Sziasztok,

épp pár perce írtam le a másik blogba, hogy kaptam ma egy telefonhívást, találkozok egy családdal akinek van egy eléggé mozgékony, kis okos, 2-3 év körüli kisfia, akire alkalmanként kéne vigyázni és szeretnének találkozni velem, hogy megnézhessék hogyan jönnék ki a gyerkőccel, le tudom-e foglalni, le tudom-e szerelni amikor éppen iszonyat cserfes és megviccelni van kedve. Kíváncsi vagyok nagyon, magamra is meg rájuk is, mert szuper lenne, ha egy normális családhoz kerülnék.
Szóval 5 óra körül drukkoljatok, mert akkorra megyek hozzájuk, aztán majd jövök és mesélek, hogy mi a helyzet.
Annyira meglepődtem! A neten találtak rám. Ez még csak amolyan ismerkedős alkalom, nem jelenti, hogy meg is egyezünk, csak gondolom meg akarnak nézni egyébként is meg munka közben is. Tök jogos, én is így csinálnám.
Izgulok kicsit :)

Azért nem voltam neten, mert otthon valami probléma van a hálózati kártyával és bár volt net, de nem tudtam csatlakozni, úgyhogy jópár napig szüneteltettem magam az internet világából. De megvagyok, itt vagyok már Szegeden.
Szerdán kontroll után mentem haza Apuval, őt is megvizsgálták, meg engem is és képzeljétek, nem kell mennem arra a csomó kivizsgálásra, mert a doktornő azt mondta, hogy ilyenkor csak hasi ultrahangot meg mellkas röntgent szoktak csinálni (de valamiért nekem most még nem kell), úgyhogy majd csak ha lejár a kezelés egy éve, azután kell újra alaposan kivizsgálni. Ennek nagyon örültem, mert napokig rosszul voltam egy-egy ilyen sugárzós vizsgálat után és az nem igazán hiányzik. Megtapogatták a nyirokcsomóimat, megnézték a véreredményem, nem lett alacsonyabb a fehérvérsejtszámom, ami jó, mert akkor mehet tovább a megszokott rendben az interferon. Ettől féltem a legjobban, de szerencsére nincs para.

Csütörtökön volt a nagybátyám temetése, illetve nem is temetés, hanem ilyen urnás dolog, tulajdonképpen betették egy oszlopba és kész. A szertartás sem volt olyan hosszú, mint egy átlag temetésen. Nem volt tömeg, de azért összegyűltünk páran. Érdekes ez, hogy meghal egy ember, elégetik és a hamvait beteszik egy bödönbe, amit meg betesznek egy oszlopba. Mintha soha nem is lett volna a világon... Kicsit nehéz ezt felfogni, nekem legalább is.

Pénteken Baján voltunk bőrgyógyásznál, Apunak és Anyunak is volt dolga nála, én csak átadtam az üzenetet, hogy a szegedi doktornénik üdvözletüket küldik. A városban várnunk kellett Apu gyógyszereire, addig benéztük pár boltba mivel zuhogott az eső és találtam magamnak egy csini felsőt. A szombati buliban abban voltam. Tigrislányos :)
Szombati buliról annyit, hogy nem úgy végződött, ahogy indult. Úgy volt, hogy Pori, Zsófi, Balázs és én megyünk, meg ha ráérnek becsatlakoznak majd Szabolcsék Endrével, szóval összegyűlünk páran és Miniben iszogatunk egyet, aztán irány Szikla kirúgni a hámból. Na, ennek ellenére az történt, hogy Balázs lebetegedett, Porinak nem volt nagyon kedve meg 10 másik dolga akadt, Endre Pécsen maradt, Szabolcsnak meg telefon híján szólni sem tudtunk, persze aztán összefutottam vele a városban és azt mondta, lehet benéz hozzánk Minibe, de nem jött, meg mi sem voltunk ott túl sokáig.
Úgyhogy Zsófival fogtuk magunkat, kiöltöztünk, kisminkeltünk, hajatbelőttünk és elindultunk. Először Mini, fincsi koktélt ittunk, majd át Sziklába ahol még nem volt semmi este 10-kor, de 11 körül meg már dugig volt. Boroskólát ittunk, manusokkal beszélgettünk, ők meghívtak minket mi meg szorgalmasan szürcsölgettünk. A végeredmény az lett, hogy speciel én marhára berúgtam, de nem puruttya módon, teljesen képben voltam, csak eléggé elfáradtam :D
A manusok rendesek voltak, akivel én beszélgettem örült, hogy lehet még fiatal nőkkel kommunikálni komolyabb dolgokról is. Oké, tudom, hogy nem egy buliban kell világmegváltani, de mindkettőnknek olyan hangulata volt és szívesen beszélgettünk. A nagy kérdésem ez volt: Szerinted min mennek tönkre a kapcsolatok? Erre ő ezt válaszolta: Hát... szerintem megunjuk egymást.
Van benne valami, neki pedig számos tapasztalata volt, úgyhogy érdemes lehet ezen egy picit elmeditálgatni, hogy hogyan maradhat izgalmas az ember hónapok, évek múltán is és erre hogyan lehet rávenni a másik felet is..? Ha valakinek van kellő tapasztalata vagy gondolata ezzel kapcsolatban, nyugodtan ossza meg. Szerintem a szürke hétköznapokat kell(ene) valahogy deportálni vagy legalább heti/havi 1-2 napot arra szánni, hogy az ember a Társával elmegy valahova kettesben, kipróbál dolgokat, élményeket szereznek együtt. Mondom én így nagy könnyen, aki most épp... nemis tudja miben van benne vagy miben nincs. :) Talán nem nekem kéne osztanom az észt. Úgyhogy meséljetek.

Fél 2 körül jöttek értem Tesóm meg a kis barátja és kedvesen hazavittek. Még otthon is marhára szédültem, azt hiszem már régen eresztettem el magam és jól esett. Hiányoztak páran nagyon, de ez most így jött össze, legközelebb talán máshogy lesz.

Vasárnap pakolás, Mamázás, lazulás, vissza Szegedre. És végre megbeszélhettem valakivel néhány fontos dolgot. Azóta jobb minden itt belül, kérdés meddig.

Na, tényleg összekapom magam és áttanulmányozom a Szuperdada könyvet, hátha szükség lesz rá délután :)

Puszi a kedves Olvasóknak!