Sziasztok,
az éjjel megint érdekes dolog történt. Bár nem voltam beinterferonozva, amikor felébredtem az éjszaka közepén, nagyon furcsákat éreztem. Hányingerem volt, mintha émelyegtem is volna és nem tudtam hova tenni azt, amit érzek. Nem igazán fordult még eddig elő velem, hogy éjszaki felébredéskor hányingerem legyen. Próbáltam egy kicsit ébrenmaradni és megfigyelni mi is történik velem. Első körben megijedtem, hogy a testemmel nem stimmel valami és el fogok kapni valami nyavaját, de aztán azt kezdtem el érezni, hogy itt inkább a lelkemről van szó. Dórával már többször hoztuk szóba azokat a bizonyos démonokat, akik ijesztgetnek és akkor bukkannak fel, amikor az ember legkevésbé sem számít rájuk. Ott voltak körülöttem és várták, mikor parázok be, úgy igazán. De megüzentem nekik, hogy elhúzhatnak a francba, mert itt nem lesz sem pánikroham, sem kétségbeesés, szóval nincs itt munkájuk, menjenek a Tisza-partra, hátha elsodorják őket a hullámok, valami másik dimenzióba, ahol esélyük sincs ártatlan emberéleteket még nehezebbé tenni. :)
Tudom, dilinyósan hangzik és valaki kerek szemekkel olvashatja ezeket a sorokat, de annak üzenem, hogy szerencsés, ha fogalma sincs, miről beszélek.
Úgyhogy a harc folytatódik, bár koránt sem lehetek biztos benne, mi is az pontosan, ami ellen harcolok. Stressz, félelmek, aggodalmak, kétségek..? Talán. Mindenesetre pontosan kell ismernek őket ahhoz, hogy tudjam, mit kell legyőznöm. Most ezen az úton (is) vagyok.
Kitartást Natim!
VálaszTörlés