2010. július 16., péntek



Jól el vagyok maradva!

Amikor sétálok a városban, rengeteg dolog eszembe jut, miről írhatnék, csak aztán... Tudjátok. :)
Az utolsó bejegyzés arról a bizonyos zsibbadásról szólt, ami hál'Isten, azóta nem jelentkezett újra. Remélem ez így is marad.

A munkának köszönhetően most nincs túl sok időm punnyadni. De pihenni sem. Mondjuk az első héthez képest, ez már hawaii, mert most úgy működik a dolog, hogy ha hívnak, megyek. Nincs fixen, hogy na akkor reggel 7-re odaérek érte, aztán ovi, aztán 4-re vissza, stb. Most azt mondom, hogy az úgy mégis csak jobb volt, hiszen kialakult a napirendünk és tudtam kalkulálni, hogy mikor hova tudok menni és nagyjából az erőmet is be tudtam osztani. Azóta sokat változott a helyzet, de erről majd a másik blogban.

Lassan egy hónap telt el azóta, hogy utoljára kontrollon voltam és ebben az 1 hónapban alig éreztem mellékhatást! Hogy ez annak köszönhető, hogy minden figyelmem a munkára terelődött-e, vagy kezd beállni rendesen a vérképem egy optimális szintre, azt tegnap tudtam meg, amikor újra mennem kellett kontrollra. Nos, persze a fehérvérsejtszámom továbbra is tartja magát jó alacsonyan, de ez még mindig jobb annál, mint ami volt! Vannak még bőven alacsony értékek persze, de a doktornő elmondása alapján, látszik a vérképemen, hogy az interferon hat. Mert említettem neki, hogy úgy érzem, már alacsony ez az 5 millió egység, mert ugye nem érzem a mellékhatásokat, tehát lehet, hogy már többet igényelne a szervezetem. Kérdeztem, hogy biztosan hat-e ez a fele adag és erre mondta, hogy IGEN és ez látható az eredményen.
Rákérdeztem még a fényvédelemre és persze ez egy fontos dolog, gyógyszertári naptejet ajánlott, a la roche-posay termékeit, de nem feltétlenül ezt, csak mindenképp gyógyszertári legyen. 5000 Ft körül mozog átlagosan az áruk, 50+ faktoros, tehát elég jó erős. Szívem szerint én is egyből a gyógyszertárba indultam volna tanácsot kérni, mert ki tudja, hogy ezekben a bolti cuccokban mi (nincs) benne, ezek azért (Vichy, Ambre Solarie) tényleg megbízhatóak lehetnek. Megyek is majd a Kárász utcára érdeklődni, van-e nekik, de ez igencsak valószínű. Ha megkapnám minimum a múltheti fizumat, már mehetnék is. Igaz, akkor nagy része arra menne el, de ez olyan dolog, hogy nincs mese, be kell szerezni.

A fülem mögött megint megjelent ez a be nem száradó, letakaríthatatlan és nem mellesleg esztétikailag baromi csúnya valami aminek köszönhetően a hajamat nem tudtam rendesen leengedni, mert beleragadt, de takarni meg mással nem lehetett. Megmutattam, kaptam rá olyan kenőcsöt, mint amivel régen is ecseteltem. Holnap kiváltom és azonnal elkezdem kenegetni, mert fúj. Egyébként seborrhoeas dermatitis. Engem ezek a bőrproblémák mindig megtalálnak. :) Voltunk tegnap strandon, medencésben Évi lakótárssal, már várom mikor észlelem magamon a lábgombát vagy a rosszabbik helyen kialakulót... Azért reménykedem, hogy engem kikerültek :) A hajammal is most vannak problémák, az új hajfesték, amit kipróbáltam, elég rendesen felmarta a fejbőröm hátul, de már jobban vagy csak éppen eléggé hámlik.

Elutasították a rehabos támogatásra a kérelmem. Azzal az indokkal, hogy képes vagyok ellátni a munkámat így is. 50%-ot kaptam, úgyhogy ciki. Anyu azt mondta, megfellebbezzük, mert a következő lépcső úgyis itt van Szegeden. Az bosszant, hogy azt írták, képes vagyok ellátni stb, de azt nem próbáltatták ki velem, hogy a bal kezemmel tudok-e mondjuk gyereket emelni, vagy rendesen, magasra felemelni a karom. Ugyanis nem, mivel nincs benne erő, néha simán megemelni is szenvedés, másrészt meg baromira húzódik a varrat, vagy belül valami, nem tudom, de olyan, mintha szét akarna szakadni. Így emelgetni 10-20 kilókat annyira nem nagy buli. Mindegy, ezt persze nem kérdezték. Gondolták, majd felteszem a gyerekeket fél kézzel a pelenkázószekrényre :D Vagy foggal emelem fel őket. Vicces.

Voltam múlt pénteken ultrahangon is, a lágyéki nyirokcsomóim megnagyobbodása miatt. Kedves néni csinálta az ultrahangot, alaposan megnézegette őket, majd kiderült, hogy azon az oldalon, ahol észrevettem, hogy nagyok, igazából "normálisan" nagyok, ellenben a másik oldallal, ahol inkább voltak ijesztőek a számok. Persze nem értek hozzá, csak ez azért úgy meglepett. A kontrollon azt mondta a doktornő, hogy csak azért tűnnek megnagyobbodottaknak, mert vékony vagyok és így sokkal jobban lehet őket érezni, szóval nincs gáz. De jó :)

Szeptemberben újra kivizsgálások, hát egy cseppet mindegyiknél meg fog remegni a gyomrom az tuti. Mindenféle negatív eredményekre számítok, egyelőre nem izgulok, de nem is várom. Mindennek rendben kell lennie!

Örülök, hogy jól vagyok, a mai szurikázáson már túl vagyok és ha megint lázas leszek, akkor ebben a hőségben megint 214x fogok egyik oldalamról a másikra fordulni az ágyban, az tuti. Kellemes :) De nem baj, ez már így is sokkal jobb!

Remélem nem hagytam ki semmit... Kicsit punnyadt vagyok a hőség miatt :) Jó hétvégét, sziasztok!





(Kb. így néz ki az én injekciós tollam is, csak élőben szerintem kicsit hosszabb a tű.
Ugye, hogy nem is vészes? :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése