2010. február 18., csütörtök


Üdv, először is egy jó hírrel jövök:

NEGATÍV A KOPONYA CT-m!!!!

Ez nagyon jó :) Nincs nagy baj a fejemmel, eltekintve attól, hogy néha gyagya :)
Nagyon örültem ennek tegnap, szerencsére Ricsi elkísért a klinikára, mert már annyira féltem, hogy szinte alig maradt erőm közlekedni, kitartani... Enyhén lemerít a várakozás, félelem. Most nem csináltam azt, hogy elképzeltem kismillióezerszer, hogy negatív lesz, mert próbáltam arra hagyatkozni, hogy úgy is jó kezekben vagyok és majd aszerint lesz, ahogy az nekem a legjobb. Persze megfordult a fejemben, hogy kiugrok az erkélyen, ha pozitív. De nem így történt :)
Hihetetlen megkönnyebbülés, felsóhajtás, remény, öröm... Sokat segített, hogy Ricsi ott volt velem.

Tegnap este nem sírtam! Tudtam volna, ha elengedem magam, de inkább mégsem tenném ezt rendszerré. A kedd esti bőgés annyira lemerített, hogy mára alaposan bekaptam valamit: folyik az orrom, full gyenge vagyok, hőemelkedés, enyhe torokfájás. Küzd az immunrendszerem, szinte érzem a csatát a testemben, elég kimerítő. Reggel még elvánszorogtam (ének)órára, de nem jött ki túl sok tiszta hang a torkomon, ennek ellenére megénekeltetett a tanár, jeah. Délután lett volna még egy órám 1-től 4-ig, de arra nem mentem be. Megkértem Niki csoporttársam, hogy mondja meg, lebetegedtem. Óra után eljött Anna meg Niki a lakás elé, hogy odaadjam Annának a mappát, amit készítettem neki, Niki meg odaadta az óra anyagát, aranyos tőle nagyon. Mondta, hogy majd amíg hiányzok, addig is odafigyel, hogy leírjon mindent, hogy nekem is meglegyen. Szmájlikat is rajzolt a lapra, csak, hogy tuti célba érjen :)

Kicsit parázok a mensim miatt. Lehet, hogy a kórházban fog megjönni és akkor lehet, hogy nem műtenek meg(???). Ez elég szar lenne! Túl szeretnék lenni rajta már. De ha most kezdek el ezen parázni, akkor tuti rosszkor jön, úgyhogy próbálok arra gondolni, hogy majd csak később... Nagyon kellemetlen lenne úgy egyáltalán a kórházban cserélgetni magam alatt a cuccot, amikor a lábra állás is egy külön procedúra.

Képzeljétek, tegnap ügyes voltam és készítettem magamnak megint fincsi alma-cékla-répa mixet, meg csináltam hozzá ilyen vega fasírtporból nem-fasírtot, hanem csak ilyen köretet :D De magának a cuccnak kellett volna a központi kajának lenni és a többinek a köretnek, de most megfordult. Naggyon fincsi volt! Emellett rászántam magam a gyümölcsprés (vagy miaz) kipróbálására, amit a Nagynénémtől kaptam kölcsön. Olyan, hogy beledarabolod a zöldséget, gyümölcsöt és kapsz belőle egy nagyon fincsi levet!! Én 2 almát, kb.1 narancsot, 3 mandarint, 2 céklát és 2 répát daráltam, hát tényleg nagyon ízletes! Egy csepp édesítő vagy cukor sincs benne, de bármelyik bolti gyümilevet megelőzi ízben, édességben! Igyekszem elosztani, mert ebből az adagból kb. olyan 6 dl lé lett, ami ugyebár nem sok, de ebből szerintem inkább többször keveset kell iszogatni, hogy folyamatosan szívódhasson fel. Minden nap meg tudnék belőle inni 2x, 3x ennyit. Ami külön jó: Mamámtól kaptam bio almát, céklát és répát, tehát többnyire vegyszermentes italom van :)





Voltam Naturboltban is, ott szereztem be a fasírtport, a puffasztott rozst és a kókuszos tejport. Mivel a rákdiéta szerint ajánlatos (inkább kötelező) elhagyni minden állati eredetű fehérjét, ezért gondoltam igyekszem betartani a szabályokat. Persze emellett még kismillió szabály van, amit ha betartanék, napok alatt lennék 40 kiló kb, de ezt nem szeretném. Viszont 3 magvas teljes őrlésű rozskenyeret eszek, hanyagolom a húst és társait (túrós dolgok, joghurtok, tej stb.) és igyekszem őket növényi fehérjékkel kiváltani (köles, hüvelyesek, esetleg szójás cuccok). Lefokoztam az édességbevitelt, inkább csak magas kakaótartalmú csokit eszem, vagy inkább valami aszalt gyümölcshöz nyúlok, bár azzal az a baj, hogy iszonyatosan érződik rajta a kén-dioxid, amit nemigazán szeret a gyomrom. De ma pl. Győri Édes Jó reggel-et ettem. A tej egy nehéz téma, mert nagyon szeretem, csakúgy, mint a sajtot. Egyre több reformkonyhás blogot olvasok és fantasztikus, hogy mikkel képesek helyettesíteni ezeket a dolgokat. Vega hozzávalókból olyan húsutánzatot csinálnak, hogy meg nem mondanám, hogy az nem egy jókora csülök :D Mint tudjátok, évekig vegetáriánus voltam, szóval nem okoz gondot vissza/újraátállítani az agyam a húsmentes kajákhoz. Persze ez nem jelenti azt, hogy egyáltalán nem eszek már. Ha tényleg annyira kívánom, eszek valamennyit. De inkább csak az ilyen szalámikra gerjedek rá, azokban pedig nincs túl sok számomra kedvező anyag. Azért csodálatosan meg tudja győzni az agyam a kívánósságomat, hogy: Tuti jó lesz ez neked?? - Megjelennek a szemem előtt a csúnya kis ráksejtek akik azonnal rávetik magukat a szervezetembe bevitt káros anyagokra és belevigyorognak a jó sejtek csinos pofijába, hogy Heheheheee látjátok, azt akarja a gazdi, hogy mi győzzünk! - Na hát ebbe eléggé belefutottatok, mert eszem ágában sincs a csúnya képeteket még nagyobbra növeszteni. Sipirrrrccc!!! :) Úgyhogy inkább rágcsálok csírát, eszek tk kenyeret és ha hazamegyek akkor is igyekszem tartani magam az elveimhez :)

Egyébként volt Anyum is Naturboltban Baján és beszerzett pár fontos dolgot számomra, olyan jó :) A nő speciálisan melanomásoknak ajánlotta a dolgokat, de ne higgyétek, hogy Anyum mindent megvett, amire ő azt mondta, hogy na, ez kell. Tisztában van vele, hogy ezt én is csak ésszel csinálom, ezért azt vett, amire tényleg szükségem van. Ha hétvégén megkapom őket, tartok beszámolót. Csupa növény vitamin, amit jobban szeret a szervezetünk a ... szintetikusakkal szemben. De nem forszírozom ezt, hátha valaki teljesen más állásponton van és megsértem az elveit.

Nos, mára ennyit, holnap még 2-től 6-ig elsősegély órán leszek, az újraélesztést tanuljuk :S Bízom benne, hogy jobban leszek holnapra. Tea, fokhagyma, C-vitamin. (Meg lakótárs adott egy Aspirin +C-t, amit jókislányságból megittam, pedig gyógyszernek minősül és én azt nem szeretem.)

Szép csütörtök délutánt a Kedves Olvasóknak, igyekszem mihamarabb írni.

Puszi: Nati



3 megjegyzés:

  1. Drága Natim! A héten nem sok időm volt olvasgatni a blogot vagy egyáltalán eljutni oda ,hogy benézzek.De most itt vagyok.Örülök hogy a koponya ct jó lett és hogy a buksiddal legalább nincs baj.Nagyon jó hogy betudtod tartani legalábbis rajta vagy teljes eröddel hogy olyanokat egyél ami jó neked meg a kis szervezetednek. Nagyon jó hogy megy neked.

    Szeretelek...Kitartás...Valamikor felhívlak hiányzik a hangod...

    VálaszTörlés
  2. Naggggyon de nagyon örülök az eredményednek!

    Hát igen a táplálkozásról én már sokmindent olvastam, ez az, amiben nincs konszenzus. Így azt javaslom, azt edd, amire jól reagál a szervezeted, jó tőle a közérzeted és úgy érzed, nem elveszi az energiáidat az emésztése, hanem erősít! Meg ami nem puffaszt, nem okoz kellemetlen közérzetet.

    Amúgy a paleo diétám miatt a tejet nekem is el kellett hagynom, majd ajánlok egy cikket is, amiben benne van, miért is nem annyira frankó... De amúgy a tejjel kapcsolatosan rájöttem, hogy minden csak megszokás kérdése. Én is világ életemben mióta kávéztam, tejjel ittam a kávét. Emlékszel, a koliban is mindig vettem a dobozos tejet, nem is voltam hajlandó meginni a kávét tej nélkül! De most leszoktattam magam róla és már nem hiányzik. Sőt a bőrömnek jót tett, hogy elhagytam. Vagyis a szervezetem is jól reagált rá!

    Ez a fontos. Figyeld magad. Ja a kókusztejport (teljesen véletlenül, még mielőtt leírtad volna a blogodban, h vettél) én is kipróbáltam,kíváncsi voltam rá, milyen a kávéba, hát semmi extra, elhagyható egész nyugodtan, nem helyettesíti az igazi tejet ízben. :) De hidd el, tényleg meg lehet szokni. A szokás nagy úr, tartja a bölcs mondás.

    Puszillak!

    VálaszTörlés
  3. Amikor írtad egyszer ezt a paleot, akkor kicsit utánaolvagattam és ott találtam a tejről is a dolgokat (annál a hapsinál, most nem ugrik be, akinek a könyveit olvasod) és hát eléggé meglepődtem... Pfúj :)
    De ez, amit iszok fincsi és mivel kókuszimádó vagyok, hát az íze csak extra :) Úgyhogy örülök neki :)
    Köszi, hogy írtál, puszóka!
    Zsancimnak is :) (Jó Fesizést a 7végén!)
    :*

    VálaszTörlés