Az éjszaka elég durva dolgokon mentem keresztül. Áá, semmi extra, csak megint nagyon erősen hatott az interferon. Lehet, hogy megint lázas voltam, vagy legalább is hőemelkedésem lehetett, mert amikor hajnalban felriadtam, verejtékes volt a bőröm. Emellett majd szétdurrant a fejem a fájdalomtól. Nehéz volt minden tagom és a szememet kinyitni is felért egy félmaratonnal. Reggel miután eldöntöttem, hogy felkelek, azonnal visszazuhantam és újra elaludtam. Kb. 11-ig ki sem bírtam kelni az ágyból, majd úgy döntöttem most már tényleg összeszedem magam, de előtte magamba szállok kicsit. Gyakoroltam (meditációnak is lehet nevezni), de annyira megrohamoztak az érzések és gondolatok, hogy iszonyatosan nehezen tudtam koncentrálni arra, hogy nem koncentrálok semmire.

A mai nap tehát fejfájósan, mellékhatásosan, közepesen gyengén vagy inkább félig erősen zajlott. Pár utca séta után azt éreztem, hogy nincs semmi erőm és inkább leülnék kicsit pihenni, de mivel utálom elhagyni magam, mentem tovább. Nincs bérletem, ezért most mindenhova gyalog megyek, ami több erőt igényel, de most rám is fér, mert annyi kaját hoztam, ami 5 embernek elég és fogyasztom is rendesen.

Még nem néztem meg, de lehetséges, hogy most pénteken kell mennem újra vérvételre, remélem, hogy nem múlt pénteken kellett volna, mert akkor nagyon mérges leszek magamra. Néha úgy érzem, nem foglalkozom eleget ezekkel a dolgokkal, csak muszájból megcsinálom, de ilyenkor úgy érzem, hogy nem szabad ekörül forognia a gondolataimnak, el kell fogadnom, hogy szúrnom kell magam, hogy vérvételre, hogy kontrollokra kell járnom és ennyi. Kell, hogy résen legyek. Nem rakhatom csak úgy félre, hogy ami történt megtörtént, mert semmi nem biztosít arról, hogy többet nem történik meg. Figyelnem kell magamra, sok minden van még előttem, amit nem tapasztaltam meg, sok öröm és nehézség, amit még át kell élnem. Megoldanom, jobbá tennem, mint magam, mint a világot valamilyen úton-módon. Szeretek élni és hinni akarok abban, hogy megvalósíthatom az álmaim.