2009-12-20 01:23 vasárnap
Sziasztok,
akkor kezdem a regét.
Szóóval kezdjük az elején, hétfőn azt hiszem nem volt semmi különösebb akció (de elég rossz a memóriám, nem kell nekem hinni), vagy mégis csak. Hétfőn este kezdődött A procedúra. Még délelőtt az ágyban fetrengve és a óvodai beadandómat írva jutott eszembe, hogy na nosza, most fel kell hívni a bőrgyógyászatot, hogy időpontot kérjek. Fel is hívtam, kaptam is. Január 28.-ára!!! Három felkiáltójeles a dolog. Na most akkor, hogy tiszta legyen, elmesélem miért is kellett nekem felhívni a bőrgyógyászatot. Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis fekete pötty. Ez a kis fekete pötty nagyon jól eléldegélt Natika hátának bal felén, néha megbámulta a többieket és talán még el is gondolkodott, hogy ő vajon miért nem olyan, mint a többiek. Magára nézett és azt látta, hogy ő valahogy más. Neki más a színe, mint a többieknek és ez elég rosszul érintette őt. Egy napon úgy döntött, nem akarja ezt továbbra is elviselni, igenis megmutatja, hogy ő erősebb, mint mások és majd jó nagyra megnő, hogy mindenki felfigyelhessen rá. Minden erőt beleadott hát és elkezdte magát egyre erősebbnek és egyre nagyobbnak mutatni, még egy napon már akkorává nőtt, hogy azt a többiek is észrevették. De mindez nem volt neki elég. Úgy gondolta, megmutatja a csúnya oldalát a világnak. És napról napra, szép lassan egyre csúnyább lett. Nem az a legrondább fajta, akit kiközösítenek, megaláznak és muszáj mennie, hanem az a fajta, amitől az ember alaposan megijed. Nem is mer sokszor ránézni, mert szinte fél attól, hogy a következő pillanatban még csúnyább lesz és még ijesztőbb. Hát így teltek a napok, ha ritkán néztek rá, nem okozott annyi rossz érzést, mintha naponta többször nézték volna. Egy nap viszont fordult a kocka. A csúnya fekete pötty elért egy bizonyos határt. Már olyan alakot, formát, méretet ért el, ami több problémát is okozott. Egyrészt elkezdett viszketni sennek eredményeképpen a nem érzékelt vakarásra megsérült, elkezdett hámlani, egyszóval halmozódtak a problémák. Hát ezért hívtam én fel a bőrgyógyászatot, hogy nézze meg valaki és mondjon valamit, mit akar még tenni ez az ex-ártatlan pötty velem, mert azt hiszem így nem tudunk tovább együtt élni. Meg is kaptam ugye az időpontot január 28.-ra. Ez egy eléggé távoli időpont nekem pedig napról napra kellemetlenebb a helyzet. Ezért bátorkodtam elmesélni a sztorit a lakótársamnak, aki bőrgyógyásznak készül. Megnézte és eléggé elszörnyedt. Nézte jobbról-balról, megmérte, gondolkodott, megnézte mégegyszer, gondolkodott és azt mondta, ezzel nem szabad várni másfél hónapot. Egyetértettem, de nem tudtam mit tenni. Azt mondta, megpróbál tenni valamit. Így telt el a hétfő, s gyorsan jött a másnap. Reggel elmentem vizsgázni, megtettem, amit meg kellett tennem és szerencsére 5-öst kaptam. Közben hívott a lakótárs, tudtam vele beszélni és azt mondta menjek délre a bőrgyógyászatra, ott lesz majd egy doki, aki tud fogadni. Addigra már eléggé kivoltam lelkileg, mondjuk úgy, beparáztam.
Odamentem délre, vártam kb. negyed órát, majd behívott, nagyon jófej volt, megnézte és azt mondta, ez egy olyan valami, amit nem tud megállapítani, hogy pontosan mi, ezért holnap a bőrklinikán majd meg fogják nézni sokan, sok bölcs, tapasztalt orvos és majd ők eldöntik. De minden bizonnyal le kell majd venni onnan. Megköszöntem, tényleg nagyon készséges és jó arc volt, majd hazamentem. Ricsivel egy fél csókot tudtunk váltani az ajtó előtt, mert Ő meg pont ment be az étterembe.
Következő pont a szerdai történéshalmaz. Bementünk Ricsivel fél 12-re a bőrklinikára, ahol aztán minden volt 
Nem szép látványok, de nem részletezem. Kb. negyed óra álldogálás után kijött a dokim, mondta, hogy 12-kor kezdődik a procedúra, addi várjak, majd kisér. Ok, leültünk, megvártuk, majd jött és elviharoztunk egy másik rendelőbe, ahol beküldtek a rendelőn belül egy kis helyre, ahol 2 szék volt meg egy mosdó meg egy szekrény meg egy másik nőci. Bejött az asszisztens, elmondta, hogy majd bejön sok orvos és amikor szól menjek ki, húzzam fel a pólóm (és mutassam meg a melleim) és ők majd megnézik a dolgot. Először a néni ment ki, megvizsgálták sokan, majd visszajött és a dokik kint megbeszélték, hogy mi a helyzet vele. Aztán rá sok(nak tűnő) időre jöttem én. Kimentem, mozdulni alig bírtam, mert ha 15 doki nem volt abban az egész nagy rendelőben, akkor egy sem!! Beálltam középre, felhúztam a pólóm és elkezdték vizsgálni. Megnézte az első, aztarohadt fejet vágott. Megnézte a második, aztarohadt fejet vágott és ez így ment kb. 15 mberen keresztül. Én meg álltam ott, remegtem és drukkoltam magamnak, hogy ezek ne azért vágjanak ilyen fejet, mert gáz van. Tapogatták, nézték majd elkezdtek susmorogni és én egyre jobban kezdtem el szorongani. Miután megnézték, visszaküldtek a kis helyre majd végighallgathattam titokban, amiről beszéltek. "Egyátalán nem lehet kizárni, hogy melanoma... Meg van rá az esély, hogy ez melanoma... Akkor legyen egy fél centis biztonsági vágás, aztán majd meglátjuk az eredményből... De én semmiképp nem tudom kizárni a melanomát..." Hogy tiszta legyen mi is az a melanoma: A melanoma a legrosszindulatúbb bőrrák, de az egyéb rákos betegségek között is a legveszélyesebbek közé tartozik. Röviden. Aki akar utánanéz bővebben. Kihívtak a kis helyről, majd mondta a doki, hogy menjek utána. Kiértünk a folyosóra, felém fordult és csak annyit mondott: Műtét. Én nagyra nyitottam a szemeimet és csak annyit kérdeztem: Mikor?? Mutatta, hogy menjek utána, mindent megbeszélünk. Beültem vele a rendelőbe, majd elkezdte mondani, hogy az orvosok nem tudták megállapítani, hogy mi ez, de 50% az esély, hogy melanoma. Ezért amilyen gyorsan tudják kiműtik, S.O.S elküldik szövettanra és akkor majd kiderül, hogy mi a helyzet. Addig pedig drukkolunk, hogy ne legyen az. Hát még én... Kért időpontot, december 28.-án megyek és egy sebész fogja kivágni a cuccost a hátamból, végreeeeeee!! Komolyan, már annyira várom, hogy megszabaduljak tőle, hogy hihetetlen. Mindenbe beleakad, kivérzik, fáj, viszket... És persze a lelki vonzat. Azóta elég szarul érzem magam. Ha azt mondják az embernek, hogy 50%, hogy rákos méghozzá a rosszabbik fajátból, akkor nem hiszem, hogy különösebben nyugodt tud maradni és egy percet sem gondolkodik a dolgon. Én sem tudok leállni. Rengeteget kattog ezen az agyam. A műtétféleségtől kevésbé félek, mint az eredményektől. Úgy fogják kivenni, hogy bemegyek, felmegyek a plasztikára, elérzéstelenítik a területet, kivágják fél centi mélyen, összevarrják, majd mehetek is. Nem lesz egy nagy dolog. Inkább megtudni azt, hogy mi lesz ar eredmény, az lesz a komoly. Persze pozitívan állok hozzá, de ez most nem egy olyan dolog, hogy úúúgysem lehet semmi baj. 50%-kal indulok. Asszem most szükségem van a rámgondolásokra, mert elég nagy teher ez per pillanat. Remélem azt fogják majd mondani, hogy semmi baj, jól tettük, hogy kivettük, de nem volt vele semmi gond. Ezt szeretném.
Nos, amióta ezt tudom, egy kicsit megváltoztak a mindennapjaim. Abbahagytam a 90 napost, amire egy elég egyszerű magyarázatom van: Így éreztem. Több, mint a felét megcsináltam és nemigazán lett eredménye. Voltak nagyonpozitív hatásai és ha túl leszek ezen az egészen, talán folytatom, vagy újra kezdem, mert szerettem. De most egy kicsit fontosnak érzem, hogy azt ehessem, amit a szervezetem megkíván. Lehet, hogy ennek az (lesz) az eredménye, hogy visszacsúszik rám pár kiló, de úgy vagyok vele, hogy inkább csússzon, mint hogy azt lásaam, érzékeljem, hogy étvágytalan vagyok és fogyok... Azt hiszem, akkor nagyon megijednék. Megmondom őszintén, örülök, hogy van étvágyam, örülök, hogy örülhetek az evésnek, mert ha esetleg annyira súlyos lenne a helyzet, ez nem így lenne. Örülök annak, ami van.
Nem tudják ezt sokan, sőt a többség most tudta ezt meg, de nem kell továbbgondolni a dolgokat, majd csak akkor, ha meglesz az eredmény. Ez csak egy kiindulási pont. Szerencsés vagyok, hogy van egy ismerősöm, aki tudott segíteni, mert ha csak jan. 28.-án jutok el orvoshoz, ki tudja mikor jutottam volna el oda, hogy le is szedjék... Így jan. 28 helyett december 28.-án már megszabadulok tőle, ha minden klappol. Köszönetképp takarítottam, rendet raktam a lakásban napokon át és még a Mákos gubámat is megkóstolhatta lakótárs.
A többi nap tanulással, lődörgéssel, pihenéssel telt, pénteken vizsgáztam, elég fos lett, de max. javítok januárban. Eddig a legrosszabb jegyem 4-es 
Bocs. Még lehet rosszabb, de remélem nem lesz. Az utóbbi napokban eléggé le vagyok amortizálva, de reménykedem, hogy ez csak a tél miatt van, amolyan szokásos téli befordulás, léleklecsökkenés, ilyesmi. Bár eddig szerencsém van és ez Ricsinek is nagyban köszönhető, nem volt még annyira mélypont. Úgy általánosan más, mint tavasszal vagy ősszel vagy nyáron, de megvagyok.
Hm, most itthon vagyok és voltam Hugom, Anyum, Apum fellépésén, ami nagyon tetszett. Néptáncoltak, énekeltek, nagyon ügyesek voltak. Ilyenkor mindig rájövök, hogy alapvetően nem a népzenével,néptánccal van a bajom, hanem ha valaki ezt túlerőlteti és rá akarja erőltetni másokra. Meg ha valaki előadja, hogy én vagyok a világ legnagyobb néptáncosaaa... Na attól kiakadok. Azért lettem ennyire anti-népimegmozdulás. De tisztelem őket azért, amiért rengeteget gyakorolnak, időt szánnak rá, hajtanak és joggal élvezik a tapsot a végén. Ugyanis széttapsoltam a kezem. És ha nem ott ülök ahol és több az erőm, végigvisítottam volna az egészet. Röviden büszke vagyok rájuk és jó őket nézni, mert nagyon is minőségi. Slusszpassz.
Holnap visszamegyek Szegedre Ricsihez és valszeg hétfő-kedd-szerda gyufagyár. A telefonos melót lemondtam/elhalasztottam. Nem kezdek bele új és nagy erőt igénylő dolgokba, amíg nem tudom mi lesz a sorsom. Azt hiszem ez így korrekt. Nem verek át senkit azzal, hogy megígérek dolgokat, amiket majd nem tudok teljesíteni.
Hirtelen ennyi. Biztos van még csomó dolog, mint például, hogy nagyon büszke vagyok Ricsire, amiért nem csak megállja a helyét az étteremben, hanem még dícséretet is kap! Megégeti szegény a kezét, holt fáradtan esik haza, de igenis jó abban amit csinál. Nem tudom elmondani mekkora öröm ez nekem, mennyit imádkoztam azért, hogy jól érezze ott magát, vagy legalább ne utálja. Tényleg büszke vagyok Rád. Kisszakácsom. <3
És még annyi, hogy nagyon szeretem a Nagymamámat és tökjó volt ma majdnem hazáig kisérni. Soha nem kísértem még úgy, hogy belém kapaszkodott volna. Nagy hó esett és így segítettem. Örülök a hónak is, nem fáztam benne!! És olyan szép... Szánkózni akarook! Meg hógolyózni! ki jön?
Szép napot, mert biztos nem így az éjszaka közepén fogjátok elolvasni 
Most jött az ihlet, na. Lehet, hogy írok még a hétvégén.
Sooooookszéppillanatot mindenkinek és keressétek meg minden napban a szépet és azt fogjátok is fel.
Puszi, mosoly, ölelés.
Nati
2009-12-28 18:38 hétfő
Újra ittvagyok. Fél centi plusz még valamennyivel kevesebben. Megtörtént ma az ambuláns műtét, egy élmény volt... Mindjárt lerészletezem.
Kezdjük a karácsonnyal. Első nap valahogy olyan furán kezdtem magam érezni, mintha lázas lennék, nem is kicsit. Egész nap gyenge voltam és kedvetlen, alig volt erőm feldíszíteni a fát, azt hittem leájulok a létráról. Ahhoz képest nagyon szép lett és azt már csak zárójelben mondom, hogy a mi csodálatos fánk kéremszépen úgy alkotódott meg, hogy szegénynek eléggé foghíjasan nőttek ágai, ezért a jóapám gondolt egyet, fúrt a törzsébe néhány lyukat, abba belehelyezett egy másik fenyőfáról lefűrészelt ágat (nembaj, hogy az totál más fajta ) és így lett a kettő félből egy csodálatos egész. Tényleg pofás lett, azt meg nem kell mindenkinek észrevennie, hogy a fa olyan stílusban mozog, mintha a néger gyereknek hosszú egyenes szőke haja lenne, nekünk tetszik, úgyhogy ne tessék diszkriminálni, a maga nemében ő így tökéletes.
Aznap este még nem estem ágynak, mert nem volt idő rá. Este Mamához mentünk, előtte "beköszöntünk" Papának a temetőbe, énekeltünk is csomó karácsonyit, na az elég érdekes megmozdulás volt. Álltunk hatan a sír előtt és teli torokból nyomattuk az összes dalt, ami csak eszünkbe jutott és köze volt a karácsonyhoz Papa tuti nagyon nevetett a mennyországban. Szóval után mentünk Mamához, sütike, barátfüle, amitakarsz, csak egyél és sokat. Hát nekem nem ment. Semmi étvágyam nem volt már akkorra, valamit leerőltettem, fincsi volt, többnemment. Kaja után Activity-party, nagyon szarul voltam de rohadt sokat nevettem. Mutogasd el lécci azt, hogy csepürágó, ha fogalmad nincs arról, mit is akar az jelenteni! Azóta tudom... Mindenesetre valami csúnyát próbáltam mutatni, mert nekem nem tetszett a szó. Csak ezen sikerült egy 10 percet sírva röhögni. Élmény volt.
Ez eltartott háromnegyed 11-ig, amikor el kellett indulni az éjféli misére. Anyu énekelt a többi nőcivel, ügyesen voltak, jól összeszedték magukat tavalyhoz képest. Nem sokat maradtam misén, mert elég rosszul éreztem magam... Szinte legelől ültem és hogy fél óra után kimentem... Beparáztam. Ezt nemt tudom elmagyarázni, azt éreztem, hogy rosszul leszek és ki kellett mennem. Ennyi. Néztek nagyon, hogy mi történt, de hiába is magyaráznám. Lépjünk túl ezen, kimentem, jobban lettem, visszamentem unokatesómhoz meg nagybátyámhoz Mama házába és ameddig többiek vissza nem értek TV-ztünk, meg magamba voltam zuhanva. Erő továbbra se semmi, a poén, hogy láz se... Nem tudtam mizu, csak haza akartam menni pihenni. Visszaért mindenki a miséről és engedelmeskedve a hagyománynak kolbászt ettünk hagymával, uborkával és kenyérrel. Nagyon finom volt, igaz senki nem volt éhes, de azért csak lecsúszott. Aztán lassan haza pihenőre.
Másnapra sikerült kézzelfogható eredményt produkálnom, mert délutánra felkúszott a lázam 39,5 fokra és onnan el sem mozdult. Mindent megpróbáltunk -tényleg- a gyógyszertől kezdve a hidegzuhany, láb és csuklóborogatás hideg vizes zsebkendővel, mindent amit tanultam, de semmi. Ha már lement fél fokot a lázam, akkor tapsolhattam, de különösebb eredményt semmi nem hozott. Este 8 körül már úgy állt a helyzet, hogy be kell mennünk Bajára a kózházba az ügyeletre, mert ez így nem teljesen oké. Aggódott mindenki. Szegény Anyu már totál ki volt merülve, de ott kellett szobroznia mellettem meg rohangálni teáért, cserélni a borogatást, takargatni, mert nekem annyira fel volt forrósodva az agyam, hogy a fejfájás miatt képtelen voltam értelmes dolgokra. Közben ajándékoztunk a fa alatt. Az idei szűkösebb karácsony lett, mint a tavalyi, de ezt egyátalán nem bánom, sőt. Inkább ezt a stílust pártolom. Nem kell mindenkinek 2x annyi dolgot megvenni,mint amire szüksége lehet, elég egy valami, de annak tényleg örül. Így is lett. Hugom egy borítéktáskát kapott tőlem egy parfümmel és szempillaspirállal. Ebből a táskára kellett csak költenem, a másik kettőt megoldottam (nem loptam). Anyu egyik ajándéka még nálam van (titok), de amellett kapott egy újfajta ránctalanítót meg egy másfajta kisebbet. Használja egészséggel. Apu közösen kapott borotválkozási csomagot. Többieknek gyufát hoztam. Én ágymelegítőt kaptam, meg édességet, pénzt és hogy Ricsitől mit, majd mesélem. 
Az ágymelegítő tökéletesen szuperál, most is itt melegíti a hátsómat, nagyon tetszik! Mire megfürdök, bekenekedek addigra az ágyam felmelegszik és már csak bele kell bújni és húúúú dejóó.
Szóval aznap majdnem kórház lett, miután az algopiryn sem akart hatni. Pedig annak muszáj. Végső elkeseredésemben felhívtam Lakótársat, aki ugyebár orvos lesz, hogy mondjon nekem valamit, mit csináljak még, hogy lejjebb menjen, mert már K.O. vagyok. Ő a fél órás hűtőfürdőt javasolta, hogy az biztosan beválik. Kérdeztem, hogy szerinte nem lehet-e, hogy ez a "pötty" (Ricsi elnevezése szerint betyárkörte) a hátamon gerjeszti az egészet, azt mondta nem, nekem meg ennyi kellett, máris jobban lettem. Olyannyira, hogy egy óra alatt lement 39 fokra a lázam és utána folyamatosan csökkent! Hihetetlen, hogy egy majd' negyven fokos láz is lehet pszichés... Ha azt mondja, hogy lehet, hogy attól van, sztem még most is a kórházban feküdnék és nyomnák belém a lázcsillapító injekciókat, amik nem túlzottan érnék el a hatásukat. Aztán egész éjjel izzadtam, mint egy versenyló harcolva a rekkenő hőség ellen. Éjjel pizsamát is cseréltem, mert már hűtött. Reggelre ugyanúgy csavarni lehetett az egész ágyból a vizet. Viszont úgy tűnik megérte, mert másnapra sokkal jobban éreztem magam! Láz sehol, az erőm is visszatért, így hát reménykedhettem, hogy hétfőn (azaz) ma sikeresen megszabadulhatok ettől a kiálló húsdarabtól az oldalamon. Szombat este eljöttek a keresztszüleim látogatóba, rég láttam őket, kicsit segítettek a karácsonyi hangulatot érezni, mert addig eléggé le voltam amortizálódva. Sajna aznap meg Anyunak fájt nagyon a gyomra, szegény sokat idegeskedett, meg időszakosan bedurran neki és akkor sokszor fáj. Szerette volna viszonozni azt a sok törődést, amit felém tett, de nem tudtam rajta hogy segíteni, sajnos.
Tegnap délután kimentünk újra a temetőb, mert Papának névnapja volt, vittünk ki mécsest, hadd világítsanak. Aztán Mamához sütievés, beszélgetés, majd haza. Lassan pakolhattam össze, mert vissza kellett jönnünk Szegedre. Ricsinek étterembe kell mennie, nekem meg ugye ezt a cuccot leszedetni. Megegyeztünk, hogy majd itt ajándékozunk, mert egyikünk sem jutott el a másik családjához. Az utolsóval jöttem, Ricsi felszállt Mélykúton, majd miután ideértünk gyorsan felporszívóztam, rendet raktam, gyertyát gyújtottunk és átadtuk az ajándékot. Mit kaptam??? 
Hát Ricsi a szívembe nézett és olyat talált ki, aminek tutira nagyon fogok örülni. Már nagyon be volt zsongva, hogy átadhassa, alig vártam, nagyon aranyos volt. Nem részletezem, mert még félreéritek, szóval egy nagyon szép ezüst, kis köves karácsonyi gyűrű kaptam!! Nem kell visítani, nem kell félrérteni, ez nem OLYAN gyűrű, hogy a leánybúcsút kelljen szervezni! Ez egy ajándékgyűrű, karácsonyra, Ricsitől Natinak. És ényleg nagyon szép. Nem túldíszített, nem hivalkodó, egy kis diszkrét kő, ami kétoldalról 2-2 ezüst szál fog át. Nagyon szépen csillog, annyira ízléses és ... Natis, na. Nem tudom elmagyarázni, majd megmutatom képen Nektek, nekem nagyon tetszik! A jobb kezemen hordom a gyűrűs ujjamon és naponta vagy 100x ránézek annyira tetszik. Köszönöm Neked, talán az első pillanatban nem látszott, hogy mit éreztem, amikor megkaptam, most kezdem csak értékelni... Ügyesen választottál. Ezt nekem készítették.
Ricsi pedig két izgis könyvet kapott tőlem, remélem tetszeni fog majd, elég sokáig válogattam. Lehet, hogy még én is el fogom olvasni, pedig nem vagyok oda a háborús könyvekért. Járt még hozzá alsónemű is, azt Anyutól kapta, de én választottam. Szép volt az ajándékozás így kettesben.
Este még gyorsan közbepuceváltam magam, mert tudtam, hogy egy darabig nem fogok tudni normálisan fürdeni, hajat mosni meg pláne... Éjjel alig aludtam normálisan, féltem, hogy elalszok és nem érek oda reggel a kórházba, pedig nem is kaptam időpontot, hogy hányra menjek. Jó korán felkeltem és kb. negyed 9-re oda is értem. Felküldtek a második emeletre. Álltam ott egy darabig, amikor bakker eszembe jutott, hogy nem cseréltem... Tampont. Nem egy cuki sztori, de el kellett rohannom a városba, hogy szerezzek, persze MINDEN zárva, egy darab patikát találtam, ami nyitva volt, oda beszabadultam és ügyesen kicseleztem, hogy ne a pasi eladóhoz kerüljek. - Jó napot kívánok, kaphatnék egy doboz tampont?
- Őőő, igen, úgy emlékszem, hogy láttam hátul néhány dobozzal. Mindjárt utánanézek.
Gyors ima következett, hogy léccilécci, legyen egy dobozzal, különben végem, nem tudok bemenni a műtőbe.
- Igen, itt is van, melyik típusból szeretne bla bla bla.
Már felsóhajtottam, hogy a jóképű patikusbácsi mitsem érzékelt az én arcpirító kis történetemből (karácsony után 1 nappal sehol senki a városban, bejön egy csaj és egy doboz tampont kér egy gyógyszertárban... Gondolhatott volna érdekeseket.), amikor egy adott pillanatban a nőci odafordult a hapsihoz és így szólt:
- Nem tudod véletlenül, hogy hogyan kell beütni ezt a gépbe?
- Miről van szó? - kérdezi a jóképű.
- Tampon. O..B, normál, 36 darabos. - Elgondolkodtam, hogy lehetett volna-e ezt mégjobban lerészletezni..?? - SilkTouch borítású, nagy kiszerelés.
AZTAROHADT és megy neki!
- Ömm, először keresd meg, hogy O.B. Aztán azt, hogy normál. Aztán, hogy hány darabos. Igen, ott lesz. A többi nem fontos. - Magyarázta a Pasi.
Ja, végülis, csoda, hogy azt nem kell beütni, hogy milyen mély hüvelybe kívánom felhelyezni vazze... Égtem. Megkaptam, kifizettem, felkaptam és rohantam el vele. A Pasi még jó fej is volt ráadásul, mosolygott meg hosszan köszönt... Nati-féle szituáció... Mindegy, visszarohantam vele a kórházba, be a WC-be, papír sehol, oldd meg, nagylány vagy. Túlvoltam a sokkon, állhattam be a soromba. Kb. fél órát üldögéltem, kb. egyesével ki tudtam volna szedegetni a hajszálaimat, annyira elkezdtem parázni. Nem a fájdalomtól, hanem a beavatkozástól. Nekem még soha nem varrták össze semmim. És... Amúgyis... Elkezdtem beszélgetni egy jófej anyukával, akinek a 15 éves fia volt előttem, persze a cuki elváltozásokról beszéltünk, kinek milyen gusztustalasága van, s ezalatt kicsit lenyugodtam. Egészen addig, amíg be nem hívtak. Nem volt bizalomgerjesztő az az asztal amin meg akartak hámozni. Nyeltem egyet, levettem a felsőm és ráfeküdtem. Egy aszissztens kezdte el a műveletet, lefertőtlenített majd megkérdezte, hogy megsérült-e ez az elváltozás...? Nem kéremszépen, ez gyárilag ilyen. A hasamon feküdtem, egy műtős lámpa alatt (ránézek és rosszul vagyok tőle, kiskori rossz emlékek...), az asszisztens letakart egy műtőszöld lepedővel, ami egy helyen volt kivágva (ettől is kész vagyok), majd bejött a doki, aki nem köszönt, csak megkérdezte, hogy ez mindig is ilyen lógós volt-e. Mondtam, hogy nem, eleinte lapos volt. Láttam az eszközöknek az árnyékát, amiket az assziszens a dokinak adott, azt hittem fekvő helyzetből lefordulok arról a valamiről. Összeszorítottam a fogam és elkezdtem énekelni magamban, ami mondjuk 3 másodpercig jó is volt. Aztán kaptam kb. 3 (vagy legalábbis annyit éreztem) érzéstelenítő injekciót a bőrömbe, aztán eltelt néhány pillanat, csak annyit éreztem, mintha egy vonalzó tompa hegyét húznák át a hátamon kétszer (valószínűleg ez már a vágás lehetett), aztán azt, ahogy valami húzgálja, csipkedi a bőrömet, ekkor már varrta össze, majd hallottam, ahogy elvágta a cérnát többször. Nem tudom hány öltés volt. Az egészből az injekció fájt mindhárom alkalommal, azután csak furcsa volt, hogy nem érzem tökéletesen a bőröm mégis csinálnak vele valamit. Leragasztották, majd mondta a nő, hogy óvatosan leszállhatok az asztalról, felöltözhetek. Így is történt, közben elmondta, hogy két hétig lesznek bent a varratok, addig nem érheti víz, két nap múlva kötéscsere és vigyázzak rá nagyon. Ja hozzáteszem, hogy az akció alatt a doki azt mesélte az asszisztensnek, hogy az egyik beteg fésülködés közben felszakította a varratot a fején... Úgy jól esett... Csoda, hogy nem lettem rosszul. Szar volt. Szerencsére gyorsan készen lett, mert a muszáj másodpercein kívül többet nem bírtam volna ki. Gyorsan eltakarodtam. Hívtam Anyut, hogy megvagyok, nem volt jó élmény, de túlvagyok rajta.
5 perc múlva már semmit nem hatott az érzéstelenítő, elkezdett fájni és ez azóta is fennáll. Szúró érzés, vagy húzó, nem is tudom, talán a cérna húzza a bőröm, vagy a bőröm a cérnát... Nemtudom. De elég béna vagyok így. Fáj, de elviselhető. Mindenesetre az a csúnyaság már nincs rajtam. Január 11.-én lesz meg a szövettan, reménykedem. Jobban félek tőle, mint ettől a mai akciótól. De nem akarok agyalni rajta.
Kiszaladtam még Media Markt-ba hosszabítóért, hogy betudjam üzemelni az ágymelegítőt, de azt hittem beszarok ezidő alatt. Rázott a busz, ez meg húzódott, ahogy lennie kell egy friss sebnél. Remélem, hogy gyorsan meggyógyul. Itthon megágyaztam, beüzemeltem, neteztem kicist, majd muszáj volt lepihennem. Azóta is ülök kb, mert nem jó mozogni. Talán holnap már nem lesz ennyire érzékeny.
El kell kezdenem a pszichólógia beadandómat megírni, 31.-ig le kell adni. Kedvem hozzá semmi, de tudom, csak elkezdeni nehéz. Talán holnap 
Szép estét és jó egészséget Mindannnyiótoknak. És Lányok, gondoljatok sebesült barátnétokra, írjatok Tiis, had olvasgassak énis valamit.
Puszipá: nati
Sziasztok,
talán itt az idő, hogy írjak kicsit. Nem fogok sokat, csak amennyi jól esik.
Megkaptam a szövettan eredményeit: rosszindulatú. Melanomám van, magyarul bőrrák. Szarul hangzik, igen.
A mai a második nap, amióta tudom. A következő napok feladatai:
- Holnap vérvételre megyek, aztán nyomtatni és elviszem a tanárnőnek a beadandómat. Csütörtökön délelőttös vagyok a gyárban, remélem jól fogom bírni. Pénteken szintén dolgozom, majd a gyárból egyből megyek haza. A hétvége nem tudom hogyan fog telni. Vasárnap vissza. Hétfőn befekszem a kórházba, ahol kivizsgálások hada fog várni rám, melkas röntgen, hasi ultrahang stb. Ha minden úgy alakul ahogy, akkor szerdán műtenek. Kb. 50 perces lesz a ceremónia és remélhetőleg mindent kivesznek amit ki kell venniük. Ami mára elég szépen meggyógyult vágás, azt egy nagyobb és mélyebb körben újra kivágják, emellett megkeresik az úgynevezett őrszem nyirokcsomót, amit szintén kivesznek. Szóval 2 vágással fogok ébredni. A műtét után egy héttel kiderül, hogy a nyirokcsomóban keletkezett-e már áttét, mert az alapján már lehet máshol is. És akkor igencsak nagy a baj. Abban reménykedünk, hogy ez nem így van. Hinnem kell abban, hogy nem ennyire súlyos a dolog.
Hogy vagyok? Testileg köszi jól, lelkileg összeomlás. Több embernek próbáltam már elmagyarázni mit érzek, de nem tudom. Annyira hullámzó... Egyik percben nagyon bizakodó vagyok és úgy érzem rengeteg erőm van és bármit megteszek, hogy legyőzzem ezt a szart, a másiik pillanatban totál kétségbe vagyok esve, félek, szorongok, sírok.
Sokmindent olvasgattam itt a neten, többnyire elkeserítőek voltak. Én annyira próbálok erős maradni, komolyan.... Annyira próbálom keresni a túlélőket, a lehetőségeket, a kapaszkodókat, de gyakran falakba ütközöm és csak újra elkeseredek. Nagyon meg kell erősödnöm valamilyen úton-módon, mert iszonyatosan legyengítenek lelkileg ezek a dolgok, miszerint alig éli túl valaki és nagyon gyorsan áttéteket képez stb. Nagyon félek. Nem lenne szabad, de most ebben a szakaszban vagyok. Talán csupa olyan dolgot kéne tennem, ami felvidít. Szeretném is! De egyelőre kétségbe vagyok esve. Szeretnék pozitív történeteket hallani és szeretnék reményteli dolgokat olvasni, nem olyanokat, hogy a fiatalok 1-2 hónap alatt elmennek a melanoma miatt. Nagyon nem ilyeneket!!!
Jövő héten elvileg egész héten bent leszek a kórházban, nem tudom mi a frászt fogok bent kezdeni magammal, nem tudom hogyan fogok aludni, egyátalán ott lenni! Tudtommal ráadásul még látogatási tilalom is van, szóval nem jöhet be senki. Anyummal már beszéltem, hogy szeretném, ha ott lenne velem a műtét előtt, alatt és miután felébredek, de lehet, hogy ez marhára nem fog megvalósulni.
Annyira szeretném, hogy ne legyen előrehaladott az állapotom!! Akkor még jó esélyeim vannak. És én hiszek az esélyekben, én fel szeretnék igazán nőni, dolgozni szeretnék, jó feleség és anya szeretnék lenni. Vannak céljaim, vannak álmaim, vannak kapaszkodóim. Sok embert szeretek és úgy érzem engem is sokan szeretnek. Én boldog szeretnék lenni és hiszek abban, hogy van erőm és hiszek abban, hogy képes vagyok harcolni és hiszek magamban, Istenben, hogy velem van és szeret. Ez egy nagyon-nagy kihívás, egy nagyon-nagy megmérettetés, ez egy nagyon-nagy feladat. És amég nem mondják azt nekem, hogy nincs mit tenni, nem tudunk segíteni, addig nem adom fel. Összeszedem minden erőm és állok elébe a harcnak. Ez igenis egy harc. És utálom azt a szart, amit levettem rólam, mert utálom és gondolni is utálva gondolok rá. Amég van erőm, nem fogom hagyni, hogy tovább mérgezzen.
Nagyon hullámzó vagyok, tényleg. Amióta tudom, teljesen máshogy érzem magam. Egyszer teljesen jól és én magam sem hiszem el, hogy akármilyen bajom is lehet, másszor teljesen gyengének és elhagyatottnak. Néha rengetek erőm van, másszor szinte semmi.
Nagy szükségem van a támogatásotokra. Most kérem először igazán, hogy drukkoljatok nekem. Ne mondjátok magatoknak azt, hogy nincs semmi baj meg hogy úgyis hipp-hopp túlleszek rajta, és légyszi ne tagadjátok le magatokban, hogy ez van. EZ VAN. Segítsetek nekem annyival, hogy pozitívan gondoltok rám és küldtök egy kis szeretetet, energiát. Iszonyatosan szükségem van rá. Nem szeretnék leszívni senkit, de most valami pluszra van szükségem. Ha imádkoztok, imádkozzatok azért, hogy jók legyenek a következő eredményeim. Most ez a legfontosabb.
Nem tudom mit írhatnék még. Nagyon átmeneti állapotban vagyok. Fent és lent és pillanatok alatt váltok. Valahogyan meg kell találnom az egyensúlyt, valahogy erősebbnek kell lennem, mert most erre van szükség.
Aki tud nyugodtan bombázhat jótanácsokkal, pozitív példákkal, erőre van szükségem és hitre. Nagyon sok hitre.
Köszi, hogy elolvastátok ezt a kétségbeesett írást.
Hamarosan újra jelentkezem és beszámolok hogy vagyok fizikailag, lelkileg, mik történtek stb.
Szép napokat Nektek és sok mosolyt. Nekem ez most nehezen megy, de már trenírozom. Holnap nem fogok elkeserítő adatokat, statisztikákat olvasni. Inkább csinálok valamit, ami felvidít.
Puszi Nektek.
Nati
- 2010-01-17 13:09 vasárnap
Sziasztok,
eltelt néhány nap, amióta nem írtam. Pénteken miután hazaértem, nem is voltam gép előtt, beszélgettem Anyummal a dolgokról, gyümölcsöt ettünk, tv-ztünk. Szerencsére már kedden ott lesz nálam a kórházban. Nem szeretnék egyedül lenni és nagyon remélem, hogy be fogják engedni!!! Képzeljétek a kis vágásom olyan szépen begyógyult, hogy alig látszik! A következő kiccsit nagyobb lesz, de majd rágyúrok, hogy azis ilyen gyorsan helyrejöjjön.
Tegnap voltunk Mamámnál és egész délután elég ramatyul éreztem magam, de meglepetésemre a Nagynéném elküldte vele az Avemart és ettől egyből jobban lettem Azért meg lehet inni. Nagyon bízom benne, hogy segít nekem kirugdosni magamból a csúúúnya kis szörnyecskéket, mert abszolúte nincs rájuk szükségem. Este sikerül a hangulatomat megint lehúzni azzal, hogy olvasgattam a dolgokról. Per pillanat a II-es stádiumban vagyok, ami amiatt van, hogy 2 mm-nél nagyobb volt a betyárkörte (amit leszedtek), de nem kifelé, hanem befelé, a bőrbe. Nem tudom mennyire érthető. Emellett az is beleszámít, hogy ki volt fekélyesedve, magyarul vérzett. Igen, ez nem jó dolog, mert a vér által a ráksejtek könnyebben jutnak be a véráramba és fészkelik be magukat kellemetlen helyekre. Azért remélem félúton meggondolták magukat és úgy döntöttek inkább maradnak ott, ahol vannak és megvárják, még szépen kivágják őket a francba onnan. Tudom, hogy nem ennyire hülyék, de hátha Eléggé megijeszt mindig minden ha olvasgatok, de úgy döntöttem inkább tudjak a dolgokról, hogy reálisan lássak és az alapján tudjam beállítani magam, hogy mi ellen harcolok. Olyan jólesett jóllenni! Ilyenkor rájövök, hogy többnyire a lelki teher az, ami megnehezíti a napjaimat és lehúz. Igyekszem ebből minden alkalommal kijönni, de néha jön magától és ilyenkor annyira tudom értékelni a világot, hogy segít nekem! Ettünk fincsi pirogot, Mama hozta a piacról, majd lassam hazabaktattunk. Itthon netezés, beszélgetés majd megittam az első adagot az Avemarból. Hát iszonyatos szaga van, aztán rájöttem, hogy az íze sem fincsi, de nem különösebben érdekel, kakaóban ittam, úgy, hogy közben nem vettem levegőt.
Este kerestem magamnak meditációt meg mostfigyelj KLASSZIKUS ZENÉT (Beethoven, Mozart), mert állítólag gyógyít. Megtalálja a rákos sejteket és igyekszik kikergetni a szervezetből. Érdekesen hangzik, de ha abból indulok ki, hogy a babák is szeretik és felismerik születésük után is a mama pocakjában hallgatott zenét, akkor lehet benne valami. Jaa, és a kisbabák még méhen belüli fejlődésére jótékony hatással is van a klasszikus zene. Szzzóval, nem mondom, hogy stílust váltok, de eddig úgysem hallgattam, most meglátjuk, ha jó érzést kelt bennem, marad. A meditációnak pedig nagyon örülök, mert speciálisan ilyen gyógyítós, régebben már csináltam és szerettem. Most pedig mégnagyobb szükségem van rá, úgyhogy hajrá. Ma este az albiban szeretném megcsinálni, a kórházban nem tudom mennyi lehetőségem lenne rá. Egy rakat filmet is letöltöttem, persze mind ilyen vígjátékos-romantikusos, drámákkal nemigazán szeretném lehúzni magam. Igyekszem majd lekötni magam.
Anyuval már összepakoltunk csomó mindent ami kelleni fog, de kedden majd ő behozza, ami nem fért be hozzám.
Holnapi napon jónéhány vizsgálat fog rám várni, röntgen, ultrahang és lehet már mondtam, az is lehet, hogy már ott menet közben fogják látni, ha van valami. De abban bízom, hogy sehol semmi. Tiszta. Tisztatisztatiszta.
Kedden csak egy dolog lesz, lymphoscintigrafia. Ahogy utánanéztem, elvileg ez az, amikor megfestik a nyirokutat, de ebben nem vagyok biztos. Mindenesetre kékvérű leszek, de azért nem kell meghajolni és kezet csókolni.
Nos, nem tudom hogyan fogok majd írni, de ha Ricsi betud majd jönni, akkor megkérem, hogy hozza a mobilnetet, hogy legalább jelentkezni tudjak hogy vagyok, mint vagyok. Szerdán gondolom egész nap K.O., örülök majd, ha nem pisilok ágyba, de Anyu azt mondja, hogy pénteken úgyis kipaterolnak majd. Szóval talán nem is olyan sok ez az 5 nap. Egy úgyis szunyálással megy el. Utána meg nem fogok fickándozni, akkor fogok majd mindenkinek telefonálni, hogy teljesn az idő és persze, hogy halljam a hangotokat. Az tuti jó hatással lesz rám.
Most halászlé, aztán délután megyek a Nagynénémékkel Bajára, aztán Szeged, ott még rendbeteszem magam, bepakolok, nyüszögünk egymásnak Nyüszögővel, aztán reggel indulás. Hogy ha este lesz net az albiban, még lehet, hogy írok Nektek pár sort.
Addigis puszi mindenkinek, hallgassatok sok klasszikus zenét egyetek sok zöldséget-gyümölcsöt, és figyeljetek a pöttyeitekre. Meg a testi jelekre, amik kiabálják, hogy valami nincs rendben. Ennyivel tartoztok magatoknak. Meg nekem
Szép vasárnapot, nagyölelés, mosolyka by Nati.
Gyorsan írok még pár sort, mielőtt elmegy a net.
Nagyjából össze van készítve minden, hát egy túrahátizsák bőven televan, de hát nem 2 napra megyek, na. Most per pillanat nem izgulok és nem félek, de ha elkezdek rajta gondolkodni, rámjön a remegés. Szóval inkább igyekszem a jó dolgokra gondolni.
Mmmm, mit is írhatnék, talán csak annyit, hogy gondoljatok rám és drukkoljatok nagyon, hogy tiszta legyen a nyirokcsomó. Ha az rendben van, akkor kevesebb ok van az aggodalomra.
Remélem el tudom majd foglalni magam a kórházban. Újságok, könyvek, filmek, zenék várják, hogy eltereljék majd a rossz gondolatokat és persze Ti is velem lesztek, nagyon sokat fogok gondolni Rátok, mert felőletek jön az a pozitív energia ami elfeledteti velem a legrosszabb eshetőségeket.
Hát akkor én most nekiállok eltakarítani magamról a szőrt, hogy ne nekik kelljen, fürcsizek, aztán végiggondolom mi kellhet még, majd iszok egy nyugiteát, aztán bedőlök az ágyba.
Ricsi Anyukája most írt MSN-en: "Legyél erős és győzni fogsz!" Összeszedem minden energiám. Ígérem.
Szeretlek Titeket, ahogy tudok jelentkezem majd valahogy, bátran hívjatok telefonon, ha épp nem tudom felvenni, visszacsörgetlek Titeket. A telefonszámom megtaláljátok az iwiw adatlapomon (Kató Anita (Nati) Nagybaracska).
Puszi és nagy ölelés Mindenkinek, köszönöm továbbra is a sok jó szót, a bíztatást. És fel a fejjel.
Natika
Sziasztok,
ittvagyok végre, összeszedtem magam annyira, hogy leüljek és le is írjam nagyvonalakban, mi történt az 5 nap alatt. Egyszer tudtam netezni a kórházban, de nem tudtam volna mit írni. Most, hogy eltelt 1 nap azóta, hogy nyugodtabb körülmények között vagyok, nem a 4személyes cellámban, kicsit jobb a kedvem.
Hétfőn reggel felpakoltunk és elmentünk Ricsivel a kórházba. Tartottam magam, nem akartam kiborulni, de belül eléggé kivoltam. Odaértünk kb. 9 körül, sorszámot húztunk, megvártuk, azt mondták, majd szólítanak. Csodás. Ott ültünk nem tudom mennyit, de óráknak tűnt. Tömeg, beteg emberek, türelmetlenek, elegük van, néznek, sajnálnak, nemtudom, annyira nem tudja ezt az ember pozitívan nézni... Nagy nehezen kinyögték, hogy második emelet balra. Oké, felmentünk a második emeletre, balra, ott leadtam a papírkáimat, Ricsit elküldték (
), megmutatták a szobát. Bent feküdt 2 idős néni meg egy fiatalabb. Elkezdtem kipakolni, felfogni, hogy most mi is a szitu, mindegy. Szóval a lakótársaim egy 84 éves néni, aki 5 percenként elfelejti, hogy hol van, miért van ott, mit csinálnak vele, hol a wc, hol a fürdőszoba, evett-e ma már, Szegeden van-e és hogy tulajdonképpen mi a fészkes fenét keres ott, ahol van. Volt miről beszélni. 5 percenként tudtam neki újat mondani, ami azt jelenti, hogy naponta 10x meséltem el, hogy ki vagyok, honnan jöttem és miért. Meg hogy hol a wc, hol a fürdő, hol az ebédlő... Mókás.
A másik szobatársam egy 86 éves néni, akivel az 5 nap alatt annyit "beszéltem", hogy egyik este speciálisan nekem elmesélte, hogy ki, hányban, miben halt meg a családjában, az ismerősi körében, meg úgy általában az életében. Tehát műtét előti napon kb. 1 órán keresztül a szarabbnál szarabb halálokról beszélt. Közben persze sírt. Nem volt kellemes.
Az akkori harmadik szobatársam 53 éves anyuka volt, tök normális és akkor készült a műtétre, amikor megérkeztem. Vele aznap nem beszéltem emiatt túl sokat, inkább csak amikor jobban lett. Ő szerdán akkor ment haza, amikor én készültem a műtétre. Ő vígasztalt kicsit kedden, mert nem kicsit borultam ki, majd mesélem. Szerdán műtét előtt ismét kiborultam, mert nem engedték be Anyut. Pedig akkor már megkaptam az altató+nyugtató kombinációt.
Szóval hétfőn 2 vizsgálatra mentem, jött értem egy hapsi és elkísért a mellkasröntgenre. Aztán elmentünk ultrahangra, de oda csak felkísért, majd lelépett. Kb. több, mint egy órát vártam a procedúrára, de úgy, hogy már indulás előtt marhára kellett pisilnom, de azt mondta a nővér, hogy ne menjek pisilni. Okkké. Mire bejutottam a vizsgálatra, már annyira kellett, hogy majdnem becsurogtam, amikor a hasamat vizsgálta. Ez ilyen lágyrész ultrahang volt és a hapsi aki csinálta azt mondta, hogy nincs itt sehol semmi, ami rám nagy megkönnyebbüléssel hatott. Magyarul annyi, hogy nem látott olyan áttétet, ami akkora lett volna, hogy már látszik az ultrahangon. Persze ez nem jelent semmit. Miután ezen túljutottam, alig vártam, hogy visszarohanhassak az osztályra és kiereszthessem magamból a felesleges folyadékot. Az ultrahang abból a szempontból volt kellemes, hogy közben arra gondoltam, hogy ha majd babát várok, akkor is valahogy így fogják nézegetni Őt a pocakomban.
Miután visszamentem a szobámba, elkezdődött az unalom. Igyekeztem lefoglalni magam olvasással, gondolkodással, zenehallgatással, d nem igazán haladt az idő. Az éjszaka persze úgy telt, hogy fél-egyóránként felébredtem és azt vártam, hogy végre reggel legyen és ne parázzak be fél-egyóránként azon, hogy atyaég, kórházban vagyok! A poén, hogy este 5 órakor már mindenki ágyban van és 7-re tönnbyire mindenki alszik. Reggel meg 5-kor van ébresztés, akkor kötelező elmenni fürdeni, mert 8 körül vizit. Nekem nem igazán akart átállni az órám, inkább az este 11-kor fekszünk és másnap 10-kor ébredünk téma jött volna be jobban. De nem kérdezték, így hát alkalmazkodtam.
Kedden reggel 7-re kellett készen lennem, mert indulás volt az újklinikára erre az izotópos vizsgálatra. Egy idősebb bácsival (innentől Mikulás) mentem meg egy 30-as sráccal, aki csak odáig kisért minket. Ott szépen leültünk és következett a várakozás, kb. fél-háromnegyed óra. Addig egész jól elbeszélgettünk, mesélte, hogy neki is melanomája van, de neki nagyon minimális mélységű, szóval kb. jobb helyzetben van az öreg, mint én. Nagy nehezen behívták, majd nagy nehezen ki is jött, kb. fél órát volt bent. Behívtak engem is. A vizsgálat úgy nézett ki, hogy félmeztelenre vetkőztem, leültem, beadtak a hegemhez 4 injekciót, amiben az a megfestős folyadék van, ami majd megmutatja azt a nyirokutat és azt az első nyirokcsomót, ahova terjedhetett már a dolog. Beadta a folyadékot, majd befeküdtem félmeztelenül a gép alá, ami olyan 20 percen keresztül volt fölöttem, mellettem, s ez idő alatt a monitoron egyre élesebben kirajzolódott néhány folt. Először egy db, élesen és nagyban. Majd egy kisebb halványabbanés egy még kisebb, alig láthatóan. Amikor ezt meglátta a doki meg az asszisztens, csak annyit mondtak, hog: ÁTMENT. Én eből egyből azt vettem le, hogy mivel nem csak egy nyirokcsomó látszik, ezért már továbbment a daganat másik csomóba is. Abban a pillanatban, amikor ezt felfogtam, kissé összetört bennem a világ. De nem kérdeztem, csak minél előbb el akartam takarodni onnan. Felöltöztem és visszamentünk a Mikulással a kórházba. Odaértünk, lepakoltam és rámjött a zokogás. Bementem az ebédlőbe, leültem az ablakhoz és csak sírtam, zokogtam, nem álltak el a könnyeim. Olyan érzés volt, mintha minden elveszett volna. Mintha semmi értelme nem lenne a további harcoknak, erőfeszítéseknek. Azm hogy szar volt, nem kifejezés. Kijött belőlem az előző hét minden aggodalma, feszültsége, a félelem, a kétségbeesés... Csak sírtam és csak sírtam. Aztán bejött a szobatársam, az 53 éves ésmegpróbált arra buzdítani, hogy ne sírjak. Nem jött össze. Nem tudom mennyi idő telt el, de amikor már úgy éreztem, nem tudok többet sírni, kimentem és lefeküdtem kicsit az ágyamra. Szerencsére nemsokára jött Anyu, így egy kicsit muszáj volt összeszednem magam. Ez egészen addig tartott, amég a szemembe nem nézett és meg nem kérdezte, hogy mi a baj. Akkor újra elkezdtem zokogni és újra nem tudtam abbahagyni. Elmondtam neki, hogy mit hallottam és hogy nagyon rosszra gondolok, kétségbe vagyok esve és úgy érzem nincs több erőm. Anyu persze nagyon megijedt, mert nem látott sírni azóta, hogy megtudtam mi van velem. Tartotta magát, nem sírt, de láttam rajta, hogy iszonyat energiájába kerül mindez. Beszélgettünk, próbáltunk másról, vidámabb dolgokról. Mindezt csak a kórház külső folyosóján tehettük meg, mert csak ott találkozhattunk. Az osztályra, a szobámba nem jöhetett be senki.
Vissza kellett mennünk az izotópiára vagy miaz, és újra befeküdni a gép alá 20 percre. Újra végigvárni... De akkor ott volt Anyu, ami sokat jelentett, próbáltuk elütni az időt viccelődéssel. Vissza a kórházba.
Eltelt x idő és megérkezett a pszichológus, mert kértem, hogy had beszélgethessek egy szakemberrel, aki talán tud segíteni. Ő egy 26 éves, szimpatikus lány volt, saját stílussal és csomó szakértelemmel. Elmondtam neki a fő félelmemet, hogy attól félek, hogy majd a műtőasztalon annyira beparázok, hogy rosszul leszek és nem tudnak majd velem mit kezdeni és és és... Elég sokat beszélgettünk,elmondott egy technikát, hogy hogyan csillapíthatom le magam, ha pánikolok, emellett még más dolgokról is beszélgettünk, de az sak kettőnkre tartozik. Kicsit jobban éreztem magam a beszélgetés után, hogy kimondhattam a félelmeimet és még segítséget is kaptam.
Visszamentem Anyuhoz és láthatóan már nyugodtabb voltam. Rávettem magam, hogy megkérdezzem Nikit (az osztályon lévő fiatal, szimpatikus doktornénit), hogy szerinte is azt jelentette-e az hogy ÁTMENT, mint ahogy én azt gondolom. Anyu szerint az csak annyit jelent, hogy a festék átment az egyik nyirokcsomóból a másikba. Bementem és megkérdeztem. Igaza lett Anyunak. Az csak a festék átterjedését jelentette. Hihetetlenül megkönnyebbültem.
Beszélgettünk még Anyuval kint a folyosón, majd be kellett mennem vacsorázni. Vacsi után nem is tudom hány óra körül jött Ricsi, nagyon-nagyon örültem Neki. Beültünk egy vizsonylag eldugott helyre és próbáltuk kizárni magunkat a kórházi környezetből. Néhány perc telt el az érkezése óta, amikor újra kiborultam. Elkezdtem sírni és nem tudtam abbahagyni. Akkorra már annyira féltem a másnapi műtéttől, hogy szinte másra sem tudtam gondolni. A lelkem iszonyatosan el volt fáradva, erőm semmi és csak arra tudtam gondolni, hogy holnap műtét. Leírni nem tudom a félelem azon fokát, amin akkor táncoltam. Ricsi tartotta magát, de láttam, hogy nehezen megy neki. Öleltem, szorítottam, bújtam hozzá, de egy pillanatig sem tudtam azt érezni, mint amikor az albiban vagyunk, összebújunk és csak vagyunk egymásnak, szeretetben, jókedvben, szerelemben. Odatettem a fejem a vállára de elég volt kinyitni a szemem és balra nézni, ahol a műtő volt. Ha ezekre a percekre gondolok, most is bőgnöm kell. Rég nem voltam annyira mélyponton, mint akkor. Azt éreztem, hogy nem bírom már. Annyira sokat gyötrődtem, hogy nincs több erőm. Próbált vígasztalni és próbált erős lenni, de ki tudná ezt egy ilyen helyzetben? 
Nagyon sokat segített, hogy ott volt, de annál jobban fájt, hogy nem mehettem haza Vele és nem bújhattam mellé a meleg ágyba... Mintha az ember a saját teste miatt került volna fogságba és még hibáztatni sem tud senkit, hogy legalább könnyebb legyen...
Elment, én meg ottmaradtam. Vissza a szobámba olvasni, filmet nézni, készülni a szerdára. Kértem elalvás előtt egy nyugtatót a nővérkétől, persze ez is hosszas procedúrába került, még megszerezte, de jobbank láttam így. Nem tudtam volna elaludni. A vicc az, hogy én csak egy felet szerettem volna, de azt mondta, hogy az egészet be kell vennem, mert az ügyeletes orvos adta ki. Nem tudom mennyit, kb. 2 órát vacilláltam rajta, hogy tényleg bevegyem-e. Amikor már annyira mindegynek tartottam, bevettem. Persze megijedtem, hogy húú majd rosszul leszek tőle stb. De szép lassan bealudtam és végre végigaludtam az éjszakát. Reggel a nővérke villanykapcsolására ébredtem és nem tudatosodott bennem, hogy aznap délelőtt műtenek. Még hatott a nyugtató, vagy nem tudom, de leszartam kb. Ahogy teltek az órák persze egyre idegesebb lettem és a plasztikás csajok a másik szobából próbáltak nyugtatni, de nem igazán ment. 9 után valamennyivel megkaptam a műtét előtti nyugtatót, de nem igazán akart hatni. Anyu csörgött telón, hogy megérkezett, menjek ki. És elkezdtem kb. futni az ajtóhoz, hogy addig tudjak vele beszélni, ameddig észnél vagyok, de a nővér kb. rámkiabált, hogy hova megyek??? Mondom neki, hogy itt van anyukám és szeretnék a műtét előtt beszélni vele mindenféleképp. Az a szar, hogy reggel viziten, amikor bejött az orvos és megkérdeztem, hogy bejöhet-e anyu műtét előtt, mert nagyon félek, ő simán rávágta volna, hogy persze, bejöhet de az a nő elkezdett magyarázni, hogy jó lenne, ha megérteném, hogy látogatási tilalom van és ha más nem jöhet be, akkor ez alól az én anyám sem kivétel, úgyhogy fogjam fel és nyugodjak le, majd ha fel tudok kelni és megengedik, kimehetek és találkozhatok vele. KÖSZI! KÖSZI SZÉPEN!!
Visszaküldött a szobámba, még integetni sem tudtam anyunak, hogy ittvagyok, vagy valami. Leültem az ágyamra és elkezdtem zokogni. Olyan szinten, hogy kb. levegőt nem kaptam. Szomszéd anyuka odajött és elkezdett vígasztalni, hogy most már nem sokára túlleszek rajta, nyugodjak meg, de csak zokogni tudtam. Megölelt, magához szorított, én meg elképzeltem, hogy anyukám szorít magához és egy nagyon picit megnyugodtam. Jobb is, hogy nem látott ilyen állapotban. Amikor már elkezdett hatni a nyugtató szinte álomba sírtam magam. Elaludtam és legközelebb akkor ébredtem fel, amikor jött a műtős srác. Felfeküdtem arra az ágyra, letakart és elindultunk kifelé. Sem szemüveg, sem kontaktlencse nem lehetett rajtam, szóval nem láttam semmit. Amikor kiértünk az ajtón, láttam, hogy valaki hírtelen felpattan és odajön hozzám. Anyu volt az, rögtön elkezdett hozzám beszélni, hogy szia Kicsim, itt vagyok, nem lesz semmi baj, mondta a srácnak, hogy csak egy pár szót had szóljon hozzám én meg akkor átkerültem egy másik világba, úgy éreztem, hogy ha itt van Anyukám, nem lehet semmi baj. Megsimogatott aztán tovább tolt a srác. Betolt a műtőbe, ahol halkan szólt a rádió, sürögtek-forogtak az emberek. Próbáltam arra figyelni, hogy nyugodt legyek, hogy mindjárt elalszom és nem lesz semmi baj, csak felébredek és túlleszek rajta. Kaptam egy branült a kézfejembe, majd tettek-vettek tovább és nem mondták mikor kapom meg az altatót. A srác fölém kötött valamit, majd elkezdték nyomni az injekciót a kezembe. Annyit éreztem, hogy elkezd zsibbadni az agyam, majd elaludtam. Nem emlékszem mit álmodtam, csak talán annyira, hogy Aliz ül egy padon és mellette egy hatalmas mackó jelmezbe öltözve ül valaki... Aztán felébredtem. Nem emlékszem pontosan, de betoltak a szobámba és utána az a kép jött, hogy ott van anyu szájmaszkban és azt mondja a nővér, hogy csak 10 percig maradhat. Nagyon jó érzés volt, hogy ott van bent én meg felébredtem és állítólag egyből beszéltem a nagynénémmel telefonon, hogy milyen jót aludtam, de ebből csak foszlányokra emlékszem. Az megvan bennem, hogy jól éreztem magam az altatás után, nem fájt semmi, főleg lelkileg és ez sokat számított. Utána is csak annyi, hogy Anyu valamikor elment én meg visszaaludtam. Nem tudom mennyit aludtam, de fel-felébredtem és örültem, hogy túl vagyok rajta. Folyamatosan kaptam fájdalomcsillapítót, de a fájdalmamra semmit nem hatott, inkább a fejemre, úgy kiütött. Aztán a nővér szenvedett vele össze-vissza, mert ez egy gép volt, ami adagolta egy injekcióból a branülbe a cuccot. Nem bírtam sokáig fent lenni. Egyszer csak nagyon megszomjaztam, akkor ihattam pár korty vizet, aztán újra bealudtam. Ha ment valaki a folyosón felébredtem. Estefelé ki akartam menni wc-re pisilni, de annyira elszédültem meg hányingerem lett, hogy visszafeküdtem, majd az új nővérke segítségével kimentem, akkor már jobban voltam. Aznap többnyire feküdtem és nem agyaltam, nem gyötörtem magam lelkileg és ez jó volt. Este kicsit járkáltam, és jól esett, hogy nem hánytam és egész jól vagyok. Felemelő érzés túllenni rajta. Igaz, a hónomalja akkor is nagyon fájt és azóta is folyamatosan, de napról-napra jobb lesz. Csütörtökön is néhányszor még el-elszédültem, de igyekeztem arra gondolni, hogy másnap megyek hazaaaaaa!!!
Csütörtökön reggel segített a nővérke fürdeni, elég érdekes, hogy állsz a zuhanyzóban egy kb. veled egykorú csajjal meztelenül (ő nem) és ő mossa meg a hátad, mert annyira magatehetetlen vagy, hogy a kezed nem bírod normálisan megemelni. Túlvoltunk ezen, 8 körül vizit, mondtam, hogy jól vagyok. Ja, persze a nyelven benőtt, tehát nem tudtam visszatenni a piercinget. Az orrom szintén, tehát a piercingeknek most pihi van. Nem is sajnálom, nem tudom miért, talán csak egy kicsit, mert hiányzik a nyelvemnek, már úgy megszokta. Mindegy, csütörtökön olvasgattam, filmet néztem, pszichológus csajjal beszélgettem egy nagyot és tök jót, Ricsi beugrott, neteztem egy kicsit, majd nagy nehezen eltelt az idő, este jöttek Laciék, amikor már ott volt Ricsi, de ez lehet, hogy szerdán volt, nem tudom. Kaptam Ricsitől egy cuki Makákót, olyan jó puha a szőre, mint Neki Simogattam, örültem neki. Aranyos, hogy vett nekem ajándékot. Éjjel magamhoz öleltem és arra próbáltam gondolni, hogy Vele alszom. Az öreg nénik meg járkáltak, krahácsoltak, köhögtek, beszéltek álmukban... Minden volt. Aznap ráadásul valami összeégett embert is behoztak oda, nagy akció volt én meg nem bírom az ilyet, annyira beparáztam, hogy elmenekültem és addig nem jöttem elő, amég el nem vitték onnan. Nem bírom.
Csütörtök este jött egy csajszi, negyediknek a szobába, 18 éves, a kézfején lett egy melanoma, amit kivágtak és a combjából vettek bőrt, hogy pótolni tudják. Kiszedték a hónaljából meg a kezéből is a nyirokcsomót, de sajnos találtak benne rákos sejteket, ezért most azért jött, hogy másnap kiműtsék az összes nyirokcsomóját a hónaljából. Hihetetlen...
Azis, hogy annyira lazán fogta fel, annyira természetes a számára, hogy meggyógyul és nem lehet baj. Egy kicsit irigyeltem ezért a hozzáállásért és kicsit lelkiismeretfurdalásom is lett, hogy lehet bennem van a hiba, amiért ennyire túlspirázom, de szereintem ezt mindenki máshogy éli meg, nincs két egyforma lélek, nincs két egyforma élettörténet. Igyekszem elfogadni, hogy én ilyen vagyok, van amikor iszonyú nehezen megy, hogy pozitívan álljak hozzá, másszor szembe sem jut az, hogy ebből szarul is ki lehet jönni. Aznap este sokat beszélgettem a lánnyal, jól esett végre fiatal közelében lenni, megosztani a problémát, tudni, hogy mással is megtörténik és igenis lehet jól hozzáállni. Remélem minden rendben ment a műtét alatt és meg fogunk gyógyulni leányzó. Minél hamarabb! Aznap jöttek még új emberkék a plasztikás szobába is, például egy néni, ötvenpár éves lehetett, jól nézett ki nagyon. Reggeliztünk, amikor véletlenül meghallottam, hogy azt meséli, hogy melanomás volt évekkel ezelőtt. Felpattantam és megkérdeztem, hogy jól hallottam-e, amiről beszél, mert kíváncsi lennék én is rá. Mondta hogy igen, 9 éve történt és sikerült meggyógyulnia, de majd keressem meg és elmeséli. Örültem, hogy majd beszélgethetek vele, talán tud adni néhány jótanácsot, amik beválnak. Így is történt, este lemesélte a történetét, hát majdnem dobtam egy hátast, mert azt mondták neki, hogy már csomó szerve áttétes és kevés ideje van hátra, amikor elment egy másik orvoshoz és kiderült, hogy nincs is áttétje... Félelmetesek egyesek!!! Mondta, hogy elkezdett agykontrollozni és eltökélte, hogy nem adja fel, meg fog gyógyulni és így is lett. Azt mondta, hogy bár a sorsunkat nem tudjuk elkerülni, de amit tudunk meg kell tennünk és el kell döntenem, hogy meggyógyulok és nincs más lehetőség. Nehéz lesz de ki kell tartanom és meglátom, évek múlva én is így beszélhetek erről az egészről, mint ahogy neki mára már csak emlék. Jól esett beszélni vele.
Csütörtökön este még megnéztem egy filmet, majd elaludtam kis Makákóval. Nehezen találtam meg a pózt, amiben kényelmesen tudok aludni, de végül sikerült. Pénteken reggel nagyjából megfürödtem, ami elég körülményes segítség nélkül, de megoldottam. Elkezdtem összepakolni, szépen lassan, hogy teljen az idő. Reggelire már fel is öltöztem kinti ruhába, hát annyira jól esett!!! Farmer, pulcsi, igaz majd leszakadt a kezem, mire belebújtam, de nem igazán érdekelt. Előtte átkötözték a sebeimet, azt mondták, hogy szépek és a doki, aki műtött még mutogatta is a Nikinek, hogy nézze meg, 2 napos seb és már milyen szépen gyógyul. Örültem és közben majd beszartam, annyira fájt, hogy ott nyomkodják, törölgetik, tapasztják össze-vissza. Miután összepakoltam már csak járkáltam össze-vissza, fel s alá, hogy jöjjön már Anyu és legalább beszélgetni tudjunk. A "cuki" nővér csomószor leállított, hogy minek öltöztem már át meg hova sietek ennyire, de hát inkább ráhagytam. Mikulással meg Tamással beszélgettünk, viccelődtünk, már mindenki nagyon ment volna haza. Rádiót hallgattunk, sztorizgattunk. A szobtársam csajszi megkapta a nyugtatóját, aztán be is aludt. Ő nem aggódott egy percig sem a műtét miatt, aludt előtte is, alatta is meg gondolom utána egészen addig, még haza nem engedték. Ő így tölti a kórházi létet. Anyu megérkezett és kiültünk beszélgetni, vártuk, hogy jöjjön apu, hogy hazavigyen minket. Rákérdeztem még Nikinél 1-2 dologra, meg hogy mondott-e a doki valamit a műtétről, hogy sikerült-e kivenni a dolgokat, vagy valami, de azt mondta, hogy ő csak kivágta amit kikellett, meg összevarrta, tulajdonképpen abból nem lát semmit. Kaptam egy rakat papírt, mert 2 vizsgálatra még mennem kell (koponya CT meg csontvizsgálat, olyan mint az első izotópos csak nem kell vetkőzni állítólag). Azok majd februárban. Az eredményt elvileg hétfőhöz egy hétre megtudom, de ha pénteken szegeden lennék lehet már akkor meg tudná mondani. Na, majd eldöntöm hogy legyen.
11 körül megérkezett Apu, addigra Mikulás hazament, Tamás még várta a buszt. Elmentünk az albiba anyu cuccaiért, meg nekem pár dologért, pisi, majd indulás haza. Kerülnünk kellett, mert egy kamion belecsúszott Szeged határában az árokba. Baján bementünk az Aldiba venni pár dolgot, mert este jöttek hozzánk Erdélyből Vince meg a fia Levi, az újdonsült apuka. Hazaértünk, kipakoltunk, beágyaztam magam a nappaliba, újságot olvastam, TV-ztem, mert eléggé ki voltam merülve. Megjött Hugom meg a barátja Zsolti, közben Mama is eljött megnézni, örült, hogy látott. Vacsiztunk, majd lazulás, majd megjöttek Vincéék, velük beszélgettünk a kis Eszterről, végre valami vidám téma. TV-zésbe belealudtam, úgyhogy összeszedtem magam és bekucorodtam a saját ágyamba, de jöttek a hülye gondolatok, én meg már annyira nullán voltam, hogy erőm sem volt szépekre gondolni, de azért megerőltettem magam. Éjszaka jópárszor felébredtem, mert a kórházzal álmodtam és eléggé beparáztam, de sikerült lenyugtatni magam. Remélem fokozatosan jobbak lesznek az éjszakáim és nyugodtabb leszek ezáltal nappal is. Anyu velem aludt, ez megnyugtató volt, mert valamiért szarul alszom a szobámban. 9 körül ébredtem, reggeliztem, majd neteztem. Ma nem voltam kint, pedig nagy hó esett, de valahogy nem kívánkoztam ki a hidegbe. Levágtam apu haját, szerintem egész jó lett. Különösebben nem csináltam mást, lazultam. Gondolkodtam, főleg reggel, amikor kezdődött a nap, teleraktam magam pozitív gondolatokkal meg sok erővel. Ezt így fogom csinálni reggelenként mert nagyon hatásos. Napközben néha-néha még szarul érzem magam, de valószínűleg ez lelki. Ezen próbálok javítani, erősíteni.
Azt hiszem kiírtam mindent magamból erről a pár napról. Annyira megviselt, hogy miközben írtam újra potyogni kezdtek a könnyeim... Remélem ezzel, hogy lejegyeztem, egy fokkal könnyebb lesz. Minden nappal könnyebb lesz.
Most szeretném megköszönni Nektek, hogy gondoltatok rám, sőt energiát küldtetek nekem ezalatt az 5 nap alatt, sokat jelentettek az SMS-ek, a hívások, a rámgondolások! Olyan embertől is kaptam, akire aboszolút nem számítottam és nem is tudtam, hogy tudja... Köszönöm 10x, 100x, 1000x!!!!
Igyekszem minden nap írni hogy vagyok, mik zajlanak bennem. Sokminden... Még a történtek hatása alatt állok, de igyekszem kijönni ebből az egészből.
NEM ADOM MAGAM!
Puszillak Titeket: Nati
Sziasztok,
itt vagyok már Szegeden, több, mint egy hét pihenés után visszatértem a citybe. Az utóbbi napokat főként pihenéssel töltöttem, Anyu nem is engedte volna, hogy valami olyat csináljak, ami fizikailag igénybe venné a maradék energiáimat. Úgyhogy főként töltekeztem, könyvből, zenéből, filmből, emberekkel való beszélgetésből, meditációból, finom ételekből, őszinte együttérzésekből és a továbbra is meglévő energiákból, amit Tőletek kapok. Azt hiszemegyre jobban ráérzek arra, milyen irányba kell mennem, hogy mit kell megváltoztatnom a saját kis életemben. Ugyanis van mit... Igyekeztem sokat utánaolvasni a dolgoknak és arra az eredményre jutottam, hogy komolyan máshogy kell élnem innentől az életem. Első sorban ideje magamra is gondolnom. Arra, hogy nekem bizonyos dolgokból mi javam származik, miért lesz ez vagy az NEKEM jó. Natikának mindig az volt a fontos, hogy a másiknak jó legyen és lehetőleg ne kelljen nemet mondania senkinek. Ha esetleg nemet mondott, annak már komoly oka lehetett. Nem volt meg az egyensúly az adok és a kapok között. Pedig mennyire fontos a kiegyensúlyozottság az élet minden területén... Tudjátok, én mindig a harmóniára törekedtem, mégsem sikerült. Ahogy Zsaninál olvastam, az élet először egy kis kővel dob meg, amit ha nem veszel észre, megdob egy nagyobbal majd egy mégnagyobbal és a végére azt veszed észre, hogy egy szikla zuhant rád... Na akkor kell elgondolkodni, hogy ez meg miért történt?? Nagy változások kellenek, nem elegek a kis erőfeszítések. Most valamiért iszonyúan furcsán érzem magam és meg is ijedtem, úgyhogy talán ezt a gondolatmenetet lezárom annyival, hogy rajta vagyok a változtatáson. Van hozzá erőm és úgy érzem, kapizsgálom a helyes utat.
Talán túlságosan belemásztam a lelkembe..? Nem tudom, de nagyon furcsa. Talán még nem ért meg bennem ez az egész. Visszatérünk majd rá.
Más téma, hogy megnyugodjak: Voltam fodrásznál. Kicsit rövidebb lett a hajam, de főleg a formájában van változás. Olyan igényes lett és csajos. Még az is megfordult a fejemben, hogy ennek örömére lehetne kicsit nőiesebbre venni a figurát, de ezen még dolgozni kell, nehezen válnék meg az adidas superstar-os stílusomtól. Még ez is alakulóban van, ki tudja milyen változásokon megyek keresztül, mire oda jutok, hogy újra egészségesnek nyilvánítanak.
Nagyon sok munkám van abban, hogy a lelkemet építem. Nem vagyok hajlandó csak arról írni, hogy hogyan élem meg a betegséget, mert azt építem magamban, hogy egészséges vagyok. Ez van bennem, ezt érzem és ezt hiszem. Hogy napról napra jobban és jobban vagyok, a testemből távozik minden olyan anyag, ami károsíthatna, és folyamatosan töltöm magam a pozitívumokkal. Ha ide jöttök, nem fogtok tudni egyfolytában arról olvasni, hogy mennyire depressziós vagyok amiatt, hogy megállapítottak nálam valamit. Ugyanis elhatároztam valamit. És eddig szilárdan tartottam és Isten segítségével ez továbbra is így fog menni.
NEM ADOM MAGAM.
Amennyi erőm van jelenleg, azt szinte mind abba fordítom, hogy csak jó dolgokra gondolok és a rossz gondolatokat gyorsan lecserélem egy szépre. Szerencsére jól érzem magam, sok erőm van, mind testi, mind lelki és attól függetlenül, hogy marhára fájt a hónom alatti vágás, tudtam, hogy szép lassan meg fog gyógyulni és ma már ki is vették onnan a varratokat. A háromból már csak egy van, igaz az elég hosszú, annak még idő kell, hogy rendesen összeforrjon. De kettőtől már megszabadultam. Nem emelhetek, nem szórakozhatok a karommal, mert még szétnyílhat, persze nem fog, mert vigyázok rá.
Ma voltam varratszedésen aztán felmentem a szövettan eredményéért Ricsivel. Niki doktornő megkérdezte telefonon, de még validálják, vagy mi és csak hétfőn tudják megmondani. Hétfőn bemegyek, vagy felhívom őket telefonon. Amég ott álltam és vártam, hogy legyen valami, egész végig azt mondogattam magamban (miközben majd kiugrott a szívem a helyéről), hogy minden rendben lesz, jó lesz, minden oké lesz... Egészen nyugodt is voltam, annyira HISZEK abban, hogy jó lesz eredmény. Rég nem hittem már ennyire semmiben. Sokan mondják, hogy jónak kell lennie, ne aggódjak, jó lesz... Minden rendben lesz. Köszönöm, igen én is emellett tartok ki és ez egy teljesen más állapot, mint amikor az első szövettanra vártam. Pozitív burokkal vettem körül ezt az egészet, hiszem, hogy a gondolataimnak teremtő ereje van és lehet máshogy. Megtanulhatom ebből az egészből, hogy magamnak én legyek a legfontosabb, hogy szeressem és becsüljem magam azért, aki vagyok és úgy törekedjek a harmóniára, hogy azt nem csak mondom, hanem át is érzem. Nagyon jó ebben élni, mert teljesen máshogy látja az ember a világot. Baromi sok ráfordítást és energiát igényel, de hiszem, hogy van értelme és az eredmény már úton van.
Szóval csak annyit akartam mondani, hogy köszönöm az aggódást, a rám gondolást, az energiaküldést, elér hozzám és jó hatása van. Én is gondolok Rátok, hiszen mosolyt csaltok az arcomra, a szívembe.
Drukkoljatok hétfőn, jónak kell lennie és jó lesz és pont. A kimondott szónak ereje van, csakúgymint a leírt szónak. Sikerülni fog, menni fog, meggyógyulok.
Puszi és nagy ölelés Natitól, legyen szép a hétvégétek, remélem az enyém is az lesz. Ricsivel, csak ketten itt Szegeden, ránkfért már.
Meséljetek majd Ti is! Várom.
2010-02-01 09:37 hétfő
Sziasztok,
annyit tudtak mondani a kórházban, hogy a reexcisio eredménye teljesen negatív, ami "csak" annyit jelent, hogy az új kimetszésben (mert volt egy kicsi eredeti, meg egy másik, amikor az eredetit vágták ki még egyszer...) nincsenek rákos sejtek! (A nyirokcsomók eredményéért pénteken megyek és majd akkor nyugszom meg, ha azok is rendben vannak.)
Szóval nem tudom még, hogy ez mit jelent, de estére utánanézek és bővebb infókkal jövök!
Most mennem kell a csontscintigraphiára.
Szép napot és nagyon köszönöm mindenki rámgondolását, drukkolását, imáját! Ennek is örülni kell!
Nati
És néhány az erőt adó kommentekből, amiket Tőletek kaptam:
Ha Xéni is drukkol, akkor az duplán, sőt triplán számít, vagy nemis tudom, de nagyon 
tudtam én csaj
*ölel*
2010. február 01. 09:49:36 Csüntike [email] [url]