venni. Azt mondta, hogy azt egyek, amit megkíván a testem. Ha disznósajtot, akkor azt, ha cukros süteményt, akkor azt. A szervezetem tudja legjobban, mire van szüksége, hallgassak rá. Nagyon fontos, hogy ne tartózkodjak semmilyen tápláléktól.

A fehérvérsejtszámom persze megint alacsonyabb, de még olyan határok között mozog, aminek köszönhetően nem kell elvenni az interferont. Marad a heti 3x5 millió egység, csak úgy, mint eddig.

Beszélt még arról, hogy ő úgy látja jónak, ha semmilyen immunerősítőt vagy táplálékkiegészítőt a kezelés alatt nem szedek. Ennek az az oka, hogy ugye nem lehet nyomonkövetni, hogy az ilyen cuccok mit csinálnak a testemben és lehetséges, hogy „összevesznek” az interferonnal, esetleg egymás hatását gyengítik. Az interferont hagyni kell hatni a szervezetemben és ő teszi a dolgát odabent. Módosítja az immunrendszerem és ez a módosítás kell ahhoz, hogy a rákos sejtek ne maradjanak élve. Szóval hagyjam rá a szerre, hogy tegye a dolgát és ezt ne nehezítsem meg.

Kérdezte, hogy szedek-e valami vitamint vagy ilyesmit? Mondtam, hogy csak naponta 1 g C-vitamint (1000 mg), ezen kívül most semmit. Azt javasolta, hogy ehelyett inkább azt csináljam, hogy minden nap kifacsarom egy citrom levél, adok hozzá barna cukrot vagy mézet és megiszom limonádéként. Sokkal jobb a felszívódása és van benne annyi C-vitamin amennyire nekem szükségem van. Ezt alkalmazni fogom. Kicsit bár tartok tőle, milyen szerekkel vannak telepumpálva a citromok, de végülis a kapszulás C-vitaminomban is lehetnek olyan anyagok, amikről nem tudok (attól függetelnül, hogy elvileg teljesen természetes, azt hiszem csipkebogyóból van kivonva). Szóval nehéz a választás, de legalább olyan embertől hallottam ezt a dolgot, aki igazán benne van ezekben és sok tapasztalata van.

Ez történt kontrollon. A mellékhatásaimról még annyit, hogy a doktornő hozzátette, hogy ők, orvosok, örülnek, ha vannak mellékhatások. Ebből tudják, hogy a szer aktívan hat a szervezetemre és ez bár nekem kellemetlen, de nekik ez egy amolyan megnyugtatás, hogy igen, van értelme. Amikor kérdeztem, hogy és akkor is hat-e az interferon, amikor hetekig nem érzek olyan erősebb mellékhatást, akkor arra azt válaszolta, hogy hat. Hát nagyon remélem. Szóval most, ha szarabbul vagyok tőle, az elvileg jó jel. Jajj de nehéz ezt megérteni és felfogni kis emberi ésszel… Ilyenkor jó lenne ennek az interferonnak a szakértőjének lenni, hogy tényleg tudjam, ezt most éppen mi… De nem vagyok, ezért csak próbálok azokra támaszkodni, amik egy-egy kontrollon elhangzanak. Most örüljek neki, hogy megint jobban érzem a mellékhatásokat? Vagy ez csak attól van, mert megint csökken a fehérvérsejtszámom és szenved a szervezetem? Vagy nincs is kapcsolatban? Áááá…

Délután megyek Dórához, nem tudom milyen kedvem lesz. Ilyenkor ott is jobban szenvedek és kevésbé tudok összeszedetten beszélni. Tegnap még úgy gondoltam, hogy utána megint sétálok egy nagyot a városban, amerre kedvem tartja, amolyan mozgás gyanánt, de ahogy elnézem magam, nem lesz sok kedvem. Csak bedőlni az ágyba és maximum olvasni. Ilyenkor még lelkiismeretfurdalásom is van, hogy mások dolgoznak, nekem meg csak heverni van erőm. De ahogy ismerem magam, majd délután, miután Lakótársék elindultak a Balatonra, össze fogom szedni magam és kitakarítom a lakást. Az mozgásnak is nagyon jó és persze valakinek amúgy is meg kell csinálnia. Most megint újra én leszek. Néha úgy érzem már magam, mint egy háztartásbeli, akinek csak ez a feladata. De hát én érek rá, én csinálom meg…

Apum holnap jön varratszedésre, letelt a három hét. Aztán megyünk haza kocsival, szombaton Nagybaracskai Halászléfőző, amire kéne menni, csak az olyan kérdéseket kéne kikerülni, hogy „Ricsi miért nem jött?” „Egyátalán együtt vagytok még?” és társai. Utálok magyarázkodni olyan dolgok miatt, amihez egyébként is nemsok köze van az embereknek. Ez most túl bonyolult ahhoz, hogy elkezdjem elmagyarázni, túl sajátos helyzet ahhoz, hogy 2 mondatból megértsék. De így meg csak a kérdőjel marad bennük, hogy most akkor mivan?? Szóval király. Mindeegy…

Igyekszem majd beszámolni az eseményekről, most majd a laptopom is hazaviszem, így nagyobb az esély, hogy hétvégén is írok. De addig még ki fog derülni egy nagyon fontos dolog (SZIN-bérlettel kapcsolatban) és arról majd biztosan írni fogok. Ha sikerült, ha nem.

Na, szép napot kedves Emberek, szerencsére szép idő van, irány a strand, csak le ne égjetek, tudjátok.

Puszi: Nati

a szezámmagról többek közt

Sziasztok,

"véletlenül" találtam rá egy fontos információra, miközben a szezámmag áldásos hatásai után kutattam, íme:

"Élettani hatásai, összetétele:

Gátolja a melanoma malignum (festékes anyajegyből kiinduló rosszindulatú daganat) sejtjeinek növekedését.
Már az Ájurvéda ajánlotta a szezámolaj rendszeres használatát. E szerint a bőrre kenve segít egészségünk megőrzésében. Napjainkban tudományos kísérletek keretében vizsgálták ki az emberi rosszindulatú bőrdaganat sejtjeinek növekedését. Különböző olajok hatását összehasonlítva, a szezámolaj bizonyult a legeredményesebbnek a daganatos sejtek növekedésének megakadályozásában. Csökkenti a vér-koleszterinszintet."

(Forrás: http://www.szepzold.hu/a_sokszinu_szezammag)

Azonnal megakadt a szemem ezen a néhány mondatot és úgy éreztem magam ilyenkor, mint akit fejbekólintanak. Miért nem tudtam eddig erről...? Valószínűleg, mert az orvosok sem mondhatják, hogy kedves Anita egyen szezámmagot, mert gátolja a rossz sejtek növekedését. Minden bizonnyal ez is egy olyan dolog, hogy orvosilag nincs alátámasztva, tehát nem ajánlhatják. Nem is tudom ilyenkor, hogy higgyek-e az olvasottaknak, vagy tegyem be a "hiszem ha látom" fakkba és tudjam le annyival, hogy lehet, hogy van valami hatása, de ennyire biztos nem jó, ráadásul ki tudja honnan származik, mivel kezelték, mi is van benne tulajdonképpen. Inkább szkeptikus vagyok, viszont nagyon örülök annak, ha jó dolgokat olvasok arról, amiket fogyasztok és szeretek. Ezt az infót jól eltettem magamban és ezek után valószínűleg még bátrabban fogom használni. Olvastam még máshol is hasznos dolgokat róla, pl.itt:

http://bioblog.blogter.hu/53629/szezammag_tej_helyett

Ma mazsolás-meggyes-szezámmagos tejbekölest készítettem és közben jutott eszembe, hogy utánanézzek, mi is található a szezámmagban.

Képen így néz ki a finomságom:


Miután kihűlt és besűrűsödött teszem majd rá a szezámmagot, mert ahogy olvastam nagyon érzékeny a hőre és szeretném, ha ezek az értékes anyagok benne maradnának. A tetejére egy kis mézeskalácsfűszert szórtam, hogy minél változatosabb legyen az íze, mivel lassan elmondható lesz, hogy minden héten ezt eszem néhány napig, édesség helyett. Mondjuk ez is édesség, csak nem érdemes összehasonlítani a tejcsokival vagy a gumicukorral.

Alig várom, hogy langyos legyen és belekanalazhassak :) Nem nagy ördöngösség, egyszerű, viszonylag gyors, változatos és mindenképp egészséges. Ja, a kölesről annyit, hogy:

Élettani hatásai:

Rendszeres fogyasztása rákmegelőző hatású, késlelteti az öregedési folyamatokat, erősíti a látást, kiváló vashiányos állapotoknál, savtúltengésnél.

Gyulladáscsökkentő, szabályozza a vércukorszintet és a zsíranyagcserét. Karbantartja az erek falát, az emésztőrendszert. Megelőzi a fogszuvasodást és segít a fogak zománcának megvédésében.

Sok szilíciumot tartalmaz, ami a szervezet védekező képességét fokozza. Tartalmaz még nátriumot, kalciumot, magnéziumot, foszfort és vasat, ill. B karotint, B1 és B2 vitamint.

A köles az egyetlen gabonaféle, amely teljes értékű fehérjék mellett 7 aminosavat tartalmaz és lúgos kémhatású, ezért különösen alkalmas betegeknek és növésben levő fiataloknak, gyermekeknek.

Kovasav tartalmának köszönhetően a bőrt rugalmassá, a hajat fényessé, a fogakat, körmöket erőssé teszi, könnyen emészthető.

Magas a fűtőértéke, sok szerves sót és rostanyagot tartalmaz.

Vese és hólyaggyulladásra is jól alkalmazható, a lép gyógyszereként ismerik.

Ezért eszem :)

Szép hétfő délutánt, én nem sokára szúrom magam (combba, azt nem szeretem :/), aztán olvasás lesz valószínűleg napirenden.

Puszi: Nati

Sziasztok,

voltam reggel vérvételen és ameddig vártam az ambulancián, hallottam, hogy egy fiatal, 30-as éveiben járó pasi mondta a felvételi pult mögött ülő lánynak, hogy anyajegy vizsgálatra jött, mert van 2 anyajegye, amik kisebesedtek. Nem tudta megmondani, mikor kezdtek el megváltozni, nem rég vette észre. Én csak álltam és néztem, hogy appám, te aztán jól belenyúltál a kakikba. Legszívesebben elkezdtem volna mesélni neki, hogy mire készüljön, mik fognak várni rá, de nem szabad megijedni, nem szabad rákattanni, hogy jaj itt a világ vége! Persze nem tettem. Csak álltam és próbáltam meglátni rajta azokat a bizonyos anyajegyeket. Mivel volt rajta ruha, ezért nem sikerült megnéznem a saját szememmel. Pedig nagyon érdekelt volna, hogy neki milyen, milyen a formája, milyen a felszíne, minden.
Egyébként ez úgy működne, hogy ő egy teljesen más helyen (a kakasos templomnál) kér egy időpontot, amit meg is kap egy hónap múlvára és majd ott megnézik. Ehelyett, ilyen sürgős esetekben kerítenek egy orvost, aki ránéz, hogy minél előbb cselekedni lehessen. Kicsit csodálkoztam, hogy egyből ott tartották, hogy megvizsgálják. Hihetetlen, hogy tényleg ennyire foglalkoznak a melanomásokkal, melanoma-gyanús esetekkel, le a kalappal, komolyan!

Aztán bent a rendelőben, miközben Mónika vette le a vérem, beszélgettünk kicsit. Kérdezte, hogy van apum, mondtam, hogy jól és milyen szerencsés. Mondta, hogy egyrészt szerencsés, másrészt ő egy aktív férfi, akiben nem szabad betegségtudatot ébreszteni, mert akkor vége. Ez nagyon fontos mondat volt, bennem eddig nem is tudatosodott. Aztán mesélte, hogy sok a fiatal, többgyermekes anyuka, sőt egyre több és nagyon kétségbe vannak esve szegények. Említett egy kétgyermekes anyukát, aki szintén már interferonos kb. fél éve és nagyon-nagyon fél. Nem tudja feldolgozni a betegséget, nem tud vele megküzdeni. Beindult egy anyajegye és bár alapból nem vették volna le neki, a doktornő úgy döntött, szedjék le, mert a nő teljesen kikészült attól, hogy megint van neki gyanús pöttye. Mindezek után sem javult a (lelki)állapota, inkább csak romlott... Mónika mondta is és láttam rajta, hogy nagyon sajnálja őket. Mennyire durva lehet már nap mint nap ilyen emberekkel foglalkozni, látni, hogy rosszul néznek ki, fogynak, elnyűtt az arcuk, nem bírják a terhet, nem tudnak megküzdeni és hónapról hónapra mit sem változnak a dolgok körülöttük, bennük. Minden tiszteletem az övé és az orvosoké, mert hihetetlen, amit csinálnak. Velem is mindig körültekintően, türelmesen és kedvesen foglalkoznak, nem baj, hogy aznap már az 50. vagyok vagy az akárhányadik, nem kapkodnak, megkérdezik, HOGY VAGYOK? Velük ki törődik? Ki kérdezi meg tőlük, hogy hogy vannak, mi újság a családdal, hogy bírják a mindennapok terheit? Talán az élteti őket, hogy számos emberéletet mentenek meg azzal, hogy teszik a dolgukat. Nap mint nap. És talán azt is jó nekik látni, ha valaki jobban van részben nekik köszönhetően és igenis kilábal a betegségből. Csak remélni tudom, hogy számukra esetleg én ilyen vagyok.

