kedd reggel

Megérkeztem, gyorsan frissen a "találkozóról". Tippeljetek mi volt?

a.) Mosolyogva odaadta a pénzt, megköszönte, hogy ilyen jó bébiszittere voltam a Kissrácnak és búcsúzóul a hátamat is megveregette, hogy hasznosnak, eredményesnek és sikeresnek érezzem magam tíz másodpercig.

vagy

b.) Kialvatlanul, szakadtan állt elém és hosszú percek erejéig elhitette velem, hogy igen, ott van nála a pénz, amit pillanatokon belül meg is fogok kapni, mivel az az enyém. Majd miután otthagytuk a Kissrácot az oviban töredelmesen bevallotta, hogy egy ganyi forintja sincs, amit oda tudna adni nekem, mert még ő is tartozik másnak, nem hogy nekem tudjon adni pénz.

Na szerintetek? A vagy B verzió?

Aki a B-re tippelt, megnyerte Nati jótanácsát mára, miszerint: Ha megadod a lehetőséget a seggberúgásra, ne csodálkozz, ha seggbe is rúgnak!

Seggbe lettem rúgva, huszonhatodjára körülbelül és már pont annyira fáj a seggem ettől az egésztől, hogy jó előre elment a kedvem a következő ilyen alkalomtól. Itt a magyarázata annak, miért nem vagyok lelkes, ha a munkára gondolok, miért húzom az időt, hogy állást keressek és miért figyelnék inkább egész nap befelé. Mert rohadtul belenyúltam a kaksiba, annak ellenére, hogy mennyire felkészült, elszánt és határozott voltam. Lelkesen vetettem bele magam ebbe az egészbe, rengeteget olvastam, tanultam, figyeltem, hogy én legyek a legjobb, mindent újragondoltam, elemeztem és következtetéslevontam, hogy tapasztaltabb legyek, jól akartam csinálni és végeredményben jól is csináltam. Odaadtam a szívem, a lelkem, a türelmem és a szabadidőm azért, hogy egy kisfiú legalább néhány nap erejéig jó helyen lehessen. Aztán most az kapom, amire gondolni sem mertem és ez szánalmas. Nem az én problémám miatt nem kaptam most meg a fizetésem! A saját gondja miatt kell nekem is szánalmaskodnom, már-már úgy érzem kuncsorognom a saját rohadt fizetésemért. Nevetséges! Amikor utoljára felhívtam, hogy most már tényleg nagyon kell és ez az utolsó időpont, nincs tovább húznia, úgy tűnt, tényleg odaadja. Aztán jött a múlt hétfő, majd a mai kedd. Nevettem, amikor azt mondta, nincs pénze. Átcsapott az egész egy fanyar humorba, én a kék égre néztem és ezt kérdeztem: ez most a valóság? Ha igen, akkor ez egy poén nélküli vicc akar lenni, vagy a kőkemény realitás??
Jelentem, ez a jelen, ez a valóság.
És nem én pörgöm túl, mert az az időpont amikor oda kellett volna adnia a pénzt, ez: 2010. augusztus 4.!!! Aznap dolgoztam neki utoljára és akkor kellett volna odaadnia kb. egy hónapra visszamenőleg azt a rohadt tizenhétezer forintot, tehát ha akkor odaadta volna is már el lett volna késve!!! Értitek már miért ilyen rohadt bosszantó?? Ezért.

Miben maradtunk? Abban, hogy hív, ha meglesz a pénz. Első reakció tudom, hogy az, hogy oké Nati, akkor soha a büdös életben nem fogod látni azt a pénzt, készülj fel.
Sírjak?
Nevessek?
Menjek verőlegényekkel
vagy
várjak továbbra is türelmesen?

Mit tanulok ebből a helyzetből..? Hogy nagyon máshogy kell ezt csinálni. A legjobban akkor örülnék, ha egy váratlan pillanatban az ölembe hullna a tökéletes ajánlat. Mondjuk egy ilyen:
"Keressük Nati bébiszittert egy fél/másfél/két éves gyerkőchöz, akire reggelenként/délutánonként/esténként/egész nap kéne vigyázni. Fizetés lesz, nem kell szánalmaskodni, mi meg jó fejek vagyunk és amit ígérünk, azt be is tartjuk. Kezdés azonnal."

Esetleg valaki? Senki? Egyszer úgyis meglesz...

Nem adom fel és nem mondok le a pénzemről, akármennyire is erre menne ki a játék. Harcolok tovább, ezzel is és addig csinálom, ameddig bírom.

Amúgy tegnap már elkezdtem nézelődni a neten munka után, de így elég nehéz, hogy nem tudom, hány órában nyomathatom majd és mit. Tudom, hogy ettől függetlenül adhatnék fel új hírdetésket, de ha mehetek 8 órában, rendes munkára, akkor nyilván olyanra fogok és amellé nem fér be még a bébiszitterkedés. Ha meg csak 4 vagy 6 vagy akármennyiben, akkor elárasztom az internetet újra és újra. Meg a bölcsiket, ovikat, ha megengedik, hogy kitegyem a hirdetésemet. Ez a terv.

Most pedig megyek, reggelizek majd elkezdem csinálni a kis dolgaimat, mert délután megyek Dórához. Mindig jó oda menni, mármint nem a kórházba, hanem úgy hozzá, annyira sokat segít... Legszívesebben felbérelném örökre. Rengeteget köszönhetek neki. Ő meg azt mondja, magamnak köszönhetem, mert én dolgozom, én csinálom, én tartok ki. Néha úgy érzem, neki nehezebb dolga van velem, mint nekem saját magammal :D

Holnap kontroll, Apuval megyek, neki is holnapra van időpontja. Enyhén rettegek csak attól, hogy túl alacsony a fehérvérsejtszámom. Meg attól is, hogy most fognak elküldeni a mindenféle kivizsgálásra :S Ajhajajajajajajjj. Na, majd holnap kiderül.
Egy interferonos rosszatálmodós éjszaka után, most jól összeszedem magam és igyekszem figyelmen kívül hagyni a rossz dolgokat.

Szép keddi napot Nektek, előreláthatóan hamarosan jelentkezem :)

pussssz.