Nagyon szívesen találkoznék ezekkel a fiatal nőkkel. Nem azért, hogy azzal hencegjek, nézzetek rám, milyen jól vagyok, hanem azért, hogy meg tudjuk osztani a tapasztalatokat és érezhessék, hogy nincsenek egyedül, igaz nekem nincs gyermekem, de ugyanúgy küzdök a mindennapokkal. Igazából el sem tudom képzelni, hogy lehet ezt csinálni gyerkőcök mellett. A kontrollok meg a vérvételek meg a gyengeség és a hangulatingadozások... Emlékszem, nem sokkal az interferon elkezdése után már heti 5 napot nyomattam végig 8 órában a bölcsiben és azt hittem beleőrülök. Hogy semmi erőm, hogy csak ülnék egész nap a sarokban és nézném a kicsiket, hogy minden mozdulat egy erőfeszítés és harc önmagammal... Újfent tisztelgek ezek az édesanyák előtt, akiknek muszáj csinálniuk, a gyerekeik miatt. Ott nincs az, hogy bocs kicsim, anya nem tud felemelni, mert annyi ereje sincs, hogy talpon tudjon maradni. Hihetetlen erőket kell ilyenkor megmozdítani az embernek saját magában. És csinálni kell a gyerekek miatt, mert ők teljes embert igényelnek.

Szerencsésnek érzem magam, hogy vagyok abban a helyzetben, hogy járhatok pszichológushoz. Van rá időm, alkalmam és van rá erőm, hogy a vele járó irdatlan mennyiségű érzelmet, gondolatokat, állapotokat fel tudjam dolgozni. Talán azt gondoljátok, azzal, hogy járok Dórához sokkal könnyebb dolgom van. Hát nem. Kőkemény munka. Olyan érzés, mintha az embert a legbensőbb énjéből forgatnák ki és miután kifordították, arra kényszerítenék, hogy jó alaposan vizsgálja, ízlelje, érezze azt, ami benne van, pedig marhára nem akar vele szembesülni. Olyan mély dolgokat hozunk felszínre, amiket igen nehéz feldolgozni. Olyan dolgokat, amiket senkinek nem mondanék el, amikről senkinek nem tudnék beszélni. Gondoljatok bele, ültök másfél-két órán keresztül és folyamatosan a lelked sötét, eldugott részét vizsgáljátok, amibe magadtól még véletlenül se nyúlnál bele, mert tudod, ott olyan dolgok vannak, amik veszélyesek. Vagy kiborulsz tőlük, vagy nem hagynak aludni, vagy nem hagynak úgy általában, átlagos életet élni.
Nagyon szerencsés vagyok, hogy foglalkozik velem Dóra. A kőkemény munka meghozza gyümölcsét. A tudatalattimban való kirándulás folyamatos változásra, újra-és újragondolásra és eddig megfogalmazhatatlan érzések, gondolatok megfogalmazására sarkall.
Nem tudom hol lennék a terápia (vagy mi) nélkül. Azt gondolom, ez a nehezebb út, mert nem mehetek el olyan bennem létező és megbúvó problémák mellett, amikkel meg kell küzdenem. Muszáj őket kifejeznem, szavakba öntenem, elgondolkodnom róluk és feldolgoznom őket. Ez bizony kőkemény belső munka, nincs mese. Az embernek ismerkedni önmagával néha sokkoló és ijesztő, de semmiképp nem kikerülhető. Szerintem kötelezővé kéne tenni. A legjobb lenne, ha mindenkinek lenne egy pszichológusa. Persze van aki ezt úgy oldja meg, hogy Isten a terapeutája, van aki a barátokat "használja" erre, más az anyukáját. Mivel én nem tartozom egyikőjük közé sem, (képtelen vagyok a bennem rejlő mélységeket felfedni akár egy barát vagy egy rokon előtt), ezért kaptam egy pszichológust. És köszönöm a Gondviselésnek őt, vagy a kórháznak, vagy magamnak, hogy elfogadtam, szükségem van rá.

Néha úgy tűnhet, el vagyok szállva magamtól, mert ilyen magasztos, fennkölt gondolatokat fogalmazok meg. Nem, még mindig nem hiszem azt, hogy én olyan húdenagyon bölcs vagy tapasztalt lennék az életben. Annyit tudok, hogy változom és ennek a változásnak vannak kísérőjelenségei, mint pl. az, hogy sokat gondolkodom és ezt le is írom. Hogy megmaradjon és akinek van kedve, elolvashassa. Nem akarok senkit kiokosítani vagy felállítani magamról egy "bölcs gondolkodó" képet. Csak leírom ami a fejemben van és amit érzek. Napi magyarázkodás megvolt :)

További szép napot mindenkinek!

nati

csoki&bor

Leültem másfél deci hazai vörösborral és két kocka 70%-os étcsokival. Ők meg én. Mindkettőről egyre többször olvasom, hogy kis mértékben egészségesek.

Csoda!!!, hogy ezt kivételesen most tudom tudatosan csinálni. Borból egyébként sem kívánnék többet, általában még ennyit sem, de persze közben már jól esik. Az étcsokit meg alkalmanként megkívánom aztán sokáig nem. De most, hogy ódákat zengenek a kicsi csoki, kicsi bor alkalmazásáról, felbátorodtam. Ha ez tényleg olyan egészséges, ahogy mondják, hát akkor összecsapom a tenyereim és örülök a magam módján, hogy végre 2 apró dolog az életben, ami kivételesen meg van engedve. A szex után.

Az a bizonyos tudatosság, amit annyira hiányoltam már az életemből, észrevétlen kezd megállapodni az agyamban. Amolyan erőlködés és ráfeszülés nélkül. Ez részben köszönhető annak, hogy úgy érzem, a kilók vissza kívánkoznak térni a testrészeimre. A mérleg szerint kettőnek már sikerült, a többit nem igazán szeretnék megvárni. Egy hónapja még annyit és akkor ettem, amikor csak akartam, mert "az interferon miatt úgysem látszik meg". Jah, csak éppen vagyok abban a szerencsés helyzetben, hogy a testem látszólag elfogadta az interferont és a mellékhatásokat szinte nem is érzem, tehát elvileg optimálisak az értékek és nem gyötrődik annyira a szervezetem. Talán emiatt, talán valami más miatt kezdek el szaporodni a dekák és célozták meg a hasam-combom-fenekem. És itt szeretnék megállni, köszönöm a bizonyítékot, hogy újra tudnék annyi lenni, mint tavaly nyáron, de nem szeretnék. Tudom, hogy külső szemmel úgy tűnt, sokat fogytam, de nekem nem igazán tűnt fel, csak annyi, hogy nem feszülnek rajtam annyira a ruhák és a hugom nadrágjában kell járnom, mert a sajátom nagy. Viszont már a hugom nadrágja szorít, a saját régiek meg... Elkoptak, nem divatosak, satöbbi. Mindegy.

Mindennek a sok felesleges mondatnak annyi a lényege, hogy tartok tőle, simán visszaugranak a kilók és csalódnom kell magamban, hogy nem tudtam odafigyelni és nem tudtam megtartani azt, amit megszerettem volna. Ezért most igyekszem tényleg a testemre hallgatni és figyelni, mikor vagyok igazán éhes és mikor csak felesleges nassokra áhítozom. Kivéve, amikor nem.
Ennyit a csokiról meg a borról és csak reménykedem, hogy olyan kutatást nem hoznak ki, hogy bocs, tévedtünk, igazából tök káros, ha valaki minden nap megiszik másfél deci alkoholt, ezzel cseszi tönkre a máját meg az agyát és egyébként is alkoholfüggő lesz, szóval bocsi srácok, ezt elkúrtuk... Esetleg egy olyan is kijöhet, hogy a 70%-os csokiban rengeteg a koffein és ez senkinek nem hasznos, főleg nem az, hogy az ember minden nap fogyasszon belőle. Meg hát, egyébként is, hizlal. Szóval abban a reményben, hogy így (is) próbálok tenni az egészségemért, én maradok annál a hitnél, hogy nekem ez jó.

Ti elhiszitek ezeket és figyeltek rájuk, vagy úgyis mindenki hazudik és csak több csokit meg bort meg akármit akarnak így eladni..